A svéd industrial/gothic/metal zenekar már a harmadik lemezét adja ki. Ölég egyszerű zenét művel ez az öt fekete ruhába bújtatott Marylin Manson klón, de egyben slágereset is. A napokban megjelent Night Electric Night ráadásul hamarosan élőben is bemutatásra kerül nálunk, hiszen február 21-én, a Gothica Farsangon a Diesel Klubban lép fel a svéd ötös.
Nagy megfejtésekre ne számítson senki, a svéd ötös a világot nem fogja megváltani ezzel a melódikus, sötét tónusú muzsikával, de nem is ez a lényeg, ez világosan látszik. Zeneileg valahol a White Zombie találkozik a Rammstein-nel vonalra tudnám helyezni őket, ám Whiplasher Bernadotte énekes dörmögő hangja abszolút vámpírisztikus hangulatot kölcsönöz a daloknak. Fogós, döngölős riffek, abszolút kocsiba való zene, még a néhol hömpölygő billentyű és sampler folyamok ellenére is.
A svédek magukat Death Glammernek nevezik, tehát a zene nem túl bonyolult fokáról ezzel el is mondanak mindent, de valahogy ez a tizenegy nóta amit a Night Electric Night-ra pakoltak mégis működik, jól esik hallgatni. Nagyobb fokú promócióval simán be lehetne futtatni ezt az enyhén hatásvadász muzsikát, annyira könnyen befogadható, urambocsá még táncolható is.
A nyitó Chertograd kezdése simán Rammstein. A sampler-rel és billentyűvel vastagon megtámogatott közptempós himnikus dalban Bernadotte, amolyan dark Zakk Tell-ként köpködi a szavakat. A szaggatott riffekre épülő címadó kicsit gyorsabb darab, sodró lendülettel, vészjósló billentyűfutamokkal. A rádiós sláger Death Dies Hard talán a leghatásvadászabb nóta lemezen. A női énekket megspékelt darab sok klisét vonultat fel és be is fészkeli magát a fejbe. A négyes The Mark Of The Gun hasonló kategória, már a nyitány olyan dallamos, hogy nem lehet vele elrontani a nótát. A következő Via The End zongorás, lassú-szomorú darab, az amolyan kötelező dark merengés a lemezen. A hatos Blood Stains Blondes ott folytatja ahol a slágereskedés abbamaradt, csak itt valahogy nem találtak annyi fogós dolgot. Az ezt követő Babylon dallamos refrénje megint emlékezetes, és a minimálriffre építő The Fuel Ignites is megragad a fejben, még ha a verze alatt szinte nincs is gitár. A kilences Arclight űrhangokkal teli pátoszos betonozása jól esik a fülnek és az ultra-dallamos, gitárszegény Venus In Arms is telitalálat. A negyven perces lemezt záró sötét Opium is szinte tökéletes.
A Night Electric Night kevés egyéni ízt hoz, de nem is ez a célja. A Deathstars szórakoztatni akar, ezt pedig szinte hibátlanul teszi. Aki a Gothica Farsangon egy kicsit vidámkodni is akar mindenképpen nézze meg őket, a csalódás kizárt.
Deathstars : Death Dies Hard
