RockStation

Kamelot: saját turnéján, svéd énekessel tér vissza a zenekar

2016. szeptember 28. - sunthatneversets

kamelot_press3.jpg

Haven című 2015-ös lemezével minden korábbinál sikeresebb turnékon van túl a Kamelot. A Tommy Karevik énekessel, és vendégénekesnővel színpadra lépő zenekar október 13-án tér vissza Budapestre a Barba Negra Music Clubba, ahol a német Aeverium és a norvég Withem is játszik majd.

A szimfonikus power metal mestereinek tekinthető Kamelot zenekar Haven című 2015-ös lemezével új magasságokba emelte a rájuk jellemző nagyívű és érzelmes hangzást. Mivel a lemez az alkotók szándékai szerint mozifilmekhez illő felejthetetlen hatást hivatott kiváltani, egyszerre tartalmaz komor melankóliát, erőteljes metal futamokat és lelkesítő dallamokat is. A készítést Sascha Paeth producer irányította és Jacob Hansen hangmérnök végezte a keverést. Olyan illusztris vendégeket is hallhatunk a dalokban, mint Alissa White-Gluz (Arch Enemy), Troy Donockley (Nightwish) és Charlotte Wessels (Delain). 

A monumentális összhatás, valamint az új és modern elemek mellett az album a zenekar korai éveit is megidézi; a zenészek a sok érzelemmel és számos szimbólummal is operálnak, és kifejezik a zenekar érzéseit a világ és a civilizáció jelen állapotával kapcsolatban: „A Haven lemezen kitapintható az a nyugtalanító érzés, hogy a világ megőrül körülöttünk, egy hatalmas szürke felhő gomolyog a fejünk felett. A mi feladatunk, hogy megtaláljuk a dolgok napos oldalát, egy olyan lemezzel, amely sötét, melankolikus és felemelő pillanatokat egyaránt kínál a hallgatónak egy megrendült világban. Nagyon büszkék vagyunk ezekre a dalokra és a Haven album sokszínűségére.” - mondta el a lemezről a zenekart vezető gitáros, Thomas Youngblood.

A lemezt afféle fordulópontként megélő Kamelot masszív világkörüli turnén mutatja be az új dalokat a közönségnek, mely még 2015 nyarán kezdődött egy észak-amerikai és egy európai ággal. Tavaly a Dream Theater oldalán jártak Budapesten, idén ősszel pedig a Haven turné harmadik része kezdődik, melynek második állomása lesz Budapest október 13-án. Ahogy minden alkalommal, ezúttal is vendég énekesnő szerepeltetését tervezi a Kamelot, akinek a kilétéről ITT oldalon értesülhetünk hamarosan.

A turnén két vendégzenekar vesz részt. A német Aeverium 2013-ban állt össze, és arra törekszik, hogy ötvözze a gótikus, szimfonikus és nu metal elemeit, egyedülálló színt képviselve ezzel a modern metal zenekarok között. Debütáló nagylemezük 2015-ben jelent meg Break Out címmel, a címadó videója pedig itt látható.

A turné másik vendége a norvég Withem, mely 2011-ben indult, és a tagokat többek között a Symphony X, a Pagan's Mind, a Dream Theater és a Circus Maximus ihlette. A progresszív metal zenekar The Point Of You című első lemeze 2013-ban jelent meg, melyet idén követett a The Unforgiving Road című friss album. Stílusát tekintve a zenekar dalaiban megtalálhatók a direkt metal himnuszok, az emlékezetes énekdallamok és a szimfonikus elemek is. 

További infók ITT

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr9911748513

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum