RockStation

Enter Shikari, As It Is @ Akvárium, 2019. április 4.

Szikrák, kockák, fények, hangok

2019. április 09. - theshattered

0entershikari2019_35_eredmeny.jpgTizenhatodik alkalommal lépett fel Magyarországon az Enter Shikari. Azért ez elég durva, nem? Főleg karcos, hogy ennek tükrében ilyen sokat vártak azzal (másfél évet a megjelenéstől számolva), hogy kicsiny hazánkba is eltolják a The Spark albumos turnéval a biciklit, legalábbis ha klubbulin akartuk fogadni a kvartettet. De mindegy is, végre megtették, meglépték ezt a sokak által már igen szomjúhozott mozzanatot, aztán meg is mozgatták a csurig töltött Nagy Hallt, ahogy illik!

Számomra az Enter Shikari olyan zenekar, akiktől vagy nagyon jó dalokat hallok, vagy nagyon semmilyet. Sajnos a legutóbbi nagylemez például nekem a nettó sláger Live Outside (oda is rezgetett rendesen a zárásban) és a megint pofás Rabble Rouser kivételével kukás lett, de attól függetlenül van annyi erős tételük, hogy nem volt kérdés, hogy ott a helyem ezen az estén.

0asitis2019_46_eredmeny.jpg

Jó döntés volt! Az előzenekarnak felvonultatott As It Is is már nagyon erős produkciót szállított, nem egy random, közepes, vagy rosszabb csapatot hoztak el bemelegítésre. Nem azt mondom, hogy a világ legegyedibb, legmegváltóbb csapata a fiatal ötös, de nagyon jó hangulatot csináltak a nekik kiszabott, harmincöt percben, ráadásul a dalaik is nagyon egyben voltak. Jóleső volt ez a lendületes, energikus és ami nagyon fontos, kellően változatos pop-punk-metalcore keverék, pont olyan, ami ahhoz kell, hogy jól röffenjen egy buli. Meg… Szerintem lesz még nekik ennél fentebb is, ha ügyesen csinálják, én szurkolok nekik! Ahogy láttam, a magyar rajongói tábor magja már megvolt a buli előtt is, jó eséllyel ez gyarapodott a szettjük után.

0entershikari2019_14_eredmeny.jpg

Ahogy a ’Shikarit sem kell félteni, ha jó buliról van szó! A négyes olyan szinten, olyan profin szórakoztat, mint kevés más zenekar, a zene meg mint tudjuk, kiváló alapot ad hozzá. Ahogy írtam is, nekem nem mindegyik daluk, albumuk tetszik egyenlően, de ha igazán összeraknak egy nótát, ott nincs mese, kiszakad ablak-ajtó! Sajna az este egyik fő gerincét adó The Spark elég szellőcskés lett az én szememben, sokszor nem is futott végig a lejátszómon, így aztán kicsit ilyen „neszebazzeg, akkor szíjjá’” módon jött egy kivétellel az összes tétel a korongról – nyilván, mivel lemezbemutató. Ha kedvelném a The Sparkot, azt mondanám, hogy ennek így kell lennie, nem is szabad kispórolni a (mondjuk már annyira nem új) nótákat a repertoárból, innen lehet megtudni, hogy mit kajál a közönség, mik azok, amiket esetleg érdemes lehet átmenteni a későbbi turnékra is. Ilyen szempontból tényleg dicséretes!

0entershikari2019_20_eredmeny.jpg

De, hogy nekem is „jusson” valami, nem ez volt a turné egyetlen apropója, nem uram! Az idén tíz éves második nagylemezről, a Common Dreadsről sem feledkeztek meg, annak a korongnak is majd’ a felét megkaptuk a többi albumokról előmazsolázgatott nagyok mellett. Persze nálunk is beröffent a turné nevét adó új dal, a Stop The Clocks is, úgyhogy volt kiszolgálás gazdagon, nem maradt hang nélkül ez a másfél óra! De éppen ez volt a másik bajom… Hiába az évfordulós album, hiába az új lemez majdnem teljes egészében, ha emellett a kötelező dalokból szó szerint csak ízelítőket kapunk. Persze, értem, hogy nem akarják ők sem huszonegyezredjére előadni teszem azt a Mothershipet, vagy a számomra az egyik abszolút kedvenc Gandhi, Mate, Gandhit, vagy a másik favorit …Meltdownt, de ez a rövidítés, ez nekem nem jött át, ehelyett akkor inkább számoljanak rá tíz percet, aztán menjenek végig a lendületes klasszikusok, ne a csúcsponton kelljen abbahagyni. Arról nem is szólva, hogy több, szinte kötelező darab is kimaradt, lásd, pl. Sssnakepit, Quelle Surprise, vagy Radiate, hogy újabbat is mondjak.

0entershikari2019_01_eredmeny.jpg

Persze lehet, csak én húztam a számat, mert ment folyamatosan a buli, sőt, a csapaton is látszott a jókedv (szerintem a Rob által belőtt „I’ve got blisters on my fingers!” bekiabálást nem sokat értették, én röhögtem), sőt, a Rou-szóló Take My Country Backet sem kapta meg minden állomás, volt „életérzés” ezerrel, lehet, hogy nem nekem kellett volna tufa álmosan megérkezni, de ez meg egyéni probléma. Shit happens, ahogy a tanultabbak mondják.

Kiemelném viszont az estén felvonultatott látványelemeket: ez a minimálnak látszó, kockás, tükrös színpadi kép, meg amit kihoztak belőle, az egyszerűen zseniális volt! Persze ezt egy ilyen szintű produkciónál el is lehet várni, még ha a nagyok közül nem is mindenki akarja hozni többször ezeket az elvárásokat. A hangképbe éppenséggel bele tudnék kötni, ahol én voltam, ott a gitárokat szinte egyáltalán nem lehetett hallani, plusz Rory vokálja is hangosabb volt a főéneknél – és sokkalta, sokkalta hamisabb! De ezt (mármint a vokál milyenségét, nem a gitár hiányát!) be lehet tudni az élő produkció varázsának.

0entershikari2019_08_eredmeny.jpg

Viszont ha mindent összevetek, az Enter Shikari tizenhatodik alkalommal is jött, látott és győzött, akkora bulit nyomattak az Akváriumban, hogy csak zengtek a falak! Lehet, hogy nem ez volt életem koncertje, már ami a ’Shikari mércét illeti, de azért tisztességesen odapakoltak a magyar közönségnek immár sokadjára. A teltházas nézőtérből minden bizonnyal többen ott lesznek a következő alkalommal is, ahogy én sem gondolkodok majd el rajta egy pillanatig sem, hogy ott legyen-e a helyem. Csak több sláger legyen majd faltól-falig!

FOTÓK: RÉTI ZSOLT

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr6614741283

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum