RockStation


BETON a Rockmaratonon! - Meghallgatható egy újabb dal a készülő lemezről

2025. május 27. - rockstation
beton2025.jpgBár még csak az idei év elején tették be a lábukat a hazai metal élet ajtaján, pár hónap alatt már a harmadik dalának megjelenésével büszkélkedhet a BETON zenekar. Ráadásul a bemutatkozó koncertjüket a nagy múltú Rockmaraton Fesztiválon adhatják! A bejelentéssel szinte egy időben a 11-es a nyakban című dalukkal is megismerkedhetünk, amihez újfent egy videó is készült.

Tovább

A Godsmack egy év szünetre vonul – Legalábbis Sully Erna szerint

sully_erna_2025.jpg

A Godsmack nemrég komoly vérfrissítésen esett át: búcsút intettek dobosuknak, Shannon Larkinnak, és gitárosuknak, Tony Rombolának. A helyükre Sam Bam Koltun érkezett basszusgitáron, valamint Will Hunt dobon – velük nyomják majd a jövőbeni bulikat. Csakhogy ezekből most egy darabig nem lesz túl sok.

Tovább

Warchief - Megjelent az új EP!

warchief2025.JPGTavaly a Warchief zenekarral egy megszilárdult új felállással folytattuk a sztorinkat, ennek eredményeképp 2025. május 23-i megjelenéssel egy négyszámos kiadvány készült, amely kompromisszummentesen viszi tovább a zenekar szellemiségét, a groove, thrash és sludge metal mezsgye mentén. Úgy tartják, ahol feltűnik a patkánykirály, ott baljós idők közelednek. 

Tovább

A nálunk is fellépő Robbie Williams a Black Sabbath gitárosával harangozza be új albumát

tony-iommi-and-robbie-williams-credit-leo-baron.jpegA szeptemberben Budapesten is koncertező Robbie Williams bejelentette vadonatúj, "BRITPOP" című albuma érkezését, amely ősszel debütál a Sony Music gondozásában. A lemez előrendelhető ide kattintva! A korong első ízelítője máris berobbant: a "Rocket" című dalban a Black Sabbath legendás gitárosa, Tony Iommi működik közre. A végeredmény egy instant rockhimnusz, melyben még egy gitárszóló is helyet kapott a heavy metal úttörőjétől.

Tovább

Serj Tankian könyv a láthatáron!

serj-tankian-and-book_2025.jpg

A Cser kiadó jóvoltából érkezik Serj Tankian-tól a Down With System Memoár (vagy valami olyasmi) könyv. A kiadvány június 6-i megjelenéssel érkezik a kiadó polcaira, ha minden jól megy. Természetesen már előrendelhető a könyv. Kattintsatok IDE és csapjatok le a saját példányotokra. Serj nem szűkölködik a szavakkal, hiszen a kötet 348 oldalas lesz. Ki az, aki már rendelt is?

Tovább

Szállj be te is az Iron Maiden könyvének magyar kiadásába!

unnamed.pngA Troubadour Books úgy tervezi, hogy magyar nyelven is kiadja az Iron Maiden ötvenedik fennállásának ünnepére megjelenő könyvet, az Infinite Dreams-t. A kötet az eredeti kiadvánnyal tökéletesen egyező formában, mindössze lefordítva kerülne majd kiadásra, már persze ha megszületik a megfelelő számú előjegyzés. Íme a részletek!

Tovább

Condemned Identity - Megjött a Gruesome harmadik lemezelőzetese

gruesome2025.jpgJúnius 6-án hét év szünet után új nagylemezzel jelentkezik a Gruesome. Az erősen Death-ízű, de pont ezért igencsak szaftos és technikás death metalban utazó négyes az eddig kiadott két, igen izmos nóta mellé most kiadta a Silent Echoes címre keresztelt anyag harmadik előzetesét, a Condemned Reality című dalt, amihez egy stúdiózós videó jár extrában, hogy lássuk, bizony ők követik el ezeket az igencsak frankó témákat.

Tovább

Kemény metal, fullos chill – idén sem maradunk Alpárfeszt nélkül: 2025. július 3-5., Lakitelek, Tőserdő Autóskemping

Szóval van ez a hely a Holt-Tiszától nem messze, ahol a természet és az underground muzsika találkozik..

alparfeszt_don_gatto_kredit_ungor_richard.jpgEgyszer volt, hol nem volt, 2013-ban pár környékbeli srác úgy érezte, túl kevés az igazi rockbuli a tiszai régióban, ezért megálmodtak maguknak egy fesztivált, aminek a kapuja nyitva áll minden zenerajongó, és anti-mainstream zenekar előtt, érkezzen az bármilyen műfajból. Így kezdődött a történet, most már tizenhárom éve. Aztán az évek alatt a hazai underground zarándokhelyévé, de legfőképpen fogalommá vált az Alpárfeszt. Mert Alpárra járni életstílus. Ha pedig már stílusról van szó, nézzük az idei felhozatalt: a helyi illetékességű Látø, Dystopia, és Barbears zenekarok mellett most júliusban, az igencsak szigorú death és groove ihletettségű Darkmess, a frontcsajos, időközben nagykorúvá vált kecskeméti Nova Prospect, a saját bevallásuk szerint „kicsit fura, de annyira nem rossz” EndrE csapata, valamint a Komodo, a Doggiven, és az 1998 óta hasító progresszív Tengeri Püspök tesznek a metal szerelmesei kedvére - na meg legalább még egyszer ennyi nagyon hangos formáció hozza majd az utánozhatatlan Alpár vibe-ot.

Tovább

Revery - Friss számmal szolgál a rajongóknak az Electric Callboy

electri_callboy_2025.jpg

Bemutatta a legújabb nótáját az Electric Callboy, melynek címe Revery. A megszokott recepttől most valamennyire elrugaszkodó, a refrénben már-már Nightwish-i ízzel támadó, ráadásul igen bika breakdownnal felszerelt dalhoz egy igen látványos videó is készült, amiben feltűnik egy dobos, aki... Nem tudni, kicsoda.

Tovább

Nick Cave artbook a láthatáron

niccave.JPG

Énekes, regényíró, zeneszerző: Nick Cave igazi reneszánsz ember. Reinhard Kleist kifejező és találó portréi bepillantást nyújtanak ennek a komplex és megalkuvást nem ismerő művésznek a személyiségébe. A több mint harminc évet felölelő album kaleidoszkópszerű áttekintést nyújt a Nick Cave & the Bad Seeds pályafutásáról, illetve Cave nagy hatású és sokoldalú karrierjéről. A kötet nagyszerű kiegészítése a Troubadour Books gondozásában megjelent Uram, kegyelmezz című képregénynek eddig soha nem látott rajzokkal és háttértörténetekkel. A kiadvány ha minden jól megy, június 5-én jelenik meg.

Tovább

Repülőgép-szerencsétlenségben elhunyt Daniel Williams, a The Devil Wears Prada egykori dobosa és Dave Shapiro, a Sound Talent Group társalapítója

daniel-williams-tdwp_2025_05.jpg

A tragédia május 22-én hajnalban történt (amerikai idő szerint) San Diegoban, amikor egy Cessna 550-es repülőgép egy lakóövezetre zuhant. A gép fedélzetén tartózkodók – köztük Daniel Williams, a The Devil Wears Prada egykori dobosa, valamint Dave Shapiro, a Sound Talent Group társalapítója – életüket vesztették.

Tovább

Lekerül a reverenda – jön a Judas Priest doku Tom Morelló segedelmével

judas-priest-tom-morello-split.jpg

Egy ütős dokumentumfilm készül, ezúttal a legendás Judas Priestről. A The Ballad Of Judas Priest című film friss szemszögből mutatja be a NWOBHM-ikonok 50 éves történetét. A rendezésben közreműködik a zenekar fanatikus rajongója, a Rage Against The Machine alapítója, Tom Morello, társa pedig a dokuműfajban igencsak rutinos Sam Dunn.

Tovább

Új klippel jelentkezett Jerry Cantrell

unnamed_2025-05-22t185552_094.jpg

Jerry Cantrell új videóval jelentkezett. Az énekes-gitáros új albuma I Want Blood címmel tavaly jelent meg. Most a címadó dalhoz készült videó, amiben a Guns N' Roses legendás basszusgitárosa, Duff McKagan és a Faith No More dobosa Mike Bordin is szerepel. Ha kíváncsiak vagytok mit is tud Cantrell élőben, legközelebb hozzánk a Nova Rock fesztiválon láthatjátok, június 14-èn.

Tovább

Ilyen a Vasgyár a Dürer Kertben a Thy Catafalque prezentálásában

_k_w3508.JPG

Ha ott voltál azért, ha pedig nem voltál ott azért érdemes megnézni, hogyan is tolta a Thy Catafalque a Dürer Kertben a Vasgyár című szerzeményét. A felvétel a november 23-ai koncerten készült. Egészen biztosak vagyunk benne, hogy hamarosan több videó is érkezik a zenekartól erről az eseményről.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum