RockStation

A Rolling Stones 2016-os kubai koncertje a mozikban

2016. szeptember 20. - sunthatneversets

djh-rolling_stones_cuba_concert007.jpg

Szeptember végén a világpremierrel egy időben a hazai mozikban is bemutatják a Rolling Stones történelmi jelentőségű, 2016. márciusi kubai fellépéséről készült filmet. A Havana Moon című koncertfilmet Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínházban és országszerte számos további helyszínen vetítik.

A Rolling Stones idén tavasszal Dél-Amerikában turnézott, az América Latina Olé elnevezésű koncertkörút csúcspontja több szempontból is a turnét záró havannai koncert volt. A világ számtalan országában megfordult, 54 éve működő együttes első alkalommal kapott meghívást Kubába, ahol a korábbi évtizedekben zenéjüket ideológiailag problémásnak tartotta a vezetés. A Rolling Stones alig pár nappal az után lépett színpadra, hogy Barack Obama befejezte történelmi jelentőségű kubai látogatását, mely során 88 év után először utazott hivatalban lévő amerikai elnök a szigetországba. A diplomáciai esemény és a brit együttes ingyenes szabadtéri koncertje sokak szerint az ország nyitását jelzi a világra.

cuba-rollingstones1.jpg

Kubában soha nem volt még ekkora volumenű könnyűzenei esemény, a nagyszabású koncertre rengeteg kubai és külföldi rajongó utazott Havannába. A kubai főváros Coliseo de la Ciudad Deportiva nevű arénájában és a körülötte lévő területeken összesen 1 millió rajongó hallgatta a koncertet, egy életre szóló élményt szerezve. A kirobbanó formában színpadra lépő Mick Jagger, Keith Richards, Ron Wood és Charlie Watts 18 dalt adott elő a hatalmas videófalakkal bővített színpadon.

Havana Moon - The Rolling Stones Live in Cuba 2016 (12) from Pannonia Entertainment on Vimeo.

A rocktörténeti jelentőségű koncertet teljes hosszában rögzítették, az eseményről készült mozifilmet világszerte a szeptember 23-i hétvégén mutatják be. A Havana Moon címre keresztelt filmet a többszörös Grammy-jelölt Paul Dugdale rendezte, akinek a neve ismerős lehet a Stones-rajongóknak: ő készítette a veterán rockzenészek 2013-as Hyde Park-i koncertjéről készült filmet is. A két órás koncertfilm többek között olyan klasszikus slágereket vonultat fel, mint a Jumpin’ Jack Flash, az It's Only Rock ’n Roll, a Gimme Shelter, a Brown Sugar és elmaradhatatlan Satisfaction.

A koncertfilmet Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatják be, első alkalommal szeptember 24-én 19 órakor, majd október folyamán megismétlik. Emellett országszerte számos további helyszínen, Szegeden, Pécsett, Szolnokon, Szombathelyen, Debrecenben és Kaposváron is vetítik egy-egy alkalommal, a színpadi produkciók mozivásznon történő bemutatására specializált Pannonia Entertainment forgalmazásában.

djh-rolling_stones_cuba_concert030.jpg

havana-moon-poster-hun.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr2711730299

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum