Megérkezett a Morrow Night zenekar második videóklipje, amelyet tavaly tavasszal forgattak a Normafán, teljes egészében iPhone-nal rögzítve. A felvételért és az utómunkákért Csillik Orsi felelt.
A videóklip atmoszférája és cselekménye tükrözi a dalszöveg hangulatát. A fekete alakok nyomasztó jelenléte folyamatos félelmet és szorongást kelt a főszereplő lányban. Az állandó menekülés és a szüntelen követés azt az érzetet kelti, mintha csapdába esett volna saját félelmeiben.
Összességében a klip vizuálisan megerősíti a dal üzenetét a belső küzdelemről, és arról, hogy néha a legnagyobb rémálmaink elől nincs menekvés.
Az alternative rock műfajt képviselő Morrow Night 2020 végén alakult meg és a debütáló számuk (As a bird) óta megjelentettek két kislemezt Moral Panic és Craziness címmel. Első nagylemezük (Endless Space) idén áprilisban debütált.
Bornemisza Ida (billentyű/ének), Kiss Sándor (basszusgitár/vokál), Baku László (dobok) és Perduk Szabolcs (gitár) alkotta felállás Csatáry Ádám (MADMIKE) közreműködésével jelentette meg eddigi anyagait, amelyek elérhetőek az összes streaming felületen.
A zenekar eddig olyan helyeken játszott, mint az A38 hajó, a budapesti Robot, Riff, Dopamin és a kecskeméti Ápoló Klub. Legutóbbi önálló koncertjükön a nagylemezüket mutatták be, ami a budapesti Központban zajlott. Idén megmérettették magukat az I. tehetség Ápoló zenei tehetségkutatón, ahol az énekesük elnyerte a “Újfalusi Gábor Díj - Kiemelkedő zenei tehetségért” díjat.
2023 januárjában debütáltak első videóklipjükkel. A zenekar tervei között szerepelnek vidéki turnék, pesti fellépések, valamint jövőre szeretnének még új zenékkel érkezni.