RockStation

Boszorkányok, új frusztrációk és üldözés - Bemutatkozott a White Joy

2018. szeptember 06. - BETH

wj2.jpg

Új belépőként, merész nyitással sétált be a White Joy a hazai underground színtérre, Witches Sabbath című dalukkal pedig szereztek maguknak egy hatásos belépőt.

A zenekar (Országh Kitti – ének, gitár Panyik Barbara – gitár, Kiss Tamás –basszusgitár és cselló, valamint Gájer Konrád –dob) 2017-ben született meg, és a grunge-rock banda azóta a Ladyfesten és a KVLT színpadán is kipróbálta magát és közönségét.

witches_1920x1080.jpg

Bemutatkozó daluk a Witches’ Sabbath, ami a zenekar értelmezése szerint a modern boszorkányokról és üldöztetésről szól, ünnepli az identitások sokféleségét, az egyén és rendszer kapcsolatából fakadó frusztrációkat, meghasonlásokat érzèkelteti. A szám különlegessége, hogy egy ukrán népdalból (Folknery-Karchata) tartalmaz részleteket, a dalhoz készült borítóképen pedig a nemzetközileg ismert gender-nonkonform író, előadóművész Alok-Vaid Menon is feltűnik. A szöveget Országh Kitti írta.

Első lemezükig ugyan 2019 elejéig várni kell, de addig is találkozhatunk velük az őszi szezonban, bemelegítésként szeptember 21-én az S8 színpadán. Az esemény részleteit itt találjátok, a White Joy pedig elérhető Facebookon, Instagramon és Bandcampen is.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr6214223111

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum