
A Stephen Ambrose által kifejlesztett szerkezet eredményességéről maga a feltaláló a következőt nyilatkozta a Teamrocknak: "Nem lepnék meglepve, ha egy olyan valami birtokában lennénk, melynek köszönhetően Brian és más emberek is a használat hatodik-tizenkettedik hónapjában már vissza tudnának térni a színpadra a halláskárosulás veszélye nélkül. Azon fogok dolgozni, hogy ezt a technológiát 10 másik ponton is fejleszteni tudjuk, hogy megkaphassuk Brian orvosaitól a szabad utat a prototípus tesztelésére. Fontos tudnunk, hogy halláskárosulás nélkül tudja-e tesztelni a szerkezetet. Úgy vélem, ezek a tesztek sikeresek lesznek."
"Brian Johnson bevonásával egy csomó nagyvállalat támogatását is megkaptuk. Olyanokét, akiktől Brian bevonása nélkül nem tudtunk volna segítséget szerezni." - tette hozzá Ambrose a kétségtelenül mindkét félnek előnyös kollaborációhoz.