Idejét nem tudom, hogy mikor volt olyan utoljára, hogy két nap egymás után is koncertre megyek. Családos emberként ez tényleg nagy dolog. Bizony. Vasárnap este egy zseniális Caligula's Horse buli a Dürer-ben, ma pedig a Monuments a Yuk-ban. Mondjuk még sose voltam a Yukban és hát meg kell mondjam csoda a hely...van lelke a helynek, na. A kapunál Csiga Úr osztja jegyellenőrzés után a pecsétet, pacsi és pár politikailag teljesen inkorrekt sztori megosztása után bevetem magamat a Kék Pokolba.
A terveknek nagyjából megfelelően a VOLA kezdésére értem be, aminek új lemezéről szépen lemaradtam, így előtanulmányi követelmény csak részben volt meg, mert a korábbi lemez, az Immazes volt ismert számomra. A lényeg, hogy ezért kell időben érkezni koncertre, mert ilyen csodabogár zenekarokkal tud élőben találkozni az ember, mint a VOLA! Hangulatos, itt-ott ambientbe hajló matekos zenéjük amúgy sem egy nehezen emészthető valami, de a szinti futamokkal még inkább közelebb hozták a népekhez az elszállós muzsikájukat. A dán kvartett új lemezét már hazafelé adta a Spotify a kocsiban, erősen ajánlott mű - akár még egy írást is megérne...A publikum is igényelt volna tőlük még egy dalt legalább, de a menetrend feszes, nem fért bele.
Mintegy húszonöt percnyi színpadi szerpácsolás után végre a brit djent nagymenők is felkúsztak a színpadra, ha már harmadszor-negyedszer sikertelenül skandálták a táncparketten a fiatalok, hogy 'mónyumenc-mónyumenc'. Aztán kis intró, annál nagyobb füst, a mütyür színpadon egymás mellé álltak a zenészek, mintha tornaórán lennénk és elkezdődött a vadulás. Minden zenész kis mozgástartományban mocorgott csak, nehogy kárt tegyenek egymásban és/vagy a technikában, egyedül Chris Barretto használta ki az amúgy sem nagy belmagasságot. Hátha tudok pár képet lőni elv mentén előre igyekeztem, de se fotózni nem tudtam, se élvezni a zenét, mert egyrészt a hangfal alatt egy massza volt a zene, plusz a fiatalok pogóra itták magukat, öreg vagyok én már ehhez, hátrább soroltam.
Ott már alakult az összhang, de amitől féltem, bejött. Az új lemezen imádtam a dobokat: jól szól, technikás és ötletes. Utóbbi kettő akár itt is meglehetett, de ezt füllel felérni nem lehetett, mert valahol nagyon távol szólt és bántóan gyengén. A többi zeneeszköz úgy-ahogy jól egyben szólt, de dobokra meghaltak a kábelekben. Pedig egy ilyen zene szerintem akkor működik koncerten is jól, ha a technika is egyben van, ez most a Yuk-ban hiányzott. Viszont a setlist, amivel a zenekar érkezett egészen kiváló volt, szóval egészen király buli kerekedett, a népek nagyon jól érezték magukat. Én a hátsó sorokban bólogattam egészen addig, míg a Regenerate előtt guggolásra nem invitáltak mindenkit. Ezeket a jeleneteket én nem igazán élem, ha térdelni, guggolni stb. kell kollektívan. Rajtam kívül azért voltak ezzel még egy páran, mert hirtelen a pultnál nagy lett a forgalom. Még két dal maradt az estében, a vége előtt pár perccel, a tömeg (tényleg sokan voltak) előtt megléptem.
Jó bulit hozott a Monuments, de láttam ennél már őket erősebbnek: az élvezeti értékéből kicsit elvett a hangzás, főleg a dobsound. De ami pozitív számomra, az a VOLA teljesítménye volt. Két nap, két prog metal buli, így együtt értékelve kissé tömény két este, de mindegyik klubbuli megérte a pénzét.
Fotók: Monuments és VOLA facebook (és nem az esemény helyszínén készültek)
