Mondhatni last minute Master koncert hétfő este… necces. Egyidőben The Skull és Magma Rise koncert a Dürer-ben… még necesebb. Én a műfaj iránti szeretetből természetesen a Master-t választottam és egyáltalán nem bántam meg. Mondjuk nem volt mit, mert nem vagyok túl nagy doom arc, szóval maximum a másnap reggelt. Az öreg Speckmann már több évtizede tolja death és thrash metál keverékét, sokan a death metal Motörhead-jének titulálják a zenekart, ahol már egy ideje két cseh úriember segíti ki az USA-ból emigrált zenészt. Hát be kell valljam, nem volt egy egyszerű este.

Késő délután, miután egy kézműves hamburgert elfogyasztottunk cimborámmal, neki is fogtunk a csapattal az alapozásnak, ami kicsit karcosan sikerült. Főleg, ha az ember belegondol, hogy hétfő van. De, hát a jó katona hétfőn is harcol, a fröccs-Unicum pedig meg tudja viccelni az embert. Hiába, ilyen ez a rock’n’roll szakma.

A hármas turnécsomagból az első bandát egyáltalán nem ismertem és sajnos nem is fogok tudni sokat írni róluk, azon kívül, hogy Camelio névre hallgattak és norvégok. Nem értünk oda időben a fent említett alkoholos italok elfogyasztása miatt. A második formáció - egy szintén norvég – heavy metal alakulat volt, de nem az a lágy power-es fajta és nem is a klasszik típus. A Scars egy kicsit az extrémebb irányba próbáltak elkanyarodni, bár thrash-nek azért egyáltalán nem titulálnám őket. Sajnos annyira nem fogtak meg, tipikus előzenekar kategória volt, így inkább a spanokkal bandáztam és fent körülírt italmennyiségre még egy-két sört azért rádobtam a biztonság kedvéért.

Rákukkantottunk a zenekar portékákra, majd konstatáltuk, hogy bizony jó cuccok vannak, de a Master hangolása felülkerekedett az amúgy is csekély vásárlási szándékunkon és átkullogtunk a koncertterembe. Itt nem volt nehéz konstatálni, hogy ahhoz képest hogy egy extrém metal legenda érkezett hozzánk, igen kevesen, családiasan gyűltünk össze. Erre bizony az öreg frontember is megjegyzést tett, de a kis létszám ellenére ugyanolyan energiával és becsülettel játszottak. A kásás, tompa hangosítás és az ital kettős együttesének hatására volt, hogy nem igazán tudtam milyen számnál járunk épp, bár általában türhő módon beüvöltötték. A kevés résztvevő ellenére, próbáltunk jó hangulatot csinálni, így a szorgalmas headbang-elés mellett egy kis lökdösődés is kialakult a csekély létszámú csatatéren.

Előkerültek régi a klasszikusok - nem meglepő módon nagyrészt a legendás első két albumról játszottak -, de felcsendült egy-két újabb szerzemény is, illetve a közelgő albumról is letoltak egy nótát. Tipikusan az a buli volt, ahol az adrenalin és a pörgés beszippant és nem szegmensekben vagy külön zeneszámokban emlékeszel a performanszra, hanem egy egybefolyt jó érzés van benned, hogy ez a buli bizony fasza volt! Hát nekem a másnap reggel annyira nem

A koncert közben készült, amatőr képekért én vagyok a felelős.