RockStation

Újra Bécsben a Rock Hangja, Glenn Hughes

2017. február 07. - magnetic star

glenn_hughes.jpg

Legutóbb 2015-ben közelítette meg hazánkat Glenn Hughes, amikor nem kisebb egyéniség, mint Doug Aldrich gitárzseni társaságában járta Európát és jutott el a túra keretében Bécsig. Jelenlegi csapatával a kitűnően sikerült Resonate albumot bemutató – eredetileg tavaly őszre meghirdetett és most pótlásra kerülő – turnéköreit futja éppen az öreg kontinensen a Rock Hangja, és február 16-án (csütörtök) ismét tiszteletét teszi a „sógoroknál”. A helyszín ezúttal az osztrák főváros közel két éve bejáratott rendezvényközpontja, a Simm City lesz.

A koncertprogramban pedig a Resonate nótái közül éppúgy szemezget majd a mester, ahogy életművének korábbi állomásait is megidézi majd, azaz Trapeze, Deep Purple, Hughes / Thrall és Black Country Communion (ez utóbbi formáció már dolgozik a 2017-re beharangozott új lemezén és bizony őket is jó lenne már elcsípni élőben!..) dalokra egyaránt bizton lehet számítani. Vendégként egy 2013-ban alakult hard rock négyesfogat, a Stone Broken lép színre, amelynek tagsága szintén Közép-Angliából származik, akárcsak maga Mr. Hughes. További infók ITT.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr9712189916

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum