A brit heavy metal új hullámának egyik patinás csapata, a Brian Tatler gitáros kitartása, illetve (főleg a banda inaktív időszakában) a Metallica áldásos tevékenysége folytán életben tartott Diamond Head minden jel szerint most pótolja be mindazt, amitől annak idején a sors megfosztotta. Több mint negyven év után adatott meg nekik az is, hogy az ugyancsak nagy múltú eindhoveni Dynamo klubban léphessenek fel az idei Dynamo Metal Fest előestéjén. Itt sikerült mikrofonvégre kapnunk az egyetlen mára megmaradt alapító tagot.
Először is milyen volt a ma esti buli? Élvezted?
Brian: Igazán remek volt! Amennyire emlékszem, ezelőtt sosem játszottunk Eindhovenben. Hollandiában léptünk már fel, de az nem éppen tegnap volt. Itt vagy a Dynamo-n viszont még soha.
Mi ad neked erőt és motivációt ahhoz, hogy ennyi év után is életben tartsd a Diamond Headet?
Brian: Nos, egyszerűen csak élvezem a dolgot. Már közel tizenhét éve nyomjuk folyamatosan, na persze 1976-ban indult a zenekar, vagyis már negyvenegy éve, bár kétszer is leállt. Tavaly elkészítettünk egy új albumot, aminek köszönhetően rengeteg csatorna nyílt meg számunkra és van is mindenféle elfoglaltságunk tavaly óta. Lezavartunk két amerikai turnét és most augusztusban is megyünk Amerikába. Jelenleg folyamatosan kapjuk a különböző felkéréseket, úgyhogy jól megy a szekér. Emellett pedig már a következő lemezre is írjuk a számokat!
Rasmus Bom Andersen, aki ma ünnepli a születésnapját, a legutóbbi lemezeteken mutatkozott be. Hogyan fogadta őt a rajongótábor?
Brian: Ez volt egyben a legelső albuma! Az első alkalom, amikor szövegeket kellett írnia, meg minden. Úgyhogy óriási dolog volt ez számunkra, ő pedig fantasztikus munkát végzett. A sajtóvisszhangok csodálatosak voltak és némi extra önbizalmat is adtak nekünk a folytatáshoz. Most élem az egész pályám egyik olyan szakaszát, amikor a legjobb a sajtónk, ami ennyi idő után is nagyszerű érzés.
Kellett Rasmusnak irányt mutatni énekdallamok és dalszövegek tekintetében?
Brian: Nem nagyon szoktam beleszólni a szövegírásba. A Diamond Headnek szerintem kimondatlanul is megvan a saját üzenete, na meg a saját dalszerzési stílusa. Nem akarok túlságosan elmélyedni a politikában és kerülöm a túlzottan émelygős témákat is. Szerintem ha meghallgatod a régebbi szövegeinket, majd a mostaniakat, fel fogod fedezni a kapcsolódást. Vannak összefüggések az új albumunk és a korai anyagaink között. Jómagam nem írok szövegeket, úgyhogy mindig azt várom, és abban bízom, hogy a zenekar szövegírója jó dolgokkal rukkol ki, de nem akarok belekontárkodni a munkájába vagy irányítani őt. Úgysem tudnék jobban írni, mint Rasmus, vagy mint annak idején Sean írt, ha már itt tartunk. Szóval nem az én tisztem másokat kritizálni. Egyszerűen igyekszem jó számokat írni és reménykedem, hogy jó szövegek társulnak majd hozzájuk. Bizonyos értelemben össze is dolgozunk. Rasszel rendkívül könnyű az együttműködés, nagyon tehetséges srác. Sose voltak vele nézeteltéréseim, jó gyerek.
Rasmus és Dean Ashton bőgős még meg sem született, amikor a Diamond Head már akítv volt.
Brian: Nem bizony. Rasmus 1984-ben született, Dean pedig ’82-ben, azt hiszem. Ők a 80-as évek gyermekei, én meg 1960-as születésű vagyok, vagyis nagy a korkülönbség, de ezek a srácok nagy becsben tartják a Diamond Headet és azt, amit a banda elért. Örülnek, hogy itt játszhatnak. Nagyszerű, tehetséges gyerekek, akik nem szálltak volna be hozzánk, ha nem volnánk jó, sikeres és aktív csapat, mint ahogy mi sem vettük volna be őket, ha nem volnának ennyire jók és tehetségesek. Az ember meghallgatások útján is kiválaszthatja a megfelelő arcokat… Óriási szerencsém volt, hogy Rasmusszal egymásra találtunk, tökéletesnek tartom őt erre a posztra.
Fotó: Dr. Narcisse
Hallottál mostanában a többi eredeti tagról? Zenélnek még vagy visszavonultak azóta?
Brian: Colin gyakorlatilag visszavonult. Eljátszogat akusztikus gitáron, de nincs együttese. Miután kilépett a Diamond Headből, többé nem vett a kezébe basszusgitárt, és nem szállt be újabb zenekarba. Továbbra is tartom vele a kapcsolatot, a környékemen él és össze is futunk néha. A dobos, Duncan belépett egy bandába, de nem jutottak egyről a kettőre, csak helyi fellépéseik voltak és ott is hagyta őket. Sokszor találkozunk Duncannel, aki a legutóbbi lemez készítésénél is besegített, volt pár közös próbánk vele. Seant viszont nem nagyon látom, legutóbb akkor volt közös dolgunk, amikor 2011-ben San Franciscóba utaztunk a Metallica harmincadik évfordulós bulijára. Jól sikerült út volt.
Miért a két szünet a csapat történetében?
Brian: Az első leállásnak az volt az oka, hogy ejtett bennünket a kiadó. Lényegében kifogytunk az ötletekből, senki nem fizette ki a bérünket és a zenekar egyszerűen széthullott. Azt hiszem, Seannal még örültünk is, hogy nyugtunk lesz egymástól, és hogy leállunk a lemezkészítéssel, meg minden ilyesmivel. Visszatekintve nem ez lett volna a megoldás. Folytatni kellett volna és játszani tovább mindentől függetlenül, leküzdve minden akadályt. Ma már ezt tesszük, igen jók is vagyunk ebben. Megoldjuk a problémákat és továbblépünk. Akkoriban viszont fogalmam sincs, hol járt az eszünk, de szétestünk. Utána újból összeálltunk és újból szétestünk. 2000-ben ismét megmozdult valami és azóta már folyamatosan aktívak vagyunk.
Egy másik énekessel, Nick Tarttal rugaszkodtatok neki újra.
Brian: Nick 2003-04 táján csatlakozott.
Vele két lemezetek készült és a What’s In Your Head? album sokban különbözött attól, amit előtte csináltatok, illetve amit most is játszotok, jóval súlyosabban és korszerűbben szólt ugyanis. Tudatosan álltatok neki ezzel kísérletezgetni?
Brian: Mondhatjuk így is, mert azt forszíroztuk, ami jól állt Nicknek. Mind a mai napig azon igyekszünk, hogy a számaink Diamond Head módjára szólaljanak meg. Azt próbáljuk visszatükrözni, ami a korai Diamond Head albumokban jó volt. Simán kísérletezhetnénk és flörtölhetnénk a modernebb hangzásokkal, de szerintem a korai anyagainknak megvan a maguk szépsége. Szeretem az olyan dalokat, mint a Lightning To The Nations, a The Prince vagy a To Heaven From Hell, szeretek ezekhez hasonló témákat írni, nagyon is Diamond Heades hangzású akkordmenetekkel és riffekkel előállni. Ami pedig nem válik be, azt próbáljuk kirostálni. Amikor azonban Nick nálunk volt, nem fordítottunk akkora gondot erre. Inkább olyasmit erőltettünk, ami jól feküdt Nicknek és ettől némi „a jelenben vagyunk, 2007-et írunk” érzete lett az egésznek, holott megtehettük volna, hogy hátraarcot vezénylünk magunknak. Innentől kezdve viszont megint arra megyünk majd rá, ami a kezdeti Diamond Headben jó volt.
Ha már a kezdeti Diamond Head került szóba, benneteket a brit heavy metal új hullámának egyik legnagyobb hatású zenekaraként tartanak számon, habár a „heavy metal” definíció még nem létezett, amikor elindultatok. Emlékszel-e arra, miként terjedt el a kifejezés egy egész műfaj meghatározásaként? Hogyan nevezték a zenéteket a korai időkben?
Brian: Heavy rocknak vagy progresszív rocknak. az olyan bandák, mint a Deep Purple vagy a Led Zeppelin mind egyszerre volt heavy rock és progresszív rock. Azt hiszem, ’78 táján nevezte valaki heavy metalnak a Judas Priestet, ami találónak is tűnt a szegecses bőrcuccaik miatt. Valószínűleg a Sounds magazinban volt ez olvasható, hiszen ’78-ban a Kerrang! még nem létezett. Nekem valamiért úgy rémlik, a Judas Priestről jelent meg benne egy cikk, amely heavy metalként hivatkozott rájuk. Ez meg is ragadt az emberek agyában, majd jött a brit heavy metal új hulláma és onnantól kezdve az emberek heavy metalnak nevezték a Motörheadet is, meg minden mást is. Szerintem ezzel indult a történet. Persze a “heavy metal” kifejezést William Burroughs is használta a Meztelen ebédben, a Steppenwolf slágerében pedig benne van, hogy “heavy metal thunder”. Szóval alighanem már az 1960-as években is megvolt ez a kifejezés, egy egész zenei stílus leírásaként azonban először a Judas Priest kapcsán fordul elő, ha minden igaz.
Amikor először bomlott fel a Diamond Head, vitathatatlanul a Metallica tartotta a nevet a köztudatban.
Brian: Egyértelműen így van, sokkal is tartozunk a Metallicának ezért. Életben tartották és még hitelesebbé tették a nevünket. Persze a jogdíjakról sem szabad megfeledkeznünk, amelyeket a dalok után kaptam, hiszen így vívtam ki magamnak azt a szabadságot, hogy azt csinálhassam, amit igazán szeretnék. Nem kell már 9-től 5-ig melóznom ahhoz, hogy tudjam működtetni a Diamond Headet. Áldás volt számunkra, hogy a Metallica feldolgozta a nótáinkat, különösen ami az Am I Evil?-t illeti. Sikerszám lett, az egész világon ismerik az emberek és túlnőtt a banda minden tagján. Hatalmas dal.
Szerinted vihetted volna többre is a Diamond Headdel?
Brian: Igen, persze. Úgy gondolom, a jó menedzsment hiányzott ehhez és nem volt olyan jó kiadónk sem, mint amilyen az Iron Maiden mögött állt. Igaz, ettől még folytathattuk volna, de szétestünk és ezzel már nem lehet mit csinálni. A lemezcég két album után kidobott minket. Ebben a világban az ember vagy a felszínen tud maradni vagy megfullad. A többi zenekar javarésze el is tűnt a süllyesztőben. Mi legalább összekaptuk magunkat és mára újból felpörögtünk, vagyis aktívak vagyunk, míg egy csomó másik banda egyszerűen felszívódott.
https://www.diamondheadofficial.com
https://www.facebook.com/DiamondHeadOfficial
ENGLISH VERSION
“We’re trying to have a reflection back to what’s good about Diamond Head on the early albums” – interview with Brian Tatler (guitars) of Diamond Head
Apparently, one of the most renowned NWOBHM bands, Diamond Head, kept alive by both the perseverance of lead guitarist Brian Tatler and the beneficial activities of Metallica (especially during the inactive period of the Brits), has been making up for lost time. After more than forty years of career they have been given the opportunity to perform in Eindhoven, at the legendary Dynamo club, at this Year’s Dynamo Metal Fest’s Pre-Party. This is where we got to speak with the only remaining founding member of the group.
First of all, did you enjoy tonight’s show?
Brian: It was really good. We haven’t played Eindhoven before, not to my knowledge. We’ve played Holland before but not for a long time now and we’ve never played here or at the Dynamo before.
What is it that still gives you the strength and the motivation to go on with Diamond Head after so many years?
Brian: Well, I just enjoy it. We’ve been going for about seventeen years now, I mean the band obviously began in 1976 so that’s forty one years but it’s had two breaks. We did a new album last year and that’s given us a lot of voice and so we’ve been doing all sorts of things since last year. We did two tours in America and we’re off to America again in August. All kind of stuff’s coming in at the moment so it’s going really well. And we’ve been writing for the next album as well.
Birthday boy Rasmus Bom Andersen made his debut on your latest album. What was the fan response like?
Brian: It was also his first ever album, the first time he ever had to write lyrics and all that so it’s a big deal for us and he did a fantastic job. The reviews in the press have been amazing and it’s just given us some extra confidence to continue and to do more. It’s some of the best press I have ever received in my whole career which is amazing after all this time.
Did Rasmus need any instruction from you concerning vocal melodies or lyrical topics?
Brian: I don’t really stick my nose in when it comes to lyrics. I think that there’s an unwritten sort of message in Diamond Head, and a style of writing. I don’t want to get too political and I don’t want to get too cheesy. I think if you listen to the older lyrics and what we’ve been doing recently it ties in, there’s a correlation between the new album and the early albums. And I don’t write lyrics so I always expect and hope that the lyric writer in the band will come up with goods. But to put my nose in it or to orientate him, I don’t want to do that. I couldn’t write any better than Rasmus or, indeed, in the past Sean so it’s not for me to criticize somebody. I just try to come up with some good music and hopefully they come up with some good words and we kind of work together. And it’s very easy to work with Ras, he’s a very talented guy. We’ve never had any problems, he’s great.
Photo: Dr. Narcisse
Rasmus and bass player Dean Ashton weren’t even born when Diamond Head was already active.
