RockStation

Hallgasd meg a Papa Roach új dalát!

2017. február 09. - theshattered

paparoach01.jpgMegérkezett az első fecske az idén, de még pontosan nem tudni, mikor megjelenő új Papa Roach nagylemezről. Az egyelőre még cím nélküli korongról a december óta a koncerteken is rendszeresen játszott Crooked Teeth élő felvételét kagylózhatjátok meg, melyhez természetesen egy hozzá passzoló videó is készült.

"Úgy érzem, most jóval többet változott a zenekar hangzása, mint eddig bármikor." - nyilatkozta nemrégiben az énekes, Jacoby Shaddix - "Az volt a célunk, hogy kicsit felfrissítsük magunkat erre a lemezre. Ez a kilencedik, vagy tizedik nagylemezünk, már nem is tudom, szóval igazán oda akartunk csapni vele. Amikor producereket kerestünk, olyan arcok után kutattunk, akik véletlenül sem a mi stílusunkban mozognak. Így került a képbe ez a két feltörőben lévő los angelesi producer, Nick (Nichoslas 'Ras' Furlong) és Colin ('Doc' Brittain), velük vonultunk be a stúdióba is. És tudod, ők fiatalok, körülbelül azt mondanám, hogy a 20-as éveik végén vannak, ők a szakterület jövője. Mondták is nekünk, hogy 'Yo, srácok, a P-Roach zenéjén nőttünk fel, tudjuk, miről van szó. Rázzuk fel egy kicsit a cuccot.' Mi természetesen belementünk. Elkezdtük felszabdalni a dalokat, rappeltem is egy csomót bennük, kicsit visszahoztuk azt az old-school hangzást, keverve a mostani stílusunkkal. Kicsit olyan, mintha az első albumunknak, az Infestnek és a harmadik lemezünknek, a Getting Away With Murdernek 2016-ban születne egy gyereke."

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr9012239756

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum