A monstrum metálban utazó észak brit trió, azaz a Conan márciusban Budapestre érkezik az új Revengeance című lemezét bemutató turné keretében, amely lemezről már is értekeztünk korábban. Ezen a turnén pedig a Downfall of Gaia lesz az angolok vendége, akik németek és lassú hömpölygésük inkább a black metál és a neocrust határait súrolgatja. Egy friss anyagon is szintén. Mellettük pedig még két sludge banda, a Hark és a High Fighter is odateszi majd. Budapesten március 14-én a Dürer Kertben méghozzá. Kedvcsinálók nélkül pedig ne távozzatok, két új videó a bandáktól itt, a hajtás után.
Tegnap írtunk a Five Finger Death Punch énekesének, Ivan Moodynak összeomlásáról. Akkor az elmondása szerint a rehabilitációs gondozónőjének halála miatt történt az egész, most viszont letisztázta az ügyet a finoman fogalmazva is balhés énekes.
Ahogy már mi is írtunk róla párszor, a Trivium hamarosan újra megjelenteti az első nagylemezét, az Ember To Infernot. Persze hogy ne tűnjön egyfajta tessék-lássék újramegjelenésnek, Matt Heafyék egy speckó bónusz lemezt is csapnak az egészhez, melyen a három lemez előtti demójuk is szerepelni fog. A különleges kiadvány nyilván új címet is kap majd, mégpedig az Ab Initiot, melyről egy újabb dalt szivárogtattak ki, a Lake Of Firet.
A teuton thrash titánok ismét visszatérnek kis hazánkba, már ki tudja hányadszor a nyolcvanas évek óta. Az idén új albummal is jelentkező trió másfél évvel ezelőtt a Rockmaraton színpadán is hibátlan bulit nyomott, valószínűleg most sem okoznak majd csalódás a rajongóknak. A Dürer Kertben január 30 -án bekövetkező thrash támadás színvonalát pedig csak emelni tudja a Destruction mellett a turné brazil vendégzenekara, azaz a Nervosa, mely színtiszta női felállásával abszolút érdekesség a színtér jelenjét illetően. Kedvcsináló pedig ennél az ajánlónál sem hiányozhat. Itt figyel a szokott helyen.
