Éppen a napokban írtuk meg, hogy március 5-én a Semmi Komoly zenekar egykori basszusgitárosának a megsegítésére szerveznek jótékonysági punkestet. A nemes ügy mellé most nem akárki sorakozott fel, mint a csak erre az alkalomra újra összeálló Bridge To Solace. Az alábbiakban az ő közleményüket olvashatjátok.
2016. március 5., szombat egy jelentős nap lesz. Nem, nem miattunk. Mi is csak az egésznek, amit punk rocknak (vagy nevezd akárminek) és bajtársiasságnak hívnak, egy része vagyunk. Jelentős nap lesz, mert segítünk egy baráton.
Mit tehetünk? Mik a rendelkezésünkre álló legjobb eszközök, hogy segíthessünk – játszunk egy bulit és gyűjtsünk pénzt. Bár a Bridge To Solace története eléggé komplikált, nem valószínű, hogy lesz még koncert a közeljövőben, de emberi kötelességünk segíteni bajbajutott barátainkon, főleg valaki olyanon, aki aktív részese volt a színterünknek és pár tagunkkal jó viszonyt ápolt.
Mezei Gábor, Mező, a Semmi Komoly basszusgitárosaként vált ismertté, majd zenei pályafutása után másik szenvedélyének élt, és gyerekeket edzett a BVSC fociszakosztályánál. Mező térdében tavaly nyáron egy alattomos daganatot találtak, amelyet műtét során eltávolítottak, de év végére kiújult és egy újabb műtétet követően három másik daganatot kellett eltávolítsanak térdéből. A legutóbbi CT-vizsgálat kimutatta, hogy áttétes a tumor és négy újabb áttétet találtak Mező tüdejében. A nyári diagnózis óta tizenhat kisebb-nagyobb beavatkozáson esett át Mező, a kezelések, a rehabilitiáció és a következő hetek műtéteinek anyagi terhe súlyos, ezért a hazai punk közösség, élükön Mező közeli barátaival egy jótékonysági bulit szerveztek, valamint egy online közösségi finanszírozású alapot hoztak létre, amely Mező gyógykezelésének költségeit kívánja fedezni. A koncertre 2016. március 5-én kerül sor Budapesten, a Dürer Kertben.
Megtisztelő, hogy részesei lehetünk ennek a bulinak és amennyiben több ember figyelmét fel tudjuk hívni zenénken keresztül Mező helyzetére, azzal részt tudunk venni abban, hogy felépüljön és segítő kezet tudtunk nyújtani.
Mivel a concert a nyakunkon és már kevesebb, mint egy hónap van, nagyjából egy 5-6 dalos koncertre tudunk felkészülni. A felállásunkban helyet kap szinte minden korábbi állandó és beugrós Bridge To Solace tag, aki a zenekar különböző korszakaiban megfordult nálunk, sajnos ketten igazoltan hiányozni fognak, mivel egyikük épp a világ másik végén turnézik majd, másikuk pedig a havas Kanadában tölti mindennapjait. Nagyon sok remek, hazai banda lesz még rajtunk kívül, régi és új barátok, akikkel alig várjuk, hogy egy színpadon állhassunk. Akik annak idején lemaradtak rólunk, akiknek valamit jelentett a zenénk valamit – itt az egy esélyetek, hogy megnézzetek minket és ezzel egy jó ügyet és egy remek embert támogassatok!
Hivatalos esemény: https://www.facebook.com/events/1560493010943392/
Online gyűjtés: https://www.youcaring.com/mezo