RockStation

Moshing on Orfű 2014 - 3. nap - A nyár kimaxolása

2014. július 22. - Nemesúr

FOO nagy MOO 3.jpg

A nyár a nyakunkba szakadt legutóbbi beszámolónk óta... Olyan koncerteket kellett tiszteletünket tennünk, amik nélkül nem hagyhattunk volna Titeket, Rockstation-fanokat... DE! Semmi pénzért ki nem hagynánk az idei Fishing On Orfű utolsó napjának beszámolóját SEM, ami minket végleg meggyőzött arról, hogy ez egy kötelező jellegű éves buli lesz. Bármi rég is volt, épp 1 hónapja, hogy vége, de ez az utolsó nap garantálta, hogy semmit se felejtsünk, ha már...

...idén megígértük nektek, hogy rockerszemmel vesszük górcső alá az ország leggyorsabban nagyra (s egyúttal rockfesztivállá is) nőtt, buliját, a Fishing On Orfűt. És most, hogy nagyjából rekonstruálni kezdtük, mi a tosz is volt az a 4 nap tömény flesselés, amit átélhettünk, elétek is tárjuk az eredményt...

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

3. nap - fesztivál-survivor, instagramm-látás, mólón révedezés, csak a gyengék alszanak!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

_DSC2796.JPG

Az utolsó napnak a frusztrált zsurnaliszták / haveroknak mindezidáig megszemélyesült lelkiismeretek / kényszersofőrök partyzó(o) dölyfével vágtunk neki, miszerint "tessék minket kényeztetni"! 3 nap csapatás, jegyzetelés, kisegítés, kemping-fitnesz, órás vezetések, pénztologatás és sörkúra után ideje volt egy kis kimért, nyugis búcsúztatásnak. Nem is számítottunk sokra - rockerilag - az utolsó nap felhozatalától: aztán lám! Legnagyobb meglepetésünkre, a zárnap olyan fesztiválélményt nyújtott, amilyet a nagykönyvbe kéne írni. Mindezt gyomorrontás, boázás és beázás, lassulás és satnyulás nélkül, világostól világosig, betkó helyett dorkóban. Várjámá, hogyisvót?

_DSC2822.JPG

Kispál-napot közelítő tumultus várt a bejáratnál, a VB-t néző sörsátor tövébe sikerült parkolni, de a napnál is legalább jobban sütnek a zárnapos pofik. Mindenki fáradt, de mindenki örül. A falépcsők menti árokban, bozótos árnyékban egy csapzott csávesz fekete focimezben héliummal szipuzik és nyelvi turmixban köszönget a bemenőknek - fura, de inkább vicces, mint ijesztő. Még a nap is nekünk kedvez: 9 után megy csak le, sokat könnyítve ezzel a rajokban kialvó lámpasorok csataterével (hiába) küzdő fishingereknek. (Igen, olyan fáradtak voltunk, és annyira tele lett a látókörünk - a bőrkabátok mellett - a partyszemcsikkel és mobilpiszkálókkal, hogy ilyen borzasztó, hesteg mellé kívánkozó neveket találtunk ki. Szégyelljük magunkat még 5 percig, aztán elolvassuk az Orfűi Másnapot, ami 4 oldalban summázza a helyi szerkesztők triviális, de szórakoztatónak érzett másnapos reflekcióit - a forma kifogástalan, tartalmilag azért egy kis várható túllihegés befigyel).

_DSC2677.JPG

Anna & the Barbies utolsó pár percét kapjuk csak el, "csak" a szokásos: transzban tomboló első 3 sor, 30 körüli átlagéletkor, eszelős-dominás ruhák, szexi poprock, újabb decens strigula az életrajzukba. Ha ennek már úgyis annyi, akkor dombnak föl vesszük az irányt. Egyfelől, frankó árat alkudunk pár legó-kiegre egy dögös göndör szőkével karöltve a Redasternél, anélkül vétek itt hagyni a fesztet. Másfelől az idei FOO elővette a hazai underground talán legméltatlanabbul elhallgatott szólóelőadóját, Frenket.

_DSC2748.JPG

A Szívzörej, Nagyvárosi Éjszakák és Minden Ellen szinte ikonikus dalnoka, akit bezzeg egyik undergroundita ismerősöm se hallott élőben, és egy rocker sem ismer, fáradt, de lenyűgöző produkciót adott. Miközben hallgattam a sáljában és dús, rövid hajában kissé androgün hatást keltő "magyar Bowiet" (urambocsi, ezt a klisét sem én találtam ki), sok mindenen elgondolkodtam. Mi a toszért nincs ő rádiókban? Hogyhogy több poszterét láttam eddigi életemben, mint a klipjét? Eszerint mégis van élet a Hiperkarma után? (Van.) Lehet valaki rockerféle akusztikusan is? (Bizony!) Irritál-e ennyi-ennyi magas hang és modor? (Meg lehet szokni.) Sokkal közelebb állt számomra egy kicsit, de még messze nem teljesen kiégett John Lennonhoz, mint egy gótosított Lovasihoz, vagy (megint) minimalista Bowiehoz, akinek be akarták már állítani rockújságíró kollégáim többször is karrierje során. A dalok egyszerűek, szinte könnyedek, amíg nem kezdesz figyelni a sorokra. Frenk egy kivételes szövegíró, tele érdemi mondanivalóval...  Az 1formaság kora körüli hipermaníros, frappáns összefüggéstelenséget és magyar rádiórockpop-kliséket maradéktalanul levetkőzte, és jól áll neki, hogy nem akar egy kikent-kifent-kétértelműsködő provokátor lenni immár non-stop. Ezért és ezekről is beszélgettem vele 10 után behatóan, őszintén a backstage-en - interjúnk később! A koncertről pedig: maga a Fishing is egy, a hétköznapokból kiszakító valami, de még ebből a közegből is kicsit kiemelt (vagy kilógott) Frenk műsora. A közönség úgy harmada nem is értette, mi is akar ez lenni, egyszerűen nem tudták hova tenni - a maradék meg vagy hátradőlt fröccsözve (s kicsit - ejj! - dumcsizva), vagy tényleg, de tényleg figyelt. Szinte meztelenségig minimalista, szinte hanyag, ahogy az a gesztusokon és az énekmódon is látszik, mégis tud hatni. Pacsi. --- 4/5

_DSC2737.JPG

A következő állomás az Óriás volt. Az az Óriás, akik soha, de soha nem tudtak megfogni sehogy. Valami mindig hiányzott, vagy nem passzolt számomra abban, amit tolnak: a "magyar alter" örökéből származó, bizonyos jellegzetes dallamívek, vagy még inkább: a baromi hangzatos, tényleg Egyedi (höhő!) fordulatokban bővelkedő, de végeredményben totál értelmetlen szövegek. Roppant kellemes csalódás volt, hogy kb. a 30. percben azon kaptam magam, én is szemérmetlenül ordítva kérek még LEVEGŐŐŐŐŐT!, nem csak, mert alig akadt belőle egy ekkora tömegben, hanem mert a nyomulás ellenére a csillogó szemek és a kék fényárban, fülig érő, őszinte vigyorokban úszó színpadiak kereszttüzében SENKI SE FÉÉÉL. Hangzásukkal a legújabb, ingyen tölthető 0209 EP dalai karcoltak a legjobban, de azért a Kicsikét és a Helyet Tudni is egészen aréna-rock szintre húzták az érzést. Rájöttem, hogy ugyan a szövegek nem értelmesebbek, és nem is lesznek azok, de nem is kell: inkább tesznek a hangulat alá, inkább keltenek valami nehezen körvonalazható benyomást, mint se hogy konkrét (vagy egyáltalán:) üzenetet közvetítsenek. Elengedtem ilyetén elvárásaimat, és onnantól már észre tudtam venni azt, amit addig nem: hogy az Óriás igazából egy nem kicsit remek zenekar.

_DSC2921.JPG

Egyedi Peti a gitár-ének poszton és Nagy Dávid mozgalmas, mégsem arcoskodó lüktetései is dicséretesek, de leginkább a minap annabarbiban is élen basszerező és (nem eleget!) vokálozó Örményi Ákos vett le a lábamról - amit az az ember művel a basszgitáron, és az a boldogság és energia, amivel, egyszerűen egyedülálló hazai berkekben; az önmagában elég ahhoz, hogy egy figyelmes fiatalt basszgitár felvételére hajtson. A kissé drámai, és kissé azért mégis Foo Fighters illatú együttmozgást a vagy 4-500 egy ütemre tomboló, legkülönbözőbb eredetű-jövetelű-külsejű-korú emberke emelte, JÓ MAGASRA. Szép volt, fiúk! --- 4/5

_DSC3193.JPG

Mondjuk ez a nap volt a rockerileg talán legkevésbé izgalmas a fő napok közül, de így legalább volt idő cigit barterelni sörre (ajánlom mindenkinek, komoly összeget spóroltam így, és a fesztiválhangulatot is sikerült fenntartanom). Meg kicsit körülnézni: vagy mindenki görcsösen igyekezett rátenni egy szívlapáttal az eddigiekre, vagy már csak húzta-vonta magát. A kajás- és a borossoron valóságos tömegmozgalmak alakultak ki.

_DSC2998.JPG

Vad Fruttiék produkciójából 10 perc elég volt - nem, mintha rossz lett volna, de A.) a tavalyi, elsöprő erejű, giga-látványos és csurig érzelmes electrock organzának, ami anno külön cikket érdemelt volna, azért a halovány nyomába nem ért, valamint B.) akárcsak a Kispál és a Quimby esetében, a nyáladzó és amőba-jellegű kaptárorganizmusokba tömörödő fanság 50 méteres színpad körüli körzetben (incl. domboldal) áthatolhatatlan sejtfalat alkotott, amin átfurakodni egyszerűen nem érte meg.

_DSC3176.JPG

Kár, az ő szépen összerakott alter-rock muzsikájuk, Likó Marcell valóban költői, valóban fájdalommal felcsendülő sorai még egy közepesen nyitott szimatszatyros bólogatását is megérdemelték volna - ehelyett elszegődtem a jó öreg Laptopszalon színpadra, a pécsi Junkie Jack Flash koncertjére. Ezekről a fiúkról már írtam volt, és ez után a show után kurvaélet, hogy még fogok is! A most vegetáló The Talking Horse-ból importált pótbasszer, Balvin Levi prímán hozta a mélysávokat, a zenekar többi tagja pedig a rocksztár-figurát, épp a szájban és hangban egyaránt magyarosított-megkarcolt Steve Tylerre hajazó Szabi tűnt fáradtnak(? frusztráltnak? mindenesetre visszafogottnak és rocksztárhoz képest alulöltözöttnek) a fronton. De a számaik így is egy kis nosztalgiaörvényt szabadítottak el úgy, hogy egyetlen feldolgozás, egyetlen lopott téma vagy kopír-manír sem csendült fel benne: bluesos, vicsorgós helyett vigyorgós hard rock szólt, egyszerűen hiánytalanul, velős, összeröhögős szövegeken, kellően nagy pofával, de a kellőnél kicsit szelídebbre hangolt gitárokon. Külön élmény látni, hogy a szebbik nemre máig mennyire tud hatni a rákkenró': nem ám szakadt punk pityák, hanem valóságos jailbait-sorfal nyivákolt helyben várva a következő számot, meg a lehetőséget. Faith in RnR: restored.

_DSC3480.JPG

Külön pacsi a harmonika és a szaxofon hatványozott használatáért, ez baromi egyedivé és változatossá teszi az eleve egész sátrat megugráltató ízig-vérig rákkenrót, ebből jöhetne bőven több is. Minipogó, de nem az egymás szétrúgása jegyében, hanem ahogy kell, össznépi fejrázás, ráadást a közönség javának vadidegen számokra, kiérdemelten csurig sátor - na így kell koncertet csinálni. A Speed, a Tesze-toszákhoz és (über alles) a Napfény c. dalaik pedig egyszerűen üvöltenek azért, hogy egy nagytökű magyar filmbe tegye valaki végre őket - tessék most elkapni a srácokat! --- 4,5/5

_DSC3274.JPG
Az utánuk következő szintén pécsi, azon tájt már nagy népszerűségnek örvendő, tagok és zenei gyökerek terén egyaránt multikulti D.O.G. (Delusions Of Grandauer) váltotta őket. Van itt barna, muszklis gitárosfiú, pimpköpönyeg, szakállak és fullcapek, napszemcsik éjfél után, véghetetlen lazaság, meg ami csak kell egy "keveset beszélő randihoz"... sokkal eltaláltabban ment a dolog, részben a feltüzelt és láthatólag szintén bemindenezett törzsközönségnek, részben a forró funky és dirty delta-blues alapoknak hála is, mint anno a Zsolnay Feszten, mégsem tudott egészen beszívni.

_DSC3733.JPGNemsokára ezért dobbantottam inkább A Kutya Vacsorája fináléjára - Fish!-éket már elégszer láttam meg hallottam, Varga Livius egótripnek is gúnyolt orkesztrájáról pedig mindenki csak szuperlatívuszokban áradozott, aki egyáltalán látta/hallotta őket, gondoltam, csak' többek akkor holmi alternál... És hát, gyerekek... Szerintem amíg élek, nem felejtem ezt a showt.

_DSC3653.JPG

a nap ásza pecsét.jpgA Kutya Vacsorája alapvetően egy nagyon gazdagon, rengeteg hangszerrel (plusz ritmuspult, halmozott vokálok, sok-sok billentyűk) előadott, vérprofi és kategorizálhatatlan aláfestés Livius tényleg tébolyult one-man showjához. Ha lehetséges ennyire profi zenészek közül is kiemelni valamit, akkor azok mindenképpen Vastag Gábor gitár- illetve Gerdesits Faszi dobjátéka - ez a két ember a héten már más formációkban is (Quimby, Üllői Úti Fuck) megmutatkozott, de hiszem, hogy csak itt, csak most, ebben a szinte végig improvizált, pusztán keretek, nem is stabil program köré felhúzott, "minden-mindegy" koncerten tudták igazán megvillogtatni tehetségüket. Idén először fordultak ki a szemgolyóim hazai gitárostól, és azt se tudom, legutóbb mikor ennyire: Vastag pszichedéliával, fejfájásmentes proggal és füstös kocsmai riffekkel rogyásig rakott szólóit tanítani kéne. Ennél kevesebbért is nyomtak már pólót más gitárosokról... Faszi meg eleve egy jelenség, ránézésre "bunyós hippi", de ő a szépen, szinte percről percre variált alapütemekben is meg tudja mutatni azt, amit más dobosok még a fillekben sem. A tagok mozognak, helyeket cserélgetnek egymással a hangszerek mögött a tágas, bíbor-viola fényárban úszó színpadon, a dalok meg sem állnak 6 perc alatt, de akár negyed óráig is húzódhatnak, és mindennek a professzionális örömzenélésnek az élén, egy odatolt éjjeliszekrény, lámpa, bőrfotel és bongó-állvány hű ölelésében, combig gipszelt lábbal székel Maga A Livius, aki az a fajta zseni, aki nemhogy átlátja, hanem gerjeszti a káoszt. Szinte fizikailag fáj, hogy egy ekkora dumájú, ilyen magnetikus karizmájú fószert így háttérbe tolnak Kiss Tibi mellett a Quimbyben - pláne, hogy nem volt mindig így, de itt látszik: nem kell visszafognia magát, ha a Kutya Vacsorájában garázdálkodhat.

_DSC3919.JPG

A műsor majdnem 3 órán át megy(!), és egyetlen másodpercig sem unom, elejétől a végéig teljes lényemben leköt. Soha nem volt még ilyen élményben részem élőben. Ezek nem is emberek a színpadon, hogy eddig és ilyen profin bírják... A teátrális világítás, Livius szónoki pózai, tömeget vezető, megvezető, majd kigúnyoló kis- és nagymonológjai teljesen mitikus hangulatot teremtettek. Arra kérte a közönséget, hogy "Az tegye fel a kezét, akinek...!" - mire persze majd' mindenki jelentkezett. A koncert javában próbálta erről az ösztönösen szolgai viselkedésről - maró iróniával, sercegő fikákkal - lebeszélni a népet, és némi lázadást verni a menthetetlen fanatikusok fejébe - látva a FOO-n megforduló vakbuzgók tömegeit, már ezzel külön helyet nyert a szívemben. Ez az ember nem kímél, nem tisztel semmit és senkit, mégis baromi tiszteletet parancsoló: folyamatosan kommunikál, akár szám közben, pofátlan allűrösséggel gyújtatja szájában a cigit, cserélteti a sörét, adja a pálinkát a közönség első soraiba, veri szét a bongóját, ha épp unja magát. Tuti volt benne ez-az is, mikor ezt lenyomta, de az is tuti, hogy nála inkább gátoldó, mint töltelékadó lehet a bemindenezés. Ha ezek a fazonok mindezt angolul csinálnák, már rég a True Blood, American Horror Story meg ilyenek o.s.t.-jét gazdagítanák. A Kutya Vacsorája egy szuggesztív jam-rock/trip-hop banda, akiket, ha igazi koncertélményt akarsz, egyszerűen MUSZÁJ megnézned: teljességgel kiérdemelték a kultikus jelzőt, ahogy erről az 500-800, egymás nyakában gajdoló, részegen is inkább a színpad tövébe csúszó, mint se aludni menő fishingerek tanúskodtak. Meg a végén talán 1000 ajakról is felszólaló Mindenkinek saját plázát, Hazudsz, kutya! és Strici és még sorolhatnám, hány eszméletlen szövegű és hangzású daluk, amiket azt se tudom, mihez hasonlítsak. Hölgyeim és uraim, katartikus élmény volt, kisebb önkívületben, 3:40 körül, mikor kihúzták a szarrá gerjesztett gitárt és ölben vitték ki a hányaveti dühvel kalimpáló frontembert, s csak ekkor vettem észre, hogy kezd újra kékülni az ég alja. ÍGY kell fesztivált zárni. 5/5

_DSC3964.JPG

...legalábbis zeneileg. Ugyanis a buli ment tovább odakünn, a réten meg a VIP-ben, a parkolóban meg a diszkóházikóban, meg azokban, akikben a buli belül folytatódik. Mi ilyenek voltunk. Elstandupoltunk a ritka jó arc borászpultosokkal, lehúztuk még némi bagóval a hétfői Tarzant, bevertünk száma se tudja hány hellt, kerülgettük a rötyiről repülve kitörő, mankóval és vicsorgással hadakozó Liviust (innen is ugyanúgy vitték ki, mint a színpadra be - bazinagy állat ez a fazon, riszpekt neki), és mindenki láthatólag marhára elégedett. Kibekkeltük a muszájból hülyeségeket üvöltöző hácésok és muszájból diszkóban borozó gruppilányok közt váltóversenyezve a reggelt is, hála a fesztiválozók védőszentjének, Szent Pityókának, még egy jó üzleti érzékkel megáldott kajást is találtunk. Sej, hambira és friss hamandeggsre fel! Utolsó falatok és cigik eltarhálása folyamatban reggel 5-re, szintén egy kis punkkori nosztalgia.

_DSC2495.JPG

Záróakkord: józanodás villanásokban, nyitott szemmel majdnemalvás egy elhagyott orfűi mólón, a szomszédról a kissé beállt akárkik játszanak, főleg ős-bluest, Johnny Casht és (naná, hogy) Lovasit, amíg lassan kisüt a nap, és a tóról az a kevés köd/cigifüst-burok is eloszlik. A reggel délelőttbe fordul, akiből aminek kell, az meg ki, elhagyott karszalagok és pár ruha a vízparton, jó éjszakát, bár látom, megvolt. A parti büféskomplexum helyi bikája, valami szőke vállalkozó-kalandor olyan pusztító dumával tereli be a népet, hogy az önmagában megérne egy napijegyet, vagy egy lokálpatrióta Üvegtigris-klónfilmet, ki is zabáljuk a maradék jégkréméből...

_DSC9735.JPG

Aztán kínkeservvel betuszkoljuk egymást a kocsiba, és elindulunk Pécsre. Vasárnap délelőtt van, fél12, és nagyon fáj a nap. Mereven nézem, nyitogatom egyre tompábban érzékelt szememet, kezemet. Hát akkor, ez volt az? Hát, akkor ez volt az. Fishing On Orfű 2014, rockerilag. Voltak kétségeim minket illetően, szivi, de innentől nyugodtan beléd nevezek évente egy kis nyári kalandra, és még a bőrcuccaimat se kell otthon hagynom. Mert ha csak eddig tart is, de kurvára szeretlek. Jövőre, veletek, ugyanitt. Jó? Jó ám.

~
vége
~
(idénre)
~

írta Nemesúr(/Nemes Márk)
fotózta Sir Tony(/Gábor Máté) 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr116530421

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum