A két évvel ezelőtti első Bloody Roots lemez az Isten kezében, igazi kis meglepetés volt Smiciéktől, legalábbis számomra és gondolom azoknak is, akiknek a Moby Dick-től érkező új lemezek nagyon hiányoztak. Pedig méregerősre sikeredett a visszatérő Moby album, a Golgota 2003-ban (atya ég, ez majdnem 10 éve volt!) és a rákövetkező 2005-ös Se nap se hold is kiváló lemez volt. Tulajdonképp mindegy is miért állt meg a zenekar újra beinduló szekere, a lényeg az, hogy a bent lévő dolgok úgy is kikívánkoznak, és előbb utóbb megtalálják az utat a külvilág felé.
Na, ha már ezt ilyen szépen körbe írtam, huszáros vágással át is térhetünk a Bloody Roots dolgaira. Az első lemez a fent említett Isten kezében nem kapott el ám elsőre, de minél többet hallgattam annál jobban ragadt a fülbe a pőre megszólalású thrash metal.
Nem akarok senkit megbántani, de nekem jobban is tetszett, mint amit sikerült kiizzadnia magából a Moby Dick-nek visszatérő vagy jubileumi album címen. Szilajabb, ötleletesebb, tempósabb, kakaóval telibb volt a Bloody Roots produkciója (a hangzásról nem is beszélve..).
Idén megérkezett a folytatás, ahol is úgy néz ki már stabil felállással készült el a lemez. Smici mellett fia Balázs tekeri a riffeket illetve Budai Béla dobol (Leander Rising, Vulgar Display Of Cover) és Horváth Tamás bőgőzik. Valamelyik nap átugrott az egyik spanom és ahogy nézegette a fotókat azt találta mondani, hogy Bloody Roots a nevéből meg a Soulfly pólóból ítélve tuti n(y)úl metált játszik. Mondtam neki, hogy ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna , ugyanis ez itt bizony kő thrash metal, arról nem is beszélve, hogy Max Cavalera csapata is már rég maga mögött hagyta azt a zenei zsákutcát.
Ami első hallgatásra feltűnt, hogy itt bizony gyökeres változások nem állottak be, ugyanúgy és ugyanazt, na, persze itt- ott némi különbséggel.
Gondolok itt arra, hogy Ficzek András a Dalriadából most már az összes szöveget jegyzi és kifejezetten sokat segít be a vokálok terén is. Viszont így nem lehet nem észrevenni a hasonlóságot a Dalriada és Bloody Roots ének témai között: néha tisztára olyan mintha egy be(thrash)metalosított Dalriadát hallgatnék vagy fordítva egy thrash metal mentes Bloody Roots-ot! Ha-ha!
Erre mondjuk legközelebb oda lehetne figyelni, hogy legalább a ritmizálás ne ugyanaz legyen. De egyébként persze nincs nagy gáz. A hangzás sem változott, a jól megszokott MD stúdiós sound, bár ha lehet, még szárazabb, zsír mentesebb, mint előzőleg.
Jó vastag, „kérges”hangzásúak a gitárok a dobok is kellőképp döngnek. A zenére térve, kicsit változatosabb lett talán az anyag, becsempészve jó pár dallamosabb részt is, természetesen itt a Ficzek András „intervencióira” gondolok elsősorban. Mindenképp ki kell emeljek néhány nótát ilyen pl.: a címadó az Ígéretek földjén ami, szolid Testament manírral indít (észrevettem ám!) és az egyik legjobb a lemezen,a Fekete átok foglya, ami jó kis szaggatásokkal van tele vagy a Vezessetek útra, amit Vörös Attila (Leander Rising) szerzett és egy igazi jó thrash zúzda lett belőle.
Még megkapjuk bónuszba az ős öreg Moby Dick dal a Kiválasztott egy mai, hangulatos verzióját illetve a Sepu Refuse/Resist-ét és Roots Bloody Roots-át, stílszerűen, korrektül. Azt nem értem csak, ha Sepu feldolgozás, akkor miért mindenki a Refuse/Resist-nek áll neki a Hatebreed-en keresztül Pro-Pain –en át egészen a Bloody Roots-ig, hiszen azon a lemezen van még 11 másik szerzemény!
Nyilván van erre magyarázat, de én ezt most nem fogom kideríteni, inkább azt mondom, aki kíváncsi egy jó féle metal lemezre, egy kis etnó beütéssel néhol, az nyugodtan próbát tehet vele. Nem csak Moby Dick rajongóknak!
