Ritka jó interjún vagyok túl ezen beszélgetés képében. Nem tudtam, mire számítsak, mert habár Tom elég jó arcnak tűnt már előzetesben is, azért a sűrű turnébeosztás le tudja darálni az ember agyát, elkedvtelenedhet az interjúk alatt. Szerencsére nem így volt, örömmel fogadott engem az énekes, akivel egy nagyon jó hangulatú beszélgetést sikerült abszolválni. Picit próbáltam innoválni is, nem csak a bejáratott kérdéseket alkalmazni (nyilván azért bevezetésként el kellett lőni néhány sablont), de ezt majd úgyis meglátjátok. Tomnak tetszett, külön mondta is, remélem, ti is így látjátok majd.

Először is: volt időd szétnézni a városban?
Tom: Hát, ma elég korán megvolt a soundcheck, meg elég fáradt vagyok a tegnapi nap miatt is. Amikor legutóbb itt voltam, megnéztem a kastélyokat, nagyon jól néznek ki, de most nem igazán volt idő szétnézni.

Elég feszes a turnémenetrend.
Tom: Nem is azt mondanám, hogy feszes, csak egy órán keresztül ordítok mielőtt ágyba kerülnék, aztán az eléggé ki tud ütni. Emiatt minden nap délután kettőkor kelek fel. Már eléggé megszoktam az időeltolódást, de... Megteszem, amit lehet. (nevet)

Elég fáradnak is nézel ki.
Tom: Én? Nem is vagyok az.

Pedig annak nézel ki.
Tom: Jajj, az a fű miatt is lehet. (nevetünk) A fű miatt egy kicsit fáradtnak nézhetek ki, de amúgy éber vagyok, csak...

Kicsit be vagy állva.
Tom: Elsősorban az, nem is igazán fáradt. (nevetünk) Később aztán igen fáradt leszek!

Aztán milyen érzés a kvázi újfiúnak lenni a bandában?
Tom: Nagyon jó érzés! Nagyon rendes emberek vesznek körül, nagyon jól bánnak velem, egyből szeretettel fogadtak. Először furcsa volt a rajongóknak, de aztán csak elkezdtek elfogadni, idővel megnyertem őket. Nagyon szeretek itt lenni, nem cserélném el semmi másra.

Milyen volt a viszonyod  bandával, mielőtt beszálltál?
Tom: Baráti viszonyban voltunk, már kétszer is turnéztunk együtt azelőtt, sokat lógtunk együtt a közös turnékon, bizonyos szinten összebarátkoztunk. Aztán tudod, amikor segítségre volt szükségük, megkérdeztek egy csomó embert, mindenkinek volt valami dolga, nekem is ott volt a Lorna Shore, de voltak ott dolgok, úgyhogy azt mondtam, bevállalom. Nem én voltam az első ember, akit megkérdeztek, de nem is az utolsó, szóval...

Hogyan ütöd el az időt a turnékon?
Tom: Hát, megpróbálok  fekvőtámaszozni, felülni, sokat játszani a Nintendo Switchemen, sokat szívni, sokat foglalkozok az emellett lévő hip-hop projektemen, Facetimezozok a faterommal, bármit, amitől kicsit kevésbé érzem magam távol az otthonomtól.

Mik a kedvenc zenekaraid?
Tom: Úgy általában, vagy itt a turnén?

Úgy általában.
Tom: Ez kicsit nehéz, mert tudod, nagyon sok zenét hallgatok. Az egyik kedvenc előadóm Mark Miller, már elhunyt, nyugodjon békében. Igazából nagyon sok érzés, nagyon sok hangulat van, amit a zene adhat nekem, attól függően hallgatok. Mostanában kezdtem el hallgatni egy Dave East nevű előadótól zenéket. Nagyon el van borulva. Mostanában ő az egyik kedvenc rapperem, nagyon-nagyon jó, de igazából mindent meghallgatok. A kemény vonalról amit legutoljára hallgattam, az az Enterprise Earth volt. Nagyon kezdek rájuk kattanni, mert nagyon-nagyon jók, ember. Élőben... Élőben nagyon odavernek!

És elég fiatalok is, hallottam az első két dalukat (mielőtt kijöttem az interjúra)
Tom: Igen, asszem olyan korban vannak, mint én, olyan huszonnégy-huszonöt-huszonhat körül lehetnek, fiatal srácok.

És akkor most megpróbálom ezt az egészet egy kicsit érdekesebbé tenni. Hoztam néhány képet. Megmutatom neked, te meg mondd el, mit gondolsz róluk. Bármit, egy rövid történetet, akármit, ami csak eszedbe jut.

Tom: Korn, Follow The Leader. Ez elég vicces. Emlékszem, amikor belógtam a bátyám szobájába, amikor épp valamelyik barátjánál volt és megnéztem a CD-it. Ez volt az egyik, ami megvolt neki. Aztán volt ott Limp Bizkit is. Nem tudom, melyik album, de az a rajzfilmes album, amin a srác van a piros sapiban és nagyon animésen néz ki. (Significant Other - szerk.) Az egész a gyerekkoromra emlékeztet. Amikor ránéztem a borítóra, aztán gondolkodtam, hogy vajon mi a franc is lehet ez, nem is tudtam, mit tartok a kezeimben. Nem tudtam, milyen hatalmas albumok, egyszerűen csak a borító tetszett meg abban a fiatal korban. Most már én és Graham is szeretjük ezeket a bandákat, nagyon szeretem a Kornt is! (nevet) Nagyon szeretem az összes zenét, amin felnőttem, de akkor még nem tudtam, mit takar, egyszerűen csak a kinézet ragadta meg a szemeimet.

És már húsz éves lemezről beszélünk.
Tom: Nagyszerű album, tényleg nagyszerű. Akkor akkoriban hét éves lehettem. (nevet)

És akkor a következő!

Tom: Slayer! Minden tiszteletem az öreg arcoknak! Sosem voltam egy nagy Slayer fan, de tetszik, hogy még mindig tolják, tetszik, hogy ott van egy rakat mérges idős ember, akik még mindig viszik magukban a metal érzését. Semmi rosszat nem tudok rájuk mondani! Nagyszerű zenészek, lenyűgöző, hogy fenntartják a műfaj zászlaját, szerencsések vagyunk, hogy itt vannak nekünk.

Következő:

Tom: Áááááh! (nevet) Rick And Morty! Imádom a Rick And Mortyt, tesó! Nem volt még alkalmam megnézni a harmadik évadot, de valamikor mostanában jött ki, nem?

Hát, azt hiszem, már körülbelül egy éve kint van.
Tom: Még egyáltalán nem láttam, mert elkapott most nagyon a zene, de ember, kibaszottul...  (Közben lelkesen csapkod a papírra) Nagyon szeretem ezt a sorozatot! Nagyon sok különböző üzenet van ebben a showban. Lehet nagyon komoly és nagyon intellektuális is, vannak pillanatok, amikor egyszerűen az emberi lét alapjait érinti. Az emberi gondolatot, az emberi érzelmeket... Szent szar, ember, ez a rajzfilm nagyon mély tud lenni! De... Imádom a Rick And Mortyt (Most megint jókedvűen rácsapott a képre).

Elég brainfuck tud lenni.
Tom: Hát, eléggé brainfuck egy sorozat, az biztos!

A következő. Ez talán elég egyszerű lesz.

Tom: Eternal Nightmare. Ez év július 13-án jött ki, ez az első (Chelsea Grin) lemez, aminek a részese voltam. Azon dolgok egyike, amelyekre igazán büszke vagyok az életemben. Boldog vagyok, hogy részese vagyok ennek a zenekarnak, örülök, hogy segíthetek nekik tovább törni az utat, amin már tíz éve haladnak. Remélhetőleg még egy újabb tíz évig tudjuk majd tolni. Ez (papírt kocogtat), ez egy új kezdet a zenekar számára.

Ezért is játsszátok el a teljes lemezt a koncerten.
Tom: Pontosan, uram! Ráerőszakoljuk az emberekre, nem menekülhetnek előle! (nevet)

Elég masszív album lett.
Tom: Tetszik neked?

Persze!
Tom: Ennek nagyon örülök, mert nagyon izgultunk, mielőtt kiadtuk ezt az anyagot. Tudod, nagyon izgultunk, hogy majd mindenki... Tudod, Alex (Koehler, előző énekes -szerk.) egy ikon. Alexet nagyon sokan látták, mert itt volt a Chelsea Grin kezdetei óta, egy bizonyos szinten ő volt a zenekar. Sokak számára nagyon nagy volt a váltás, de remélhetőleg a zene saját magáért beszél. A zenekarnak rengeteg üzenete, mondanivalója van, nem megyünk innen sehová! Folytatjuk a zenék kiadását és reméljük, hogy az embereknek tetszik, amit csinálunk, nem tervezünk a közeljövőben megállni.

Amikor meghallgattam, azt mondtam magamban: Mi a franc ez? Ez elég súlyos anyag! De aztán csak beérett, aztán a közelmúlt egyik kedvence lett számomra.
Tom: Akkor készülj a következő albumra, ember! Még korai erről beszélni, de jobb, ha felkészülsz!

Mire lehet majd számítani?
Tom: Még csak mostanában kezdtük el megírni, de azért alakul az anyag. Nagyon beteg, nagyon király album lesz! Ez a lemez (az Eternal Nightmare) nem nekem íródott. Ezt Alexnek írták még, minden az ő énekéhez lett igazítva, az ő gondolataihoz. Sok ember számára elég durva lehet, mert az ének nagyon kemény rajta, de ez azért van, mert egy másik énekesre lettek írva a dalok. De majd a következő, amit kiadunk, tesó...!

Vannak esetleg terveid a tiszta énekkel?
Tom: Nem!

Egyáltalán nem?
Tom: Most biztos nem. Továbbra is megpróbáljuk megrázni a metal alapjait. Úgy nőttem fel, hogy Whitechapelt, Oceanot, Suicide Silencet hallgattam, tudod, a nagy srácokat. Tagja akartam lenni egy olyan zenekarnak, ami a fiataloknak szól, ez lett a Chelsea Grin. Ez a banda jóval nagyobb zenekar annál, mint aminek bármikor is részese lehettem és... Még mindig nem igazán szoktam meg. De remélem, hogy az egész még növekedni fog és egy nagyobb entitás lesz, mint ami most.

Ezt csak a vicc kedvéért hoztam. Mit gondolsz erről a srácról?

Tom: Ó, istenem! Ez önmagam idősebb verziója. Az egyes verziójú Tom. Most már a kettes verzió van de azt kell, hogy mondjam, hogy ez egy kiemelkedő időszaka volt az életemnek. Egy ilyen zenekar tagjának lenni, megérteni a zeneipart. Van, amit imádok és van, amit gyűlölök benne, de még mindig mozgat, hogy egyre nagyobb legyek, hogy növekedjek. És azt kell, hogy mondjam, hogy ez a kép ugyanúgy  én,  de persze nem ugyanúgy néz ki, mint ahogy a harminc éves énem fog. De megmutatja azt a másféle érzést, ami abban a zenekarban volt, egy másfajta gondolkodást. Most éhesebb vagyok, mint valaha és már alig várom, hogy láthassam a többi képet is majd magamról, mondjuk tíz év múlva, amikor már idősebb leszek.

Mi volt az első alkalom, amikor rájöttél, hogy te meg akarod fogni a mikrofont és énekelni, ordítani, vagy valami ilyesmit akarsz csinálni?
Tom: Az első, amikor igazán akartam? Az egy Whitechapel, Veil Of Maya és azt hiszem, Suffocate koncerten volt. Az egyike volt az első igazán-igazán metal koncertjeimnek, legalább is amire igazán emlékszem. A pit hátuljában álltam, amikor a Veil Of Maya belekezdett a Pillarsba, én meg (kikerekedett szemmel, sóhajtva) "Wow! Ez valami varázslat!" A fények nyomasztóak voltak, a zene kibaszott súlyos, az emberek teljesen elvesztették az eszüket, egyszerűen őrület volt! Aztán jött a Whitechapel, ők voltak a főzenekar. Vagy talán nem is ők voltak a nagy nevek? De akkor ki? Mindegy is! Emlékszem, hogy ott voltam elől, végigordítottam a fél albumot, nagyon imádtam a zenét! Aztán gondoltam: ezt én is meg tudom csinálni! (nevetünk) Nem ment el a hangom, meg tudtam csinálni a ritmizációkat is. Talán nem hangzott annyira jól, amikor fiatal voltam, de megtetszett. Elültette a magot a fejemben. Néhány középsulis haverral mentem el rá (a koncertre), ekkor mentem fel először a színpadra, ekkor crowdsurföltem először, nagyon sok első volt akkor. Aztán most itt vagyunk! Egy buszon itt... (gondolkodik, majd szerintem feladta, hogy megmondja, hol van) A bolygó másik oldalán, nem tudják, honnan jöttem, de az emberek mégis mindent megtesznek, hogy otthon érezzem magam. Ez jó! Ez nagyon jó, ember, nagyon-nagyon-nagyon kibaszottul király!

Örülök, hogy így érzel.
Tom: És tényleg így érzem. Mélyen bent nagyon érzelmes dolog ez, hogy itt vagyok. Távol a családomtól, de ezek a srácok már az új családom, jól érzem magam velük, talán kényelmesebben, mint bármikor az úton. És ez nem a busz miatt van, nem a rajongók miatt, akik már eleve ennyire odavannak a zenekarért, hanem azért, mert ezekkel a srácokkal nagyon nyugodnak érzem magam.  Meghallgatnak, ha bajom van. Én egy bolondos arc vagyok. Nagyon szeretek beszélgetni, összeszedni egy csomó infót a rendelkezésre álló idő alatt. Ezek az emberek egyszerűen szeretnek engem. Nagyon rendesek velem, meghallgatnak, nagyon jó érzés. Nagyon jó érzés, hogy tisztelnek, aztán meglátjuk, hogy hol leszünk tíz év múlva. Talán ott leszünk valahol az igazi óriás csapatok között, valahol ott, a felső ligában, de most még mindenki a szeretettel foglalkozik, aztán majd kiderül.

Az idő majd úgyis eldönti. Köszönöm, hogy időt szakítottál rám!
Tom: Nincs mit, tesó, én köszönöm, hogy beszélhettünk!

A kinyomtatott képeket Tom végül behúzta tőlem emlék címszóval, majd némi plusz beszélgetés után megajándékozott egy sörrel is, úgyhogy úgy vélem, tényleg jól érezte magát.

Koncertfotók: Lányi Kristóf