RockStation

10 zenekari felvétel a befutás előtti ősidőkből

2016. október 15. - theshattered

metallica_2.jpgMint minden bandának, a nagyoknak is el kellett kezdeniük valahol. Senki - legalább is nem a gitárzene berkein belül - nem született úgy, hogy már az első turnéján adott lett volna az arénaszintű hallgatóság, mindenkinek kellett sör, izzadság és húgyszagú klubokban, pincékben is tolni egy ideig. Ebbe a régi, naivan boldog világba adunk egy kis betekintést néhány igazi nagy zenekar korai felvételének segítségével.

Korn

Még a szűk egy hét múlva új lemezzel jelentkező bakersfieldieknek is kellett egy kis idő, hogy a világ rájöjjön, milyen jóság is vár majd rájuk a '90-es évek második felében. Viszont valahol el kellett kezdeni, náluk így sült el a dolog.

Tankcsapda

Magyarország legnagyobb rockzenekara sem úgy kezdte, hogy sportcsarnokokat tölt meg. A nagyon fiatal Lukács Laci interjúja után egy korai koncertbe is belekukkanthattok.

Red Hot Chili Peppers

Anthony Kiedisnek és társainak nagy mákja volt, hogy Los Angelesben röffentették be az ipart, mert így hamar a figyelem középpontjába kerültek. A többi meg már történelem.

Maynard James Keenan (Tool)

Keenan apánk már a Tool előtt is Tool dalokat énekelt, nem is akárhogy. A Children of the Anachronistic Dynasty élén a Sober egyik korai verzióját prezentálta az érdekes kinézetű legenda.

System Of A Down

A jövőre a Nova Rockra érkező SOAD sosem volt híján az élő energiáknak, amelyet ezen az 1997-es, azaz a debüt album előtti éven adott koncerten is jól láthatóan prezentálnak.

Muse

Fiatalság, bolondság. A Muse a kezdetek kezdetén még a cuccát is szétverte, ha úgy adódott. Miből lesz a cserebogár?

Metallica

Az itt még Dave Mustainnel színpadra álló Metallica szépen kinőtte magát az évek folyamán, egyértelműen az egyik legnagyobb metalzenekar lett ezen a sárgolyón. Nem mellesleg végre novemberben érkezik az eddig nagyon finomnak ígérkező új lemez is!

Billie Joe Armstrong (Green Day)

Azt tudtátok, hogy a lenti videón mindössze 13 évesen karácsonyi dalokat éneklő leendő punkpopszupersztár (köszönjük a kifejezést Alvinéknak!) már 5 évesen megjelentetett egy kislemezt? Ha eddig nem, most már ezt is tudjátok.

Slipknot

Itt még nem kilencen, nem a legendássá vált felállásban, de azért egy kellően vad show keretében gyalul az iowai brigád. Ők is láthatóan nagy utat tettek meg azóta.

Slayer

A Show No Mercyn túl, de a világhírnévtől még innen a pelyhesállú Slayer azért már akkor is oda tudta tenni magát.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr4411808115

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum