RockStation

A Fonogram-díjas Junkies a Zöld Pardonban ünnepel

2013. június 13. - sunthatneversets

junkies.jpg

Óriási elismerés érte az idén 19 éves Junkies-t, hiszen a Mi van veled? Semmi? című anyaguk diadalmaskodott Az év hazai hard rock vagy heavy metal albuma kategóriában a 2013-as Fonogram gálán. A srácok azóta is örömmámorban úsznak, június 20-án, csütörtökön pedig egy közös ünneplésre invitálnak mindenkit a Zöld Pardonba.

Immáron Fonogram-díjas zenekarként tér vissza a Zöld Pardon színpadára a punk n’ roll stílus egyik legfontosabb képviselője, a lassan két évtizedes múltra visszatekintő Junkies. A június 20-i koncert a féktelen bulizás mellett remek alkalom lesz arra is, hogy rajongóikkal közösen, méltó módon ünnepelhessék meg, hogy Mi van veled? Semmi? című lemezük kivívta a szakma legrangosabb elismerését, a Fonogram-díjat.

"Teljesen váratlanul ért minket, amikor kimondták a nevünket. Egyrészt azért, mert nagyon erős volt a mezőny, hiszen a kategóriánkban olyanok voltak jelölve mellettünk, mint a Tankcsapda, vagy a Leander Rising. Másrészt pedig azért, mert habár legbelül mindig reménykedni szoktunk, de eddig valahogy sosem sikerült elhoznunk az aranymikrofont, így egy ilyen felhozatal mellett végképp eszünkbe se jutott, hogy nyerhetünk. Ezért amikor a színpadra szólítottak, hihetetlenül meglepődtünk, hiszen nem készültünk semmiféle beszéddel. Nagyon örülünk, hogy nyertünk, hatalmas győzelemnek tekintjük, hogy 19 év után végre a szakma is elismeri, amit csinálunk. Ráadásul az időzítés is tökéletes volt, hiszen a nyári koncert-és fesztiválszezon előtt pont jól jött ez a kis felhajtás, ami a díj miatt most kialakult körülöttünk. Aznap este természetesen koccintottunk a győzelemre, de a Zöld Pardonban folytatjuk az ünneplést" – mondta Szekeres Andris, a csapat frontembere.

Bár a Junkies ott van az összes nagy nyári fesztiválon, a ZP-s buli mégis az egyik fontos állomás, mivel a sok vidéki helyszín közt a kevés pesti fellépések egyike lesz.
"Folyamatosan bővül a nyári programunk, de eddig ezen a bulin kívül csak vidéki állomások vannak a naptárunkban, hiszen az ország minden pontján szeretnénk bemutatni az új lemezt. Ezért is különleges egy fővárosi koncert, mert egy jó ideig biztos nem láthat minket Budapesten a nagyközönség. Készülünk meglepetésdalokkal, igyekszünk figyelembe venni a rajongók kéréseit, és elővenni a fiókból az ő kedvenceiket. De olyan számok is lesznek majd, amiket szinte újra kellett tanulnunk, mert 6-7 éve, vagy még régebben nem játszottuk őket, azonban most – egy, vagy akár több tag kérésére - újra felvettük őket a repertoárba. Mindenesetre meglehetősen nehéz dolgunk van a koncertműsor összerakásánál, mert kb. 150 dalból kell kiválasztanunk azt a 20-at, amivel végül a színpadra állunk. Ez pedig legalább akkora átok, mint amekkora áldás" – árult el egy-két kulisszatitkot az énekes.

Az, hogy a Junkies ezúttal is öltönyben lép-e fel, egyelőre maradjon meglepetés, de amit biztosra vehetünk, hogy hatalmas rock n’ roll buli várható június 20-án, csütörtök este 8 órától a Rákóczi híd lábánál. A koncerten az előzenekar a BugZ, a belépő pedig 600 Ft lesz. A Junkies fellépése előtt egy nappal, június 19-én, szerdán a Belmondo áll a Zöld Pardon színpadára. TOVÁBBI RÉSZLETEK ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr895358363

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum