Második alkalommal keltem útra Csehországba a BA fesztiválra, bár a 2014-es felhozatal nem volt olyan erős és változatos mint a tavalyi, azért a fellépők névsora bőven tartogatott olyan zenekarokat akik miatt érdemes volt 500 kilométert utazni.

Az érkezés után már rutinosan vágtam neki a fesztiválozásnak, hiszen már ismerős terepen mozogtam. Minden simán ment, jegybeváltás, sátorhely, stb. szerencsére nem ismétlődtek a tavalyi kellemetlenségek, ezen a téren javítottak a szervezők. De ezen túl is okoztak meglepetést mert a szolgáltatások sora és a helyszín is bővült: az erődrendszer újabb részeit nyitották meg a közönség előtt ahová a megfáradt fesztiválozók betérhettek pihenni, hűsölni és/vagy sörhöz juthattak, valamint idén már melegvizes zuhanyzók álltak a sátorozók rendelkezésére mindenki legnagyobb megelégedésére. A hőségben kötelező sörvásárlás után már indulhattam is a koncertekre mert annak ellenére, hogy a szerda csak amolyan bemelegítő nap rögtön két legendás zenekar is színpadra lépett.

Szerda
A napot egy szlovák csapat, a Suburban Terrorist nyitotta. A fogós riffekkel és blasbeatekkel megtámogatott zenét felvonultató csapat death metalja nem túl eredeti, de nem is nagyon lehet belekötni, igazán pozitív meglepetést okozott a zenekar, de az őket követő cseh szintén death metalt játszó Keep on Rotting már átlépte a tűréshatáromat és nem néztem végig a koncertjüket.

Flotsam & Jetsam
A nap általam egyik legjobban várt koncertje a F&J elég korai időpontra került, ennél kedvezőbb pozíciót érdemeltek volna, több nézővel. A Flotsam hihetetlenül alulértékelt zenekar és leginkább arról híres, hogy Jason Newsted valamikor itt zenélt, pedig de régen volt már! Az azóta eltelt években rendszeresen adtak ki nem is rossz lemezeket, turnéztak is, de sosem kapták meg azt az elismerést ami szerintem járna nekik. Bár az Ugly Noise nem a legjobban sikerült lemezük mégis csak néhány olyan zenekar van akik náluk feszesebben adják elő a jó öreg amerikai dallamos thrash/speed metalt, és erre a koncertjük a legjobb bizonyíték. Power-témák, old-school thrash riffek, remek ének, ráadásul  különösen izgalmas volt látni őket, mivel nekem ez volt az első alkalom.

Az Eric A.K. vezette csapat profi zenészekkel nem éppen öreges zenét csinál, a régebbi anyagok közül pl. a Hammerhead ma is megállja a helyét minden további nélkül! Volt még néhány szám amire nem emlékszem, vagy nem vagyok tisztában vele, de összességében ez egy jól összeválogatott setlist volt, Eric Knutson karizmatikus, teljesítménye kiváló volt és az éneke igazi ajándék a fülnek. Mit is mondhatnék? A F&J nagyon jó benyomást tett rám.

Hammerhead
Iron Tears
Dreams of Death
Desecrator
I Live You Die
No Place for Disgrace

The Agonist
A kanadai The Agonist nemrégiben veszítette el Alissa White-Gluz énekesnőt, aki már az Arch Enemy sorait erősíti. Nem csodálkozok, hogy az AE lecsapott rá, jó választás volt Angela Gossow helyére. Alissa a női metal agresszívabb oldalát képviseli, tiszta és kemény éneke, karizmája, sokszínűsége, extravaganciája után Vicky Psarakis szürke kis egérnek tűnik a színpadon, ahol inkább elveszett kislányként van jelen mint frontemberként, nem olyan díva mint Alissa. A tehetségét nem vitatnám, egészen jól interpretálta elődje énektémáit, de a hangja nem olyan erős a két gitáros minden támogatása ellenére sem. Persze nagyon kedves volt, sokat mosolygott, úgy tűnt nagyon izgatott és boldog, hogy a tömeg milyen jól  fogadta őket. Őszintén szólva nem érdekel, hogy ezt a zenét most milyen skatulyába kellene tenni, a The Agonistban megvan a nyers erő, az agresszív hozzáállás, az ügyesen kialakított zene és az értelmes üzenet. Sokan leírták a zenekart és úgy tűnt, hogy valami hiányzik, de Vicky majd belejön a koncertek során.

High On Fire
A zenekar már ismerős volt mivel a Metallica előzenekaraként léptek fel Budapesten 2010-ben, de ott pocsékul szóltak és ez az őserejű rockzene nem stadionba való. Itt viszont maradéktalanul átjött a hangulat. A High on Fire képes több és több energiát létrehozni élő környezetben köszönhetően nem csak a Matt Pike zúzós gitárjátékának, de Den Kensel dobosnak és Jeff Matz basszusfutamainak is. A srácok nem igazán csináltak semmit őrültséget színpadon, és nem voltak fülbemászó trükkök. Matt Pike gitáros/énekes meztelen felsőtesttel kiabálta a soron következő dal címét, megköszönte a közönség támogatását és már vége is volt a koncertnek. Nincs sallang, nincsenek gitár vagy dobszólók csak mocskos, nyers rock. Egyszerűen fogalmazva a High on Fire hangos volt és súlyos, igazi, egyszerű megátalkodott rock n' roll. Ez a csúnya, hangos zene egy kicsit monoton lehet néhányak ízlésének, de a High On Fire hatalmas élő zenekar, és remélhetőleg adódik még lehetőség, hogy újra lássam őket.

Chthonic
A programfüzetben átsiklottam a zenekar felett és csak a véletlen hozta úgy, hogy ott voltam a koncertjükön. A figyelmemet az keltette fel, hogy csupa ázsiai sétált be a színpadra, majd a "We are Chthonic from Taiwan!" konferálás végképp meggyőzött, hogy ezt a koncertet végig kell néznem. Egy tajvani zenekar nem mindennapi különlegesség (Nálunk is felléptek már a Satyricon előzenekaraként, de erről lemaradtam)! A zenéjük  egyedülálló keveréke a hagyományos kínai zenének és a modern power és a dallamos death /black metalnak, amit az egyszerűség kedvéért az egyedi hang miatt nyugodtan nevezhetünk tajvani metalnak. Nem a legtechnikásabb zene (egy kicsit talán Dimmu Borgir?), nem igazán tudnám kategorizálni őket, friss hang, de valami teljesen szokatlan és új, az egész megközelítés nagyon megragadó.

Az attrakció nem csak a zene volt, hanem a a basszusgitáros Doris Yeh, a szokatlan fejfedőt viselő billentyűs CJ Kao, és az, hogy Freddy Lim énekes tradicionális kínai hangszereken játszik (erhu-kínai hegedű, a citeraszerű guzseng, pgaku furulya). Az egyedi stílusú és erőteljes hangzású zenében Doris a gerinc, amelyre a gitárokat lehet építeni, Jesse Liu gitáros szállítja a nehéz a riffeket, szólói a klasszikus heavy metalt idézik, a dobos pedig egy vadállat a felszerelése mögött, ráadásul jól egyensúlyban tudják tartani a metalos és a folkos elemeket.

Végül, de nem utolsósorban, a zenekar tagjai nem csak kivételes zenészek, hanem nagyon közvetlenek is, Freddy, Doris és Jesse rendkívül boldog volt a sikeres koncert után és nagyon figyelmesek voltak a rajongókkal, mindenkihez volt néhány szavuk, válaszoltak a kérdésekre, megköszönték az elismerő szavakat. Azoknak ajánlom figyelmébe a zenekart akik szeretik a különleges zenéket, nem fognak csalódni!

Oceanquake
Supreme Pain for the Tyrant
Next Republic
Rage of My Sword
Sail Into the Sunset's Fire
Defenders of Bú-tik Palace
Takao

Terrorizer
Nem tetszett különösebben, a grindcore és death metal keveréke sajnos az a fajta zene amit nem tudok sokáig hallgatni. Tisztában vagyok vele, hogy milyen fontos a Terrorizer az extrém metal történetében és nem akárkik zenéltek-zenélnek a grindcore/deathgrind előfutáraként tisztelhető csapatban, de ugyanaz a recept és ugyanolyan a zene számról-számra, fél óra után még gyorsabban... ez nekem fárasztó (persze nem vagyok műértő).

Venom
A fesztivál legnagyobb csemegéje számomra a Venom volt. A zenekar jelentősége jóval túlmutat azon, hogy hogy nevet adtak a black metalnak, a Venom igazi metal legenda. Nélkülük ma nem létezne a black, death, thrash metal. Olyan zenekaroknak is inspirációul szolgáltak mint a "Big Four". Ma már egyedül Cronos viszi tovább a nevet és a Venom sokaknak kissé idejétmúltnak hathat '14-ben, pedig az egész úgy ahogy van -nincs rá jobb szó- szórakoztató volt.

A körítéstől és a szövegektől eltekintve, csak a zenére (ami valójában felturbózott és felpörgetett Motörhead) és a színpadi teljesítményükre koncentrálva ezen a koncerten szórakoztam a legjobban az egész fesztiválon! A pirotechnikávan bőségesen megtámogatott buli az intro után stílszerűen a Black Metallal indította a showt, a "Lay down your soul to the gods rock 'n' roll!" felszólításnak pedig örömmel tett eleget a közönség. Dante a toronymagas dobok mögött nagyon látványosan és kiválóan játszotta végig az egész koncertet, dobosként sem szorult háttérbe. Cronos hangja meglepett mert ugyanolyan gonosz és ugyanúgy énekel, mint mondjuk 20 éve, szupernehéz basszusjátékát Stuart Dixon hangos és nyers gitárjátéka egészítette ki. A hangminőség kiváló volt, a modern(?) Venom nagyon nehéz és brutális hangzású. A Hammerhead után klasszikus Venom dalok következtek és egy percre sem ült le a hangulat, sőt a koncert második felét sikerült még jobban felpörgetni olyan dalokkal mint a Pedal to the Metal, a ráadás után a bulit a Warhead zárta, majd a zenészek kijöttek elköszönni a zenekart sokáig ünneplő közönségtől. Minden várakozást felülmúló sikert arattak, nem gondoltam, hogy a Venom ennyire népszerű ráadásul a fiatalabbak is ott voltak a közönség soraiban!

Intro
Black Metal
Hammerhead
Bloodlust
Possessed
Live Like an Angel (Die Like a Devil)
Buried Alive
Antichrist
Hail Satanas
Rise
Pedal to the Metal
Resurrection
The Evil One
Welcome to Hell
Warhead

Modern Day Babylon
A cseh MDB zárta az estét és arra lettem figyelmes, hogy a Venom után nem szivárgott el a közönség, sőt a koncert előrehaladtával egyre többen csatlakoztak a nézőkhöz! A MDB olyan minőségi zenét és produkciót nyújtott, amivel nem csak engem nyűgözött le hanem a közönséget is megnyerték és ez nem a hazai pálya előnye volt. Olyan lelkesedéssel adták elő a nem éppen könnyedén befogadható instrumentális prog/tech/djent zenéjüket amivel őszinte ovációt váltottak ki a közönségből. A zenekart Tomas Raclavsky gitáros alapította 2010-ben és rögtön meg is nyertek minden jelentősebb zenei díjat Csehországban. Valamennyien mesteri szinten kezelik hangszereiket, a zenéjük csupa szín és a dinamika, erős és komplex ritmusok jellemzik ügyesen beágyazott atmoszférikus dallamokkal és izgalmas zenei átfedésekkel, Tomas erőteljes szólóival.

Sajnos Tomas számok közti cseh nyelvű mondandójából semmit sem értettem, de a sikert olyan örömmel fogadták, mint egy sulibanda az első fellépésük után. A Periphery és a Meshuggah nyomdokain járó cseh djent trió megérdemelten aratott nagy sikert amelyhez adott volt a lelkes közönség.