Tavaly ősszel már próbálkozott a Frontiers magyar üdvöskéje a Barba Negra kisebbik termével – és a regisztrációhoz kötött, kedvezményes árú jeggyel –, de akkor a szervezés, na meg a reklám hagyott némi kívánnivalót maga után. A hibákból láthatóan tanult a Stardust, és lépett egyet előre a rajongói bázisa kiépítésében.
Nyilván nem cinikus ellendrukkerként, pusztán a tények ismeretében írom: volt honnan előrelépniük a múltkori nézettséghez képest. Nem beszélhetünk nagyságrendekkel nagyobb létszámú publikumról, de hát be kell még járatni a nevet rendesen. Akárhogy is, az esemény több szempontból az októberi bulinak egy jobban sikerült megismtléseként is felfogható.
Kezdjük mindjárt az összeállítással. Nagyon megérte időben érkezni, hiszen a magyar-bolgár vegyes felállású Avenford nemhogy ritkán játszik, de egyáltalán bármiféle aktivitást alig mutatott az utóbbi években. Hogy mást ne említsek, Budapesten 2016-ban fordultak meg utoljára. Igaz, betudható ez annak, hogy Gamsz Árpád énekes 2017-től egészen idáig szorította háttérbe eredeti zenekarát a Mobilmánia javára. Más kérdés, milyen tervekkel, célokkal, mekkora elánnal indul majd újra a csapat, miután a frontember visszaköltözik Angliába, ahol a formáció annak idején létrejött. Az eltökéltséget bizonyítja egyfelől, hogy március elején bolgár miniturnét nyom a társaság, másfelől az tény, hogy a ritmusszekció egyenesen a balkáni országból autózott erre a mostani koncertre!
Szóval a névbejáratás feladata rájuk is vonatkozik. Amit meg lehetett tenni az ügy érdekében, azt a csapat megtette, kezdve a roppant vonzó, “egyet fizet, kettőt vihet” CD-vásárlási opcióval. Így gazdagítja többünk gyűjteményét immár teljes értékű verzióban az eredetileg újságmellékletként megjelent bemutatkozó Mortal Price album. Valamilyen megfontolásból, erről játszottak többet, persze a monumentális címadó tételt vagy a Turn the Page-et vétek lett volna kihagyni, annyira remekül összegzik, mitől olyan nagyszerű az Avenford-féle heavy / power metal. Nem szóltak pengeélesen, de legalább tisztán, kivehetően. Étvágygerjesztőnek ideális volt ez a közel negyven perc. Reméljük, hamarosan arról számolhatunk be, hogy komoly események következnek a banda életében!
Schrott Péterről köztudott, hogy az Omega Testamentum énekese lett. Kérdéses, mi mindenre marad ideje és energiája az Omega örökségének ápolása mellett, tehát vélhetően a Continoom sem fog a jelenleginél magasabb fokozatba kapcsolni. Ami engem illet, el tudom képzelni, hogy fel-fellőnek majd a videómegosztókra olyasmi átiratokat, mint az itt is előszedett Még nem veszíthetek… Lehet, hogy én vagyok fordítva bekötve (amúgy ez volt az első találkozásom a brigáddal élőben), de számomra pont ebben és a Kalapácstól feldolgozott A rock n’roll örökké éltet nótában álltak össze igazán egységes egésszé Petiék azon törekvései, hogy elektronikus / ipari beütésekkel szólaltassák meg az egyszerre súlyos és dallamos metalt. A saját szerzemények közül pedig a Not My War lett a nyerő nálam. Talán kitűnik a fentiekből, hogy a formációnak két arca van, és a Másnap vagy a Music in You pontosan azt példázza, hogy a látszólag komoly – és természetesen komolyan vett – koncepció ellenére olykor elférnek itt a lazább hangszerelési megoldások, illetve szövegtémák is. A tényleges fazont az egésznek Peti éneke és szórakoztató előadásmódja, konferálása adta a putirán, de profi színpadkép előtt.
A Stardust, amennyire vissza tudom idézni, úgy újrázta az elmúlt évi műsorát, hogy a dalsorrendben sem eszközölt érdemi változtatásokat. Ezzel önmagában véve nem volt gondom, a szettben bőségesen merítettek mindkét albumukról, miközben alaposan bemutatták a finomabb és riffelősebb, urambocsá’ metalosabb oldalukat egyaránt. (A későbbiekben esetleg a Cinderella feldolgozást lehetne lecserélni, biztosan előkerül a próbákon más közös kedvencektől is ez-az.) Előbbi vonalon a 2nd Hand Love-ot és a Losing Me-t, utóbbi termésből a Wart nevezném meg a zenekar munkásságának eddigi csúcspontjaként. Horváth Ákos frontember a megjelenésével is marconábbra vette a figurát. Amikor gitárt ragadott, egyenesen a Vicious Rumors góréja, Geoff Thorpe jutott róla eszembe.
Arról persze szó sem volt, hogy eszeveszett power metalos tekerésbe kezd a banda. A plafont a lendületes Heroes-szal érte el, de alapjában véve maradt a billentyűvel dúsított AOR / hard rock muzsikánál. Ahogy észrevettem, nincs konszenzus a hallgatóságon belül abban a kérdésben, hogy a Highway to Heartbreak vagy a Kingdom of Illusion az erősebb anyag, ami voltaképp így egészséges. Azt mindenesetre nem osztom, hogy a kettő közül bármelyik is próbálna besorolni az uniformizált megszólalású Frontiers-kliségyűjteményekhez, amelyeken a készítők – nem véletlenül tartózkodom ezúttal az “alkotó” szó használatától… – ötletarzenálja sajnálatosan szerény, és / vagy Alessandro DelVecchio uralja le az egész produkciót. Merthogy ilyen véleménybe is belefutottam már. A Stardust, jóllehet nem találta fel a spanyolviaszt, igenis törekszik az önállóságra. Mi több, színpadi kiállása (ideértve a két háttérénekesnőt, Palmirát és Lindát) révén az olasz kiadó fesztiválján is példásan helytállna, ha annak volna folytatása.
Itt mutatkozott be a dobok mögött a már említett Mobilmániába átigazolt Hornyák Péter utódja, Zombori Atus. Azt most sem igazán értettem, miért a ráadásra kell tartogatni a dobszólót, ezzel együtt tisztességesen teljesített a srác. A csapat tulajdonképpeni láthatatlan “pluszegyedik” tagja, Dandó Zoltán ez alkalommal is két különálló blokkban működött közre gitáron, és megjelent további vendégként Bende is a Hollywood Rose-ból.
Az egyetlen, ám annál komolyabb negatívum a Barba Negra kapcsán állandóan kifogásolt hangzás volt. A két hölgyet az elején csak látni lehetett, és noha a program közepe táján javult a helyzet (bár a változatosság kedvéért egy időre Ákos mikrofonja is elnémult…), a főműsor végén sikerült az éppen elfogadhatóra feljavított soundot valami egészen értelmezhetetlen, testetlen, cserébe viszont fülbántóan hangos zajmasszává silányítani.
A kedvemet azonban ez sem rontotta el. Hangulatos péntek este volt, igényesen összeválogatott, sokszínű fellépőgárdával.
