RockStation

Csak elér Budapestre a Terror!

2012. augusztus 04. - sunthatneversets

Flyer Terror.jpgAz idei nyár jobbára Randy Blythe előzetes letartóztatásától hangos, mivel a Lamb of God frontemberét a cseh állam halált okozó testi sértés vádjával tartotta fogva egészen csütörtök délutánig. Az énekes azóta hazautazott az Államokba  de az ügy, amely egy két évvel ezelőtti színpadi balesetből kerekedett ki, nem hagyta nyugodni a tengerentúli zenei életet. Így amíg egyes magazinok újabb és újabb videókat tárnak fel, valamint a webkettő is elárasztódott a #freerandyblythe címkétől, a Terror inkább úgy áll ki az énekes mellett, hogy lemondta aktuális Európa-turnéjának cseh dátumát. Ennek pedig a hazai közönség örülhet, hiszen így tényleg bepótlásra kerül a tavasszal lemondott fellépés.

„Nagyon szeretjük a cseh rajongóinkat, és jó bulijaink voltak itt, de muszáj szigorúan ragaszkodnunk (“Stick Tight”, mint a daluk címe) Randy Blythe-hoz, ezért úgy döntöttünk, hogy lemondjuk a koncertet. Zenekarként könnyen kerülhet bárki ilyen helyzetbe egy koncert során, és nem érezzük úgy, hogy a fellépés alatt működne, ha azt tettetjük, hogy mindez rendben van – hiszen nincs így. Ez nagyobb, mint egy címke, vagy egy okosan kitalált póló: közösségként kell tennünk valamit, és felszólalnunk. Szabaduljon Randy Blythe.” –ezekkel a sorokkal indokolta döntését a Terror frontembere, a Refused újjáalakulását sem kímélő Scott Vogel, aki így a Naysayer és a januárban már Budapesten is bemutatkozó Brutality Will Prevail oldalán érkezik majd a Dürer Kertbe.

Ennek szellemében pedig a nyár utolsó, és valójában egyetlen igazán nagy hardcore-buliján vehetnek részt az érdeklődők, hiszen a Terror jelenleg a Bridge Nine-érára összpontosító retrospektív kiadványát, a No Regrets, No Shame-et hirdeti kontinensünkön, így a Lowest of the Low felé nyúló múltidézés éppoly garantált, mint a faltól falig tartó moshpit és a szabad mikrofon-elvételi lehetőség.

Vendégük, a richmondi Naysayer tavasszal az Agnostic Front oldalán járta Nyugat-Európa klubjait, a Reaper Records üdvöskéje pedig a következő nemzedék egyik nagy dobása lehet. Csakúgy, mint a brit hardcore-színtér egyik leginkább központi alakja, a Purgatory Recordsot felvirágoztató Brutality Will Prevail, amely középtempós, mélyre hangolt dalaival kellően befűti majd augusztus feltehetően legizzasztóbb és leghangosabb napját. A megjelenés a last-minute lehetőségre vonatkozóan is kötelező, nem is beszélve a kedvező jegyárról, így hát nincs apelláta: augusztus 20-án a Dürerben a helyed!

A Phoenix Music Hungary és a Dürer Kert bemutatja:
2012 augusztus 20., 19:00 @ Dürer Kert
TERROR (USA)
NAYSAYER (USA)
BRUTALITY WILL PREVAIL (UK)
Jegyárak: 2500 Ft / 3200 Ft

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr624695393

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum