Az se semmi, amit a brazil Sepultura klasszikus felállásának tagjai művelnek egymással, immáron másfél évtizede. 1996-ban két részre szakadtak, Max Cavalera (ének/gitár) kontra mindenki más, beleértve a dobos öcsikét is; a fáma szerint évekig nem is beszéltek egymással. Az idősebbik Cavalera nem sokat tétovázott, 1998-ban megjelent az általa létrehozott Soulfly első albuma. Így ment ez egy jó ideig, majd a nagy testvéri összeborulás után 2007-ben létrejött a Cavalera Conspiracy, Marc Rizzo Soulfly gitárossal. Mi sem természetesebb ezek után, mint az, hogy Max interjúiban állandóan pedzegeti, hogy csatlakozna az azóta is folyamatosan működő Sepulturához, akik viszont elég egyértelmű videóüzenetben határolódtak el tőle, sőt, új albumuk is lesz. Olcsó poén ellőni, de az egész hajaz egy brazil szappanoperára. Ja, és egyébként közben megjelent a Cavalera Conspiracy második albuma, amiről szó lesz a folytatásban.
Bevallom, én nagyon szeretem a még „kavalérás” szepu lemezeket (egy régi hegyaljai éjjelen örökre belém ivódott a szipálcsőr ejtés), és ugyan a kőkemény horzsolás, trash/hardcore metál jellegzetességek Max védjegyei, bárhol is járjon, szerencsére a CC leginkább ezt az irányvonalat követi. Veszettül indul, az első két szám (Warloard, Torture) valami elképesztő dara, igazi váltások nélkül, az utóbbi nincs 2 perc. Lehet, hogy igénytelenség, de nekem a Sepulturától is mindig inkább az ilyen dalok jöttek be, semmi trükközés, variálás, hanem csak a letisztult döngetés, az elemi brutalitás.
A Lynch Mob-ban már picit trükkösebbre veszik a figurát, vannak váltások, megjelennek Rizzo virgázásai, a klipes Killing Inside meg már szinte változatosnak nevezhető. Nagyon jó szerzemény, és még az eléggé Rammstein-nyúlás szagú kezdés is megbocsájtható, sőt, még a 3 percet is bőven meghaladja.
A Trasher és a Target még a tipikusan darálós, zsigeri metál, főleg az utóbbi tetszik nagyon, jó kis nóta. Az I Speak Hate, Blunt Force Trauma összerakottabbak, és azok közül is a jobbak. Főleg az utóbbi, a szám felétől, 2 perctől egyazon gitártéma vonul végig, különböző verziókban, ének nélkül, izgalmas, ahogy felépítik szépen lassan az elhalkulásig. A Burn Waco sem rossz, a Psychosomatic átlagos dal.
Van három track, amik igazából a témaválasztás és a szövegek miatt érdekesek. Két történelmi személyiségről ”szóló”, Rasputin, és Genghis Khan, valamint a magáért beszélő Jihad Joe. Elég jó lett mindhárom, talán a mongol veszedelmet útjáró indító Dzsingisz kán a legjobb.
El lehetne merülni nyilván jobban is egyes számokban, de a Cavalera Conspiracy tipikusan az a zene, amikor az ember tudja, hogy mire számíthat. Volt értelme kiadni, még így, 2011-ben is. Szerencsére nem önmaguk paródiái, korrekt lemez lett, még azt is megkockáztatom, hogy ha ideig-óráig is, de kiszorítanak pár dalt a Chaos A.D.-ről a lejátszási listámon. Akik sosem szerették a Sepulturát, nyilván nem ettől a lemeztől lesznek rajongók, de nekem bejött. Ha nem lesz reunion, úgyis jó. Maxban még benne van a tűz, Sepultura nélkül is, ez újabb bizonyítást nyert.
