
A Loma Vista gondozásában jelent meg a Nod, a Rise Against új dala, ami egy gyülekezőre felhívás és cselekvésre ösztönzés, amelyet az együttérzés, bajtársiasság és a változás kollektív vágya táplál. Hallgassátok az új dalt és nézzétek a hozzá készült klipet! A zenekar ezzel a dallal három éves csendet tört meg maga körül. /Fotó: Alexa Viscius/

Új számmal riszáltatja a sejhajokat az Electric Callboy. Az elmúlt pár évben klubzenekarból csarnokméretű produkcióvá katapultált hatos az Elevator Operatorhöz nyilván egy videót is készített, ez délután debütál. Aztán ha élőben is jó lenne az a risza, akkor
Megérkezett az Employed To Serve dala, az Atonement. A klipet is kapott tételben a Lorna Shore énekese, Will Ramos is tiszteletét teszi, így összesen hárman is acsarkodnak a bő négy perc alatt. A dal a zenekar
Megjelent a debreceni Heartkiller új dala, a Lépned muszáj (Néha fáj). A dal a zenekar bemutatkozó nagylemezén, az ősszel érkező Üdv a világomban című anyagon figyel majd, annak a nyitótétele lesz.



Új számot pakolt ki az 

Bemutatta a


Ha bírod a folk metalt, akkor mára megvan a kötelező hallgatnivalód. Itt van ugyanis egy új dal a svájci Eluveitie március 25-én megjelenő új lemezéről az Ànvról. A The Prodigal Ones címet viselő dal, videóval megspékelve alább le is csekkolható.
Az Amenra március 28-án adja ki a De Toorn és a With Fang And Claw című albumokat. A De Toorn az Amenra De Doorn című lemezének keménységét célozza, míg a With Fang And Claw visszanyúlik ahhoz, amit Amenra a Mass I-től a Mass IIII-ig a világra szabadított. Van új dal is Heden címmel, ami alább hallgatható meg. A zenekar egyébiránt május 1-én
Opeth, Kerry King, Karnivool, Fear Factory, Cult of Luna, Paradise Lost és még 32 másik név. Igen komolyan telíti ezúttal is a fellépőinek névsorát a Brutal Assault, mindösszesen már több mint kilencven fellépő olvasható a cseh fesztivál idei névsorában. Hogy pontosan kik is azok? Máris mutatjuk!