Februári megjelenésről lévén szó, alaposan megcsúsztam ezzel az ajánlóval – bár underground léptékben nem tudom, van-e bármi jelentősége néhány hónap késlekedésnek… Mentségemre szóljon, hogy a Majesty In Degradation EP kiadása kapcsán interjúztam) az alapító Juhász Jánossal, de a kislemez megjelenését követően akkor is akadt némi fáziskésés.
Nos, a lényeg, hogy a hazai mezőnyben elsősorban a Thy Catafalque egyik alapítójaként ismert János és társai a vírus-uralta évek kellős közepén jelentkeztek zenekaruk első anyagával; kapásból egy másfél évtizedes múltra visszatekintő, a föld alatti mozgalomban jó nevű román Pest Records gondozásában. A formáció első lépéseinél János társai a Needless alapítói, Forczek Ádám énekes és Bárány Tamás gitáros, illetve – ha használhatom ezt a kifejezést – a makói/szegedi színtérhez kötődő Szenti Árpád dobos (akkor még nem, manapság már élőben a Thy Catafalque ütőse, valamint Ahriman, Sentio Ergo Sum, Athame), továbbá Gáspár Péter voltak. Péter pedig a Gort soraiban János társaságában szintén muzsikált Kátai Tamással.
A kapcsolódó szálak ellenére a Damnationnek zeneileg semmi köze a Thy Catafalque-hoz, illetve az utóbb gyors kifutásúnak bizonyult Gort-hoz, ahogy lényegében az öt itteni zenész egyik korábbi alakulatához sem. A játék neve old school death metal. Faragatlan, zsigeri és minden összetevőjét tekintve rég kiforrott muzsikáról lévén szó, ez nem az a terep, ahol lehet vagy kell újat mutatni. Ha jók a dalok, már nyert ügyünk van.
Az EP esetében épp ilyen egyszerű volt a helyzet, első nekifutásra egy ösztönös, egyenes anyagot kaptunk. A folytatás esetében viszont akadnak csavarok, noha a zenei irányvonal gyökeresen nem módosult. Ádám a Damnation szövegeibe is behozta a rá jellemző (anti)kozmikus, sci-fi tematikát. A Needless dalszövegek ismeretében nem is ez lehetett számára kihívás, hanem a magyarra váltás. Nos, az itteni sorok kb. annyi kapaszkodót kínálnak egy hozzám hasonló mezei death metalosnak, mint a Thy Catafalque, a Watch My Dying vagy mondjuk az Isten Háta Mögött zenekar szövegei. Példát, elődöt nem is tudnék említeni, azaz hosszas gondolkodás után sem sikerülne olyan régi iskolás, hazai death metal zenekart megneveznem, akik egy teljes nagylemezen keresztül magyar nyelvű dalokkal álltak volna ki.
A Fátum dalai esetében természetesen nem a fénysebességen, nem a technikán és nem is az új utak keresésén van a hangsúly. Ádám vokális téren a fiatal Frank Mullent és a Butchered At Birth-időszak Chris Barnes-át idéző mélységekben érzi igazán otthon magát, de rikácsolós, több szólamban elővezetett extrém torokgyilkolások is gyakran bevetésre kerülnek. Az old school death metal mai képviselőire nem jellemző az a kidolgozott szólómunka, amivel Tamás előállt (a Lennvilág levezetője különösen hangulatosra sikerült). Tolakodó témákról, villantásokról szó sincs, az összképbe remekül illeszkednek ezek a jelzésértékű dallammenetek, átkötők, illetve levezetők. Doomos, kriptaszagú, az Asphyx örökségét idéző death metal témák is akadnak, ezekre a legjobb példák a Halandó mindenség és a Lennvilág egyes részletei.
A zenei oldal, mint egész egyébként nagy vonalakban a ’90-es évek elejének holland és angol bandáival állítható párhuzamba. Ebben a körben olyan neveket lehetne emlegetni, mint a Gorefest (elsősorban a Múlás című tételben érzem a Mindloss/False albumok világát), a Benediction, a Bolt Thrower, vagy az első lemeze előtt járó Paradise Lost. Az utóbbira példa lehetne az Antiverzum felvezetője. A Paraziták vándorlása a vokálok miatt némileg ugyan kilóg a lemezről, de ez a darab is simán ráhúzható az old school vonalra.
A régi sulis death metal mezőnyben a kortárs anyagok viszonylatában a Fátum egy jól megszólaló, remek témákból összerakott csomag. A dalokon határozottan érződik az ösztönösség, ahogy az is, hogy János és Péter személyében részben olyan zenészek készítették, akik rajongóként maguk is átélték a műfaj ’90-es évek eleji hőskorát. A megszólalásért is felelős Árpi, illetve Ádám és Tamás pedig szintén érzik ezt a zsigeri zenei világot.