Brian: No they weren’t, Rasmus was born in 1984 and Dean probably in ‘82, something like that. So they’re 80s boys and I was born in 1960, there is a big age difference, but they appreciate Diamond Head and what it’s achieved. They’re happy to be in the band. They’re great, talented guys, they wouldn’t have joined the band had in not been a good, successful, working band and we wouldn’t have got them in had they not been really good players and really talented. You can audition and you can pick good guys… I think I was really lucky to find Rasmus, I think he’s perfect for the job.
Have you heard from the other original band members lately? Do they still play music or did they quit since?
Brian: Colin has pretty much quit. He does play acoustic guitar but he doesn’t play in a band. When he packed in Diamond Head, he never played bass again, he never joined another band. I stayed in touch, he still lives by me and I see him now and again. The drummer, Duncan joined a band but they didn’t do much, they played locally and he’s not in the band now. I do see Duncan a lot and Duncan helped out on the last album, we did some rehearsals with him. And I don’t really see Sean, the last thing I did with Sean was we went to San Francisco to Metallica’s 30th anniversary in 2011 which was great.
What were the reasons for the two breaks in the band’s career?
Brian: The first break really was because we were dropped by the record label. We kind of just were out of ideas, nobody was paying any wages and the band’s just disintegrated. I think me and Sean probably liked the idea of taking a break from each other, from making albums and stuff like that. In hindsight, we shouldn’t have done that. We should have just carried on, we should have just played on regardless and overcome any setbacks. We do now, we’re very good now, we solve problems and keep moving forward but back then I don’t know what we were thinking really and it just fell apart. Then it reformed and it fell apart again, then it seemed to get back together in 2000 and it’s been going ever since.
You got back together with another singer, Nick Tart.
Brian: Nick joined in 2003-04.
You did two records with him and the What’s In Your Head? album was quite different from what you’ve done before and what you’ve been doing now, it sounded much heavier and much more modern. Was it a conscious decision to experiment with that a little bit?
Brian: It was-ish, it kind of went with what suited Nick. Up till what happens now, we’re trying to make things sound like Diamond Head, we’re trying to have a reflection back to what’s good about Diamond Head on the early albums. We could easily experiment, go up tangent and sound more modern but I think there’s a real beauty in the early stuff. I like songs like Lightning To The Nations, The Prince or To Heaven From Hell, I like to write stuff like that, to come up with something that’s very Diamond Head: a progression, a riff... And we try to pull out things that don’t really work, whereas we didn’t do that so much when Nick was in the band. We were probably trying to find something that really works for Nick and gave us a bit of a “were in the now, this is 2007” feel rather than saying “we’re going to look backwards a little bit”. But I think the idea of picking out what’s good about the early Diamond Head stuff is what we will do again.
And speaking of early Diamond Head, you are considered one of the most influential bands of the New Wave of British Heavy Metal although the term “heavy metal” didn’t even exist when you first started. Do you remember how it became widespread as a name for an entire genre and how was your music called in those early years?
Brian: It was called heavy rock or progressive rock. Bands like Deep Purple or Led Zeppelin were all heavy rock and progressive rock at the same time. And I think around ‘78 somebody called Judas Priest heavy metal. With the studs and the leather, it seemed to fit. It was possibly the Sounds magazine ‘cause Kerrang! of course hasn’t been invented in ‘78. For some reason I seem to remember there was a piece about Judas Priest and they were called heavy metal. And it seemed to stick. After that you had the New Wave of British Heavy Metal and from then on, Motörhead and everything was heavy metal. I think that’s where it comes from. Obviously the name “heavy metal” comes from the Naked Lunch written by William Burroughs, he mentions it in there, and also it’s in that Steppenwolf song. “Heavy metal thunder…” So the usage probably goes back to the 1960s but to describe a style of music, I think Judas Priest.
When Diamond Head first fell apart, it was definitely Metallica that kept your name alive.
Brian: Definitely, we owe a lot to Metallica. They kept the name alive and they gave us an extra amount of credibility. And, of course, the royalties that I received from those songs have freed me up to do what I want really. If I want to do Diamond Head I don’t have to do a 9 to 5. It’s been a blessing that Metallica covered those songs, especially Am I Evil? It’s such a big song now, it’s out there in the world and it’s bigger than any member of the band. It’s a huge song.
Do you think you could have achieved more with Diamond Head?
Brian: Yes of course. I think we didn’t have a good management and we didn’t have a good record label behind us like Iron Maiden. We probably should have just kept going but it fell apart so what can you do. The record label dropped us after two albums. It’s sink or swim really. Most bands disappeared but at least we got back together and we kept going now. So at least we’re going now, unlike a lot of bands that really did just disappear.
https://www.diamondheadofficial.com
https://www.facebook.com/DiamondHeadOfficial
