RockStation

Az Arénában lesz a Scorpions koncertje

2011. január 23. - sunthatneversets

A Scorpions koncertje már hetekkel ezelőtt ismertté vált, most végre a helyszíne is kiderült: június 6-án a Papp László Budapest Sportarénában játszik a banda, akik grandiózus búcsúturnéjukkal érnek majd nyár elején Magyarországra.

A tavaly márciusban megjelent Sting In The Tail című nagylemez előtt jelentette be csapat, hogy ez az utolsó albumuk, amelyet egy világ körüli búcsúturné követ. A banda legutóbb tizenhat évnyi szünet után, 2009-ben játszott Magyarországon, a SYMA Csarnokban. A méltó búcsúhoz a Scorpions tagjai pályafutásuk leglátványosabb előadását ígérik. Június 3-án emellett Ostravában, június 4-én pedig Pozsonyban is el lehet csípni őket.

A koncertre négyféle jegyet lehet kapni. A kiemelt állójegyek és a színpadhoz legközelebbi ülőhelyek 12.990 forintba, a sima állójegyek 9990 forintba kerülnek, és további kétféle ülőjegy is kapható még 10.990, illetve 8990 forintért.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr512606265

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Coyote82 2011.01.23. 18:22:40

A Scorpions szopjon le. Ezt a White Dove-ért.

Csak Norris 2011.01.23. 19:07:25

@Coyote82: Szerintem te szopnád őket...

Kivlov 2011.01.23. 19:19:31

csak el kéne menni...

Gaben182 2011.01.23. 20:02:06

Gondolom kicsit benézte, 2009+16=2025. De nem az van odaírva, hanem, hogy 2009 előtt 16 éve léptek fel nálunk utoljára.

chaser 2011.01.23. 20:15:50

@Gaben182: az rendben van, de idén 2011 van

szóval nem értem a matek példát

korxi 2011.01.23. 20:38:58

@chaser: Hát 2025 -ben lehet majd azt írni (bármire), hogy 16 éve, 2009 ben.
De nem az van a cikkben, 2009 -ben, 16 éve léptek fel, hanem hogy 2009 -ben 16 év szünet után léptek fel. Érted.

mizie 2011.01.23. 20:39:06

Ez már akkor is ciki volt amikor menő volt.

korxi 2011.01.23. 20:41:55

@mizie: Amúgy jah, ezen 16 évesen is csak a fejemet csóváltam:)

Gaben182 2011.01.23. 23:32:24

@chaser: Na hát arra akartam kilyukadni, amit korxi is leírt. Hogy hasznavehetetlen régensherceg félreértette, és úgy olvasta, hogy 16 éve, 2009-ben. És aszerint 2025 lenne. De nem lényeg, matek téma lezárva :)
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum