Ha nem is napra pontosan, de megközelítőleg négy éve írtunk először a VOLA zenekarról, akkor a YUK-ban egy nagy bandát felvonultató prog metal egyik, kisebb előzenekara voltak. Azóta élénken követem őket, mert ott is és azóta is nagyon élvezhető, szellős, de nagyon okos prog metalt nyomnak. Aztán eltelik négy év és headlinerként térnek vissza, a YUK helyett az A38-ra. Plusz a Voyager és a Four Stroke Baron támogatja őket - az a Voyager, aki az ausztrál prog szcéna egyik egyik oszlopa. 

Szóval a kedv ismét nem volt kérdés, a megvalósítás a gát mindig, de kimenőm lett végül, cserébe viszont egy szar esős szeptemberi nap is, ami kissé megnehezíthette volna a kényelmes, unalommal teli autópályás gályázást, de szerencsére a kocsim orra kelet felé tolta a viharfelhőket, leparkolva már csak a korábbi égiáldás nyomait láttam.

A Four Stroke Baront én most hallottam először és elsőre valami dark/synth-pop/prog mix jött át nekem, kicsit olyan, mintha az Unto Other elkezdene Depeche Mode-ot játszani. Az énekes csávó egészen introvertált alak, napszemüvegben és végig lehajtott fejjel nyomta talpig adidasban, cserébe viszont a basszer volt enyhén túlexponált. Alapvetően egész jó kis zenét nyomtak, bár csak három dalt hallottam tőlük, az is kissé kásásan szólt.

A Voyager anno engem a V című albumával kapott el, az valami iszonyat erősre sikerült, az után jövő két lemez - szerintem - azt a szintet nem ütötte meg, talán kicsit túl is agyalták azokat, de szerencsére mára egészen kajak kis szettet hoztak: a legutóbbi három lemez adta a koncert gerincét. Az albumról hallható profizmus viszont köszönőviszonyban sem volt a színpadi produkciójukkal. Amikor első láttam az esemény lineup-ját, meglepett, hogy nem a Voyager a headliner. Ám a bulin világossá vált, hogy miért nem. Zeneileg profik és pontosak, ez nem kérdés. De a színpadi működésük engem kissé lehangolt. Persze, fontos hogy jól is érezzék magukat ott fent a deszkákon, de itt-ott giccses idétlenkedésbe fordult már. Ez kicsit nekem elvett a bulijuk élvezeti értékéből. Ennek ellenére a Brightstar és a Hyperventilating környékén kimondottan jól éreztem magam. 

Aztán végre a dán proggerek is előbújtak, már a negyed tizet elkarcolta az óra és lila fénylepel borította a színpadot, amikor előbújtak a sötétből. A VOLA abban az "egyszerű" helyzetben volt, hogy három nagylemezzel a háta mögött kapott headliner sávot, így az utóbbi két nagyon jól sikerült lemez szólt leginkább. Az első másodperctől kezdve kérdés nem fért ahhoz, hogy ez az este nekik van felrajzolva. Különleges atmoszférát varázsoltak a hajóra egyrészt a messziről felismerhető stílusukkal és némileg távolságtartó magatartásukkal. Ez igazából a felkonfok rövidre szegett ridegségében nyilvánult meg, de személy szerint nem bántam, hogy a zenén volt a fókusz. A 24 Light-Years-szel indítva persze már alaplökést meg is adták, de egész végig szorosan fogták a kezünket és vezettek végig az estén. Konstans sodródás jellemezte a koncertet, mint egy esetlen ladikként vonszolt végig a VOLA zenéje.

Az est gerincét adó mindkét album zenei csúcsteljesítmény, szóval szinte mindegy, hogy melyik tételeket húzták volna be. Így aztán volt slágeres együtt mozdulós Ghost, vagy az elszállós Alien Shivers, de egészen intim volt az Enter-t hallgatni szinte teljes csendben, amint átlebeg felettünk az egy szál gitárral előadott verziója. Egészen zseni pillanatok voltak ezek. Itt kell még megemlíteni, hogy az élményhez milyen sokat dobtak hozzá azok a fény oszlopok (led bar, vagy nem tudom mi lehet a neve...), amivel az adott dalnak megfelelő vizuált tudtak adni, elég menő cucc volt. 

Egész szorosan kellett a színpad környékén állni és mozogni, szépen megtöltötték a Hajó gyomrát és azt vettem észre, hogy kevesebb volt a söröspoharakkal való mozgás, mint általában: igencsak jól sikerült a publikum talpát a padlóra ragasztani a VOLA-nak. Általában ráadást (Whaler, Inside Your Fur) én már az ajtóból szoktam hallgatni, de azt vettem észre, hogy nem akarnak a kijárat felé vinni a lábaim. Muszáj volt ebben a miseszerű hangulatban a végéig maradni. 

A végén kifelé, a ruhatár felé bukdácsolva, belebotlottam a komplett Voyager-be, akik sörrel és léggitárral élvezték a koncertet, jópofák voltak. Szuper kis este volt, végre a stílushoz és a zenekarok kvalitásaihoz illő helyszínnel. Kissé meglepett, hogy a Voyager és a VOLA között színpadi jelenlétben ekkor különbség volt a dánok javára. A könnyen fogyasztható, lágy elszállós progger zenei stílus sikerrel vonzott be olyanokat is, akiket máskor metal koncerten nem szoktunk látni és ez aznap leginkább a VOLA érdeme volt. 

VOLA-fotók Lányi Kristóf. A képek nem a helyszínen, hanem az idei Brutal Assault Fesztiválon készültek.