Isten veled, Vinnie Paul!

Közösen emlékezünk Vinnie Paulra

Facebook Tweet Tetszik

2018. június 29. - KoaX

Mai napig nem tudom elhinni, hogy egy olyan világban ébredtem szombat reggel, ahol már abszolút soha nem lesz esély arra, hogy a PanterA újjáalakuljon. Persze, mindannyian tudtuk, hogy ez soha nem fog megvalósulni, meg alapból Dimebag-et senki sem tudja helyettesíteni. Aztán ennek az esélye végkép semmivé foszlott, mert június 23-án reggelre Vinnie Paul is elhunyt. Rengeteg zenészt, rajongót sokkolt a hír, hogy kedvenc dobosunk nincs többé közöttünk. Velük emlékezünk meg a PanterA, Damageplan és Hellyeah dobosról.

Vinnie Paul 1964. március 11-én látta meg a Texasi napvilágot. Világéletében a tűz közelében mozgott és a kezdetektől pontosan tudta a testvérével, Dimebag-gel, hogy mit is akarnak az élettől. A Pantera 1981-es megalakulása óta végig kitartottak amellett a zene mellett, ami a szívügyük volt. Bátran kimerjük jelenteni, hogy a Pantera a 90-es évek legfontosabb metal zenekara volt. Mindenkinek van valami emléke ami összeköthető a zenekarral, ha más nem a rock discoban kihagyhatatlan szám volt a Walk. Azonban Vinnie gyaloglása véget érte, de mögötte csak tisztelet marad. A hazai rock-metal világ ismert zenészeivel emlékezünk meg a legendás dobosról.

Rózsa Tomi – Rockstation

Pont a héten fejeztem be ismét a Rex Brown által írt Pantera könyvet. Mikor ezt a könyvet olvasom folyton PanterA koncerteket hallgatok. Ezek után felbukkant a Hellyeah is a lejátszómban, és arra gondoltam, hogy lassan meg kellene megint nézni az öreget, ahogy püföli a dobokat. A rossz hír után realizálódott bennem, hogy soha többet nem láthatom a kedvenc dobosomat. Vinnie, köszönöm azt a rengeteg energiát, amit a zenétektől kaptam. Köszönöm a felejthetetlen groove-okat. Köszi a rengeteg jó zenét! Örökké emlékezni fogunk rád!

Juhász Marci- Nomad

Röviden és tömören, a DOBOST jelentette! A világ legjobb dobosát. Nem térek magamhoz

Apey – Apey And The Pea

Ma reggel egy átmulatott éjszaka után reggel ébresztett Makkos ezzel a hírrel.. A szívem szakad meg, annyi mindent kaptunk tőlük, nem léteznénk, nem ismernénk egymást nélkülük, de most már együtt vannak remélem és ettől nyugodtság jön rám. Nyugodjon békében.

Huszti Gábor – King Furia

Volt szerencsém ott lenni a Pantera Kisstadionos koncertjén. Vinnie felment a dobok mögé és handsup-ot vezényelt, majd ezután szétszaggattak mindenkit! Örökre meghatározták a zenéhez való hozzáállásomat. Köszönök mindent és jó utat!

sebiszabi - Rockstation

Mindig is imádtam, ha dobok hangsúlyosabban szólnak a zenében. Nálam a Pantera imádat viszonylag későn érkezett meg, de amikor beütött, akkor az egyértelműen a feszes dobok miatt volt. Az ott persze négy zseni életműve, de ahogy a Damageplan és főleg ahogy a Hellyeah is egyenes ágon bejutott nálam kedvencek közé, az már Vinnie Paul fő érdeme. Vinnie Paul fájdalmasan korai halála újra megvilágítja számomra, hogy ugyan a metal mint üzemanyag sokunknak a mindennapi életben, de ezeket az elmúlásokat rohadt nehéz megélni rajongóként. Szépen lassan fogynak el a fiatalkori hőseink. Rockstation-ös utam alatt nem tudom, hogy már hányadik olyan reggelem, amikor azzal "nyit a Facebook", hogy újabb kedvenc ment el. És most nagyon közel talált be...persze tudjuk, hogy a rocksztárok korán halnak, de ez most akkor is fájt.

Vörös Attila – Satyricon, Strength Of Will

11 éves koromban hallottam életemben először PanterA-t, és az Official Live koncert albumukat. Hihetetlen élmény volt, akkor és ott konkrétan azt éreztem, megvilágosodtam. Még fényt is láttam... A nagybetűs zene akkor köszöntött be igazán az életembe. A mai napig kiráz a hideg, és Boldogságot érzek, ha meghallom ahogyan berobban a New Level azzal a csíszitolós gitárral, dob pergetéssel, bőgővel, majd Phil érthetetlen odamondásával. Ami pedig ez után következik, az annál súlyosabb, húzósabb dolgot zenében el sem tudok képzelni az én világomban. A PanterA mint egyfajta lakatlan sziget volt jelen a teljes gyerekkoromban, egy olyan helyet biztosítva, ahová bármikor elmentem, csak örömöt, és erőt éreztem, ami túl nőtt mindenen, ami csak érhetett akkoriban. Számomra Ők 4-en együttesen jelentették ezt a biztonságot, és szeretetet. Dime elvesztését életem egyik eddigi legnagyobb tragédiájának éltem meg, amiről a mai napig nehezemre esik beszélnem. A veszteséget akkor még sokkal egyoldalúbban, a saját gyászomként éltem meg. Mai fejjel, Vinnie Paul korai távozása után a veszteséget más érzésekkel élem meg. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy testközelből is megcsodálhattam Őt, életemben először még a PanterA-val együtt, 2000-ben, eyz Ozzfest-en, ahová apukám vitt el egy nagyon kedves barátunkkal, Kocsis "Csoki" Lacival - a becenevek szeretete, mint oly sok más is a PanterA-hoz kapcsolódik nálam - látogattunk el. Akkor egy röpke pillanat erejéig Vinnie volt az egyetlen, akit a koncert előtt sikerült elcsípni, amikor kijött a backstage-ből, és odaköszönt az ott várakozó apróbb tömegnek. Még nagyjából előttem van a kép, ahogy feltűnik a kígyóbőr csizmájában, kendővel, farmer ingben... elképesztő volt Őt akkor először mindnyájuk közül testközelben látni. Később aztán 2007-ben, a NAMM show-n egy dedikáláson találkoztam vele. Mári "PT" Petivel vagy egy másfél órával a dedikálás meghirdetett kezdése előtt sorba álltunk, és kb szótlanul vártuk Vinnie feltűnését, maximum azt az egy mondatot próbáltuk összerakni, amit Neki szerettünk volna címezni, és amiből végül kb egy hang sem lett... PT egyébként a még akkor Remembering The Steel néven futó PanterA tribute énekese volt, ma pedig már a Vulgar Display Of Cover-ben toljuk közösen. Végül aztán majd 1 órás késéssel jött meg az öreg, és hát mondanom sem kell, teljesen összefostuk magunkat mind a ketten. Nekem kb. egy szó sem jött ki a torkomból, de legalább annyit sikerült teljesítenem a küldetésemből, hogy aláírattam vele a karomat, amit aztán pár órával később, igen kalandosan át is ütettem. Ez lett aztán életem első tetoválása. A következő, és sajnos utolsó alkalom, amikor láthattam, és találkozhattam vele, 2014-ben a FeZen fesztiválon volt, ahol a Leader Rising-gal léptünk fel ugyanazon a színpadon, ahol aznap a Hellyeah is játszott. A zenekaruk koncertet gyakorlatilag majdnem egészében végignézte, így később el is toltuk az Im Broken-t, amire Vinnie állítólag ki is nézett a buszból, ahol tartózkodott. Később aztán Béla és én ott maradtunk ketten a fesztiválon, annak reményében, hogy esetleg lóghatunk majd Velük. Mivel eléggé bejött nekik, amit toltunk, később Maxwell fel is hívott a buszukra, ahol órákon át dumáltunk, bandáztunk, piálgattunk, és ahol végül alá is tudtam íratni a kedvenc, villámos Dime gitáromat. Akkor egy nagyon mély szomorúságot láttam Vinnie szemében, és végül Ő nem is nagyon vett részt ebben a mulatságban, de nekem így is hatalmas Örömet szerzett.

Amikor meghallottam a halálának a hírét, nagyon szomorú lettem. A szomorúságnak, és a veszteség érzésének azonban ez alkalommal egy másik szintje is megjelent. Fájdalmas látni, és belegondolni, hogy életük során végül nem sikerült a fájdalmaikat, bántódottságukat Phillel, és úgy tűnik Rexxel sem feloldani, amit így talán még nehezebb lesz feldolgozni az érintetteknek. Egy apró megjegyzés erejéig annyit hadd tegyek itt hozzá, hogy Rex könyve talán túl a szándéka ellenére is festhet egy rosszabb képet Vinnie-ről, ez számomra inkább a kapcsolatukról szól, mintsem a személyéről. Barátomnak tudhatok olyan embert aki dolgozott Vele nem is egyszer, és rengeteg sok jót hallottam róla, arról, hogy milyen fontos is volt számára, hogy a körülötte lévőknek örömet, boldogságot szerezzen. Zárójel bezárva. Szomorú látni, ha a harag, és a fájdalom így emberek közé áll, mert ez a saját lelkünket is pusztítja. Számomra ez egy nagy tanulsága ennek a szörnyű tragédiának, amit most már talán évtizedek óta, már a PanterA feloszlása óta magukban hordoznak. A mellett, hogy talán tanulunk a hibáikból, a zene végül mégis ott maradhat bennünk örökké, amiben a szépség, és szeretet tükröződik vissza, én legalábbis így próbálom meg megélni mindezt. RIP Vinnie Paul, PANTERA 4 EVER!!!! ❤

Blanár Levente - Barbears

Nálam a Far Beyond Drive-nnél adta el magát teljesen a Pantera. Mikor még csak a CFH tetkókat meg a Pantera pólókat láttam, fogalmam sem volt, miért ekkora valami ez, de nagyjából a 5 minutes alone-nál döntöttem el, hogy királyabb dolgot még életemben nem hallottam. Alázat, zseniálisan minimalista dobolás mindig egy másodpercnyi fricskával, ami olyna királlyá teszi az egészet. Engem szimplán kirázott a hideg, amikor reggel erre a hírre ébredtem. Borzalmasan ijesztő, hogy a világ egyik legnagyobb dobosa is elköszönt. Ennek a csávónak a metál világ minimum 80%-a köszönheti a karrierjét azzal a stílussal, amit ő behozott Dimebaggel. Köszi mindenért!

Dudich Ákos - Író

Minden halál tragikus, nem kell hozzá sztárnak, vagy zseninek lenni. A korai, illetve váratlan halálesetek természetesen megrázóbbak, hiszen ezek derült égből villámcsapásként érik az embert. Múlt péntek éjszaka, Vinnie Paul minden előjel nélkül, álmában távozott az élők sorából. Ki gondolta volna? Mi pedig ott ültünk szombat reggel leforrázva a monitor előtt a hihetetlen hírtől. Le voltunk sújtva, mert elvesztettünk egy elképesztően jó dobost – de ezt inkább zenészek fejtsék ki, ne én –, akinek ráadásul a Panterát, a Damageplant és a Hellyeah-t is köszönhettük. Le voltunk taglózva, mert ezzel kihunyt az utolsó, alig pislákoló, icipici kis szikrája annak a lehetőségnek, hogy valami csoda folytán (mondjuk Zakk Wylde gitárossal) újra színpadon lehessen látni a Panterát. Ami azonban engem igazán elszomorított, az az, hogy Vinnie így magával vitt a túlvilágra egy végtelenül súlyos batyut, pedig mindenkinek jobb lett volna, ha leteszi még időben. Sose tudott ugyanis megbocsájtani Phil Anselmónak, akit Dimebag haláláért hibáztatott – szerintem értelmetlenül. Nem volt képes átlépni a saját árnyékán, és végül – kénytelen-kelletlen – magával vitte gyűlöletét a sírba. Persze, halvány fogalmam sem lehet, mit élt át Vinnie az öccse meggyilkolásakor, így ítélkezni sincs jogom, egyszerűen csak sajnálom, hogy nem sikerült feloldania magában ezt az érzést. Én sose a Pantera összeállását vártam, hanem pontosan ezt. Azt a felemelő pillanatot, amikor Vinnie képes lesz nyitni Phil felé. És ez sajnos már nem fog bekövetkezni. A jó hír azonban az, hogy Vinnie most már újra a testvérével jammelhet… Nyugodj békében, Vinnie!

Győrffy András - Godgiven

Alapvetően gyerekkorom óta a Pantera zenéje az egyetlen olyan biztos pont az életemben, ami a lehető legrosszabb állapotomból is bármikor ki tud rángatni. Elég végig pörgetni egy Vulgar-t, Far beyond-ot, és erővel tele, vigyorogva megyek neki bármilyen kihívásnak! Pont a nyers, tiszta erő miatt, ami a dalokban van úgy, ahogy ezt azóta sem tudta senki még csak megközelíteni sem. Ez az erő, lüktetés pedig Vinnie-nek volt köszönhető! Ő tényleg teljes értékű hangszerként kezelte a dobokat, egy-egy téma pont attól vált jellegzetessé, ahogy tekert a ritmikáján, vagy éppen hót tufára vette. Egy idő után észrevettem, hogy bármilyen riff, dallam eszembe jutott, automatikusan az ő dobstílusára írtam, nálam az ő játéka lett az etalon! Persze a lényeget kihagytam: nélküle a mai metal zene közel sem ilyen lenne! Nincs az a breakdown, kétlábdobos fikcsi, darabolás, amiben ne lenne ott a hatása. Nem beszélve az örökérvényű lemezeiről! Még máig nem fogtam fel ezt az iszonyatos veszteséget, de amit adott, azzal egész biztosan bekerült a halhatatlanok közé!

Szabó Sándor – Red Swamp

Szóval kezdem azzal, hogy baszott nagy megtiszteltetés hogy a Pantera-ról illetve Vinnie-ről írhatok egy pár gondolatot. Egy dolog ami befeketíti ezt az egészet, mégpedig Vinnie korai halála! Még gyerek voltam (általános iskolás) amikor egy barátom kölcsönadott egy eredeti Pantera CD-t hogy grabbeljem be neki mp3-ba. Akkoriban a legkeményebb zene, amit hallgattam a Queen volt. Első hallásra tudtam, hogy ez a zene életem végéig el fog kísérni. Ez igy is lett! Az elmúlt 25 évben nem telt el olyan hét hogy ne vettem volna elő valamelyik albumukat. Még ennyi idő után is libabőrös leszek tőle akárhányszor hallgatom. A beteljesedés 2015-ben volt amikor Vinnie-t láthattam élőben a Barbában a Hellyeah koncerten. Még mindig benne volt a rokkenró az öreg lábában. Amikor Dime-ot megölték akkor “Im Broken” és most Vinnie halála után ugyanezt érzem. Legyen könnyű neked a föld Vinnie, a whiskey-et ma a te emlékedre hajtom föl! Cheers! Cowboys From Hell!

