RockStation

Látványos rockcirkusszal érkezik a Kiss [KONCERTAJÁNLÓ]

2010. május 19. - sunthatneversets

Már csak pár napot kell aludniuk a KISS fanatikusoknak, és azoknak, akik részesei szeretnének lenni a világ egyik legnagyobb rock showjának, hiszen május 28-án az Arénában színpadra lép a KISS! Bár a zenekar már több mint 35 éve színpadon áll, és kiváló technikai gárdával dolgozik, mégis saját maguk végzik minden helyszínen a hangpróbát. Más vonatkozásban sincsenek luxus igényeik, a saját szállításukra is csak kisbuszokat rendeltek az általánosságban használt limuzinokkal vagy luxusautókkal szemben.

A KISS tagjai közös öltözőt használnak, amibe csak tükröket, székeket és ruhaállványokat kértek. Emellett egy külön pihenő szobájuk is lesz; itt már kanapék, fotelek és hangulatvilágítás is helyet kap. Egy saját próbahelyiség is az igények között szerepel, ahol a koncert előtt az aznapi műsort véglegesítik. Talán az egyetlen pici luxus, hogy saját szakáccsal utaznak, azonban mindenhol helyi alapanyagokat használnak az ételek elkészítéséhez.

A zenekar egyszerű menüt kér, sült csirke- vagy pulykamell, hal, különböző tészták, sült kukorica és zöldségek, saláták, sajtok, gyümölcsök és némi csokis süti teszi ki a kívánságlistát. Hideg üdítők, szoba-hőmérsékletű ásványvíz, gyümölcslé, energiaital, kávé, tea, szerepel az italkérések között, a KISS nem kért alkoholt, a koncert utánra is csupán minimális mennyiségű sört rendeltek az öltözőbe, a színpadra szigorúan csak ásványvizet és energiaitalt visznek.

60 fős állandó stáb utazik a turnéval, nagyrészt technikai és pirotechnikai szakemberek. Mellettük több mint 80 magyar segít majd Budapesten az építési munkálatokban, ami a koncert napján hajnali 6-kor kezdődik, hogy időben minden a helyére kerüljön. A koncert felszerelését közel 40 kamion és busz szállítja városról városra.

A színpad közel 400 négyzetmétert tesz ki, a két oldalsó szárnnyal 33 méter széles, tehát az Aréna szélességét szinte teljesen kitölti majd. 2 oldalsó kivetítő mellett a színpad hátsó részén egy óriási LED fal található, amely a legtávolabb ülő nézőknek is egészen közel tudja vinni a koncert minden mozzanatát.

A KISS a koncertek alatt meglehetősen sok pirotechnikai elemet használ, ezek egy részét Gene Simmons maga kezeli, a többi a színpad különböző részein helyezkedik el. A látványhoz tartozik a szárazjég által keltett füst és több hidraulikus szerkezet is, amely a zenekar tagjait emeli szinte a tetőig vagy tünteti el a show különböző pontjain.

Különlegesség még, hogy Paul Stanley a koncert alatt „átrepül” egy másik színpadra, az Aréna túlsó végébe, 60 métert megtéve a közönség feje felett. Budapesten a várható kapunyitás 18.30, előzenekarként nyolc órától a Hard együttes melegíti majd be a közönséget, a KISS kb. 21 órakor lép színpadra és több mint két órás koncertet adnak – a turné eddigi helyszíneiről csak pozitív, magasztaló kritikák jelentek meg a showról.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr212014529

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2010.05.19. 14:37:44

A Doors Opening zenekar mikor fog kezdeni? :-)

sunthatneversets · http://rockstation.blog.hu 2010.05.19. 14:48:09

Erre emlékszem,ha ekkora bakit követnénk el, lőjetek le!
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum