Kiadta a valamikor a jövőben bejelentésre kerülő új lemezének első dalát a Black Veil Brides. Andy Biersackék a Certainty címet adták a jóféle, húzós dalnak, amihez szinte természetes módon egy videót is készítettek. A zenekar legutóbbi korongja, a The Phantom Tomorrow 2021-ben jelent meg.
Újabb piszok erős számot mutatott a nagyközönségnek a Sylosis. Az Erased a címéhez hasonlatosan szépen leradírozza az agytekervényeket, érdemes megfülelni mindenkinek, aki egy kis középtempós büntire vágyik. A teljes album, a The New Flesh 
A legendás Black Sabbath-dobos, Bill Ward rendkívül elismerően nyilatkozott a Mastodon dobosáról, Brann Dailorról, akit napjaink egyik legkiválóbb dobosának nevezett, és méltatta visszafogottságát, zenei intuícióját, valamint világszínvonalú tudását. Szerintetek metal dobos kaphat ennél nagyobb elismerést? Na, de mit is mondott pontosan, Bll?
Nekiállt a tavaly év végén megjelent Struck Dead EP folytatásának a Trivium. A következő nagylemez anyagának, ami egyben az Alex Bent helyére érkezett Alex Rüdinger bemutatkozását is jelenti, már a rögzítési fázisában járnak, így jó eséllyel a nyári, Papa Roach-csal közös, Budapest Parkos koncertre (melynek dátuma:
A Discogs 2025. decemberi listája, amely a hónap legdrágábban eladott bakelitlemezeit gyűjti össze, tele van rock- és metalritkaságokkal - köztük Metallica, Tool és egy 7 550 dollárért elkelt Misfits kislemezzel.
Szomorú hírt közölt a rajongókkal a Finntroll: egy darabig, így a Budapestet is érintő, hamarosan kezdődő turnén is beugró énekes lesz látható, hallható Vreth helyén. A bejelentésben leírják, hogy a húsz éve a zenekar élén álló, polgári nevén Mathias Lillmåns névre hallgató dalnok stressz okozta alvásproblémák miatt kénytelen pihenni, ahogy már az is biztos, hogy megvan a helyettese. A szerencsés Mathias "Kistelach" Dahlsveen lett, akit a Vanvidd soraiból ismerhetnek az érintettek.
A szokás szerint ismét részletekben, de így is komoly adagokban adagolja a fellépőinek listáját a Brutal Assault. A cseh komák többek között a Peripheryt, a Cradle of Filth-t, a Body Countot, illetve a Thy Catafalque-ot adták hozzá az impozáns névsorhoz, melynek teljes listája az alábbi (a friss bejelentettek vastagon ki vannak emelve). A fesztivál augusztus 5-8. között várja a látogatókat.
Az Alter Bridge kiadta a Scales Are Falling című friss dalát, ami, ha jól számoljuk már a negyedik előzetes a zenekar 





A 2023 végén megjelent Songs Left Behind című instrumentális album után a Sculpsit körül látszólag csend honolt, a háttérben azonban intenzív munka folyt. Ennek első gyümölcse 2025 decemberében érkezett, amikor a zenekar bemutatta új szerzeményét: az „Airgram” című dalt. A számhoz készült videó megnézhető a Sculpsit hivatalos YouTube-csatornáján.