Lakatos „Chino” Attila - Mindeholottlévő

A pokolbeli cowboyok közül újabb ment a mennybe.. Nem szeretnék nagy ömlengésbe fogni, de a Pantera mindig is a kedvenc metal társulataim között foglalt igen előkelő helyet és amit Vinnie Paul ott összedobolt, az mondani sem kell, hogy a mai napig etalon...ezt így, ilyen technikásan, de mégis ekkora lazasággal csak irtó kevesen képesek ( a plafont véleményem szerint a "Far Beyond Driven"-en érte el V.P., onnan már nem nagyon lett volna hová lépni, ám még ezt is meg tudta fejelni a trendgyilkos albumon nyújtott teljesítménnyel). Amit ez a négy srác lerakott, az amúgy is nonpluszultra, simán húzhatták volna addig, ameddig mondjuk a Slayer. Szomorúan is érintett aztán a tagok közti személyes ellentétek miatti hirtelen földbeállás, majd Dimebag értelmetlen halála. A Damageplant tudom, többen is lefitymálták, alábecsülték, de az egyetlen album, ami kijött tőlük, szerintem telis-tele van iszonyat erős momentumokkal (a "Cold Blooded"-ben konkrétan a számomra egyik legjobb metal kiállás hallható, amit ember valaha össze bírt hozni ezen a sárgolyón). Aztán valami sajnos véget ért, ám Vinnie nem búslakodott sokáig, életre hívta a Hellyeah-t, ami megint csak egy megosztó formáció lett; az alapító személye miatt elkerülhetetlen volt itt is, hogy ne kerüljön szóba a fránya Pantera párhuzam. Amikor az első magyar Pokoligen koncert kapcsán híre ment, hogy a FEZEN-en lesz dedikálásuk, egy pillanatig se volt kérdéses, hogy ott kell lenni korán; még szabit is vettem ki aznapra. Mivel az egyetlen magyar Pantera koncert idején én még nem gyűjtöttem a sztárfotókat, aláírásokat, Vinnie-vel a fehérvári dedikálás volt nekem az első találkozásom és egy igazán cool csóka benyomását keltette, mindent aláírt, és közös fotóra is beállt. A home-made Pantera felsőmön azóta ott díszeleg a szignója. Időközben egy Damageplan felsőt kreáltam, hátha jön még erre újra a Hellyeah-vel és akkor aláíratom vele, de sajnos az a rohadt gép mást dobott, így az a pólóm a részéről már aláíratlan marad. Rettenet szar korban élünk, hogy egyre több gyerekkori, fiatalabb kori idolunk távozik a másvilágra aránylag fiatalon, lásd pl. Scott Weiland, Chris Cornell, Chester Bennington...és most már Vinnie Paul gyarapítja a sort. R.I.P. V.P., emléked örökké megőrizzük.

Nagy Levente – Nomad

Nem tudom, hogy ilyenkor tudok-e vagy lehet-e bármit is mondani... Nekem ez a dolog még nem ment le a torkomon. Azt hiszem, a legtöbb amit tehetünk, hogy emlékezünk és életben tartjuk azt a zeneiséget amit ezek a faszik letettek mindenki asztalára. Erről szólt az életük és maradéktalanul beírták magukat a történelembe. Nem volt és szerintem soha nem is lesz több olyan zenekar, mint a Pantera.... közel sem. Vinnie játéka pont olyan meghatározó volt, mint a többieké, az egész egy tökéletes egység ahogy megszólalt lemezen és élőben is. Sok-sok élő videót néztem végig az évek folyamán és szinte hiba nélkül hozta azokat a tempókat és dobtémákat, amiket megírtak és feljátszottak a stúdióban. Zsigerből zenélt ő is, egy biztos alapot hozott, amire mindig megmozdult mindenki, magával húzott. Életem legnagyobb koncertélménye, amikor láthattam őket Budapesten... Dime halála után pedig már biztos volt, hogy egyben megismételhetetlen is. Nr 1....Még egy dolog foglalkoztatott Vinnie halála kapcsán, hogy Jerry Abbott mennyit bírhat még? Először a feleségét majd mindkét fiát el kellett/kell temetnie... Horror ez az egész sztori... R.I.P. Vinnie Paul! Most már ismét együtt jammelhetnek a tesóval, mi pedig majd érkezünk, hogy újra hallgassuk őket!

Szénégető Richárd - Sportalshow

Régen indult már ennyire szarul szombat reggelem, mint most. Nem elég, hogy péntek este totál szivaccsá rágta az agyam egy bűn rossz film, még rosszul is aludtam. Félkómásan pörgetem a falat az arckönyvben, aztán belefutottam a sokadik ugyanolyan fotóba Vinnie-ről. Ott egy pillanatra megszédültem. Az ilyesmi sosem jelent jót, főleg, hogy ott volt mellette a szomorú fejecske és az a nyomorult betű: R.I.P... Ugye nem?! Kicsordult pár könnycsepp, de valahogy bíztam benne, hivatalos oldalak ide vagy oda, hogy ez csak féknyúz. Aztán lehunytam a szemem és felidéztem a pillanatot, amikor tizenévesen egy cimborám a kezembe nyomta a Far Beyond Driven kazettát a reggeli buszon, hogy ez neki nem annyira tetszik, de nekem elég elvetemült, hallgassam meg. Ahogy a Strength Beyond Strength berobbant, majd a Becoming, ott már tudtam: ez bizony örök szerelem lesz. Sorra faltam a lemezeket, a Reinventinget már élesben, megjelenéskor. Óriási csalódásként éltem meg, mikor kezdett egyértelmű lenni, itt a vége a Panterának. A Damageplan kicsit kárpótolt, és egészen a tragikus 2004 december 8-i dátumig azt reméltem, lesz itt még Pantera. Aztán később olvasva Vinnie nyilatkozatait, elfogadtam, hogy sosem hallhatom tőlük élőben a nótákat, amik meghatározták számomra is a metalt. Amikor a Rebel Meets Rebel kijött, ujjongtam, hogy mennyire zseniális és szomorkodtam, hogy nem lesz belőle több. Az a lemez magában foglal szinte mindent, ami számomra igazán a zene. És ahogy Vinnie dobjai megszólalnak... Azt hittem, Dimebag halála után sosem fog már zenélni többet, de szerencsére nem így lett. Bár sokan nem tudtak/tudnak a Hellyeah-vel mit kezdeni, valahogy minden lemez hozzám nőtt. A logót magamra is varrattam, amiben Vinnienek hatalmas szerepe volt, mert nekem ez a banda is vele volt az, ami. Kicsit úgy is érzem, hogy sem a lemezt nem fejezik be, sem a banda nem megy tovább, de majd kiderül úgyis, nem vagyok próféta. Amikor kinyitottam a szemem és görgettem tovább, szembe jött Sebastian Bach videója. Eddig bírtam. Sírtam, mint egy kisgyerek és felfogtam: Vinnie Paul, ez a nagy és erős ember, közel 14 év után talán először boldog, ahogy újra lepacsizik az öccsével és összeborulnak, majd szarnak a világra. A következő gondolatom pedig az volt, hogy ez lesz a pont az i-re azoknak, akik Pantera bulikat akartak. Az alapítók és zenei agyak nélkül ez végleg kútba esett, és talán ennek így kellett lennie. Egy dolog van a képletben, ami nem oké: 54 év. Ráértél volna még Vinnie, k...ára rá. Kár volt sietni. Olyan lassan és komótosan kellett volna, ahogy vánszorgott a kezeid alatt mondjuk az I Don't Care Anymore tempója, vagy a fájdalmasan találó című Good Friends And A Bottle Of Pills... Nem is nagyon tudok mit mondani. Az érdemeidet felsorolni szinte lehetetlen hosszúságú lenne, így csak egyetlen szót üzennék Neked: Köszönöm.

Érsek Gábor – Insane

Általános iskola, gimnázium, kazetták rongyosra hallgatása, házibulik állandó vendége volt a zenéjük. Még sok olyan haver is szerette, aki nem volt metálos. Meghatározó banda volt és lesz az életemben. Biztos nagy szerepe volt abban is, hogy elkezdtünk zenélni. Szerencsémre, ott voltam az MCD-s dedikálásukon, illetve a már legendássá vált 1998-as koncerten a Kisstadionban. Hatalmas élmény volt 16 évesen, kockás ingben, farmerban, acélbetétes bakancsban. Sajnos kép nem készült róla. 2015-ben láttam élőben utoljára Vinni Paul-t, akkor személyesen is találkoztunk, mert dolgoztam a Barba Negrás Hellyeah bulin. Itt sem készült fotó, de az emlék megmaradt a fejemben. Érdekesség, hogy az utóbbi időben megint egyre többször kerültek elő a Pantera lemezek és rengeteget beszélgettünk róluk, barátommal Tóth Berci (basszusgitár, ének - Insane). Vinnie nyugodj békében!

Szathmáry Ákos – Omega Diatribe

Vinnie olyan volt, mint egy atombomba, csak beült a dob mögé és robbant. Olyan energiát és súlyosságot vitt a zenébe, amire azonnal fel lehetett figyelni. Béke neki odaát is.