18 éves albumcsend után a Clawfinger végre visszatér – hangosabb, élesebb és dacosabb, mint valaha! A metal, a rap és a rendíthetetlen társadalomkritika úttörő ötvözéséről ismert svéd-norvég erőgép új albumával, a Before We All Die-jel tér vissza, amely újra lángra lobbantja azt a tüzet, amely Európa egyik legforradalmibb crossover zenekarává tette őket. A Before We All Die február 20-án jelenik meg a Reigning Phoenix Music Perception nevű labeljénél.

Para Bellum
A mai napon megjelent a The Rasmus legújabb, sorban már tizenegyedik nagylemeze, a Weirdo. Az album kapcsán a napokban volt lehetőségem beszélgetni egy kicsit a zenekar örökifjú énekesével, Lauri Ylönennel, akinek habár már aznap a sokadik kérdezője voltam, azért meglehetősen lelkesen és bőbeszédűen válaszolt.

Új dalszöveges videóval gazdagodott a Lacuna Coil legutóbbi nagylemeze, a Sleepless Empire. A februárban kiadott korongról az In Nomine Patris kapta meg ezt a megtisztelő extra dimenziót, a klipet az alábbiakban találjátok meg. Aztán nem elfelejteni, az olaszok 
Pár hónapja lelkesen írtuk, hogy stúdiózik a Limp Bizkit, múlt héten pedig 


Bemutatta az első dalát a kyōfu. A budapesti zenekar éppen a bemutatkozó EP-jének kiadására készül, ennek lett az első szelete a Monotonicity című tétel. Ha éled a zúzós metalcore riffeket, akkor semmiképp ne hagyd ki, hamarosan pedig érkezik a folytatás!
Pénteken friss lemezzel jelentkezik a svéd okkult rocker társulat, a Year Of The Goat. A Trivia Goddess című anyagról kvázi utolsó lelkesítőként a címadót mutatták meg, melynek fő témája a boszorkányüldözés.
Porold le a farmerodat és a bőrdzsekidet: a Twisted Sister visszatér – nagyobb, hangosabb és önfeledtebb, mint valaha. A zenekar, amely a világnak adta a „We're Not Gonna Take It” és az „I Wanna Rock” című dalokat, megerősítette, hogy 2026-ban világszerte megrohamozza a színpadokat, megünnepelve 50. évfordulóját.

Két hét telt el azóta, hogy a Mudvayne kiadta Hurt People Hurt People című kislemezét és máris itt egy új dal tőlük. A Sticks and Stones című dal egy dallamos energiabomba a 16 év után visszatérő nu metal ikonoktól. Új lemezről még mindig nincs hír, de ez szerintünk már csak idő kérdése.