RockStation

Régi társak közös bevetésen - Full Of Hell és The Body Budapesten!

2019. június 21. - theshattered
foh2018.jpgA második júliusi tukker esemény nem semmi bulit tartogat a számotokra, hiszen újból ellátogat hozzánk a kortárs extrém zene két legnagyobb neve, a Full of Hell és a The BodyValószínűleg egyikőjük sem szorul komolyabb bemutatásra, ha nevük megemlítésre kerül, ami nem is meglepő, ha azt vesszük figyelembe, hogy az utóbbi években kiadványokat és turnékat tekintve mi mindent tettek le az asztalra.

A 2009-ben alakult marylandi Full of Hell már nagyon fiatalon jelentős underground ismertségre tett szert. A kezdetben primitívebb d-beates hardcore punkkal operáló banda már akkor kísérletezett a noiseosabb világgal, ami eléggé meghatározta a hangzásukat. Már az eleve aktív zenekarnak a következő nagy húzása egy kétlemezes közös kollaboráció volt a japán noise legenda Merzbow-val, és ez a kollaboráció robbantotta be őket igazán a köztudatba. Ezen az anyagon lehetett igazán érezni, hogy itt nincs már mellébeszélés, és kezdik megtalálni az igazi önmagukat. Grindcore-os felépítésű számok nem kevés death és black metál hatással fűszerezve, mindezt egy elektronikus zajspirállal körbevéve. A megszámlálhatatlan mennyiségű koncertek mellett 2016-ban végre kijött a The Bodyval közös lemez, ami remekül demonstrálta, hogy mennyire jól tudják kamatoztatni közösen az erejüket. Túl sok pihenőt nem adott magának a Full of Hell, mert 2017-ben már a soron következő ("Trumpeting Ecstasy") anyaggal rukkoltak elő. Mindez, ha nem elég, ugyanebben az évben a második Bodyval közös anyag is kijött, és ilyenkor már nagyon prominens turnékon vehetett rész a zenekar. A Full of Hell és a The Body közös jellemzője, hogy mindketten a saját útjukat járva, a helyzetüket reálisan felmérve léteznek, és ez a mentalitás az, ami hosszabb távon életben tud tartani egy bandát. Viszont nemrég világra szabadította a Full of Hell a legújabb, 'Weeping Choir' c. lemezét, ami minden metal / hardcore listán világszerte előkelő pozícióban kezdte a pályafutását. Stílusilag még jobban elmentek a szélsőségek felé, ami egy sötétebb, death metál felé orientált anyagot eredményezett. 

A turné másik headlinere pedig nem más, mint a The Body Oregonból. Ők is jártak nálunk korábban 2 éve a Uniform oldalán, és aki ott volt azon a koncerten, minden bizonnyal mély nyomokkal gazdagodva távozott. A noise / drone páros pályafutása sem ma kezdődött, de biztosak lehetünk benne. hogy az utóbbi idők egyik legnagyobb hatású nevéről beszélhetünk. Lemezről-lemezre minden egyes anyaggal képesek a megújulásra mindezt úgy, hogy nem foglalkoznak a körülöttük lévő trendekkel és elvárásokkal. Ha olyan kedvük van, akkor egy full elektro / pop lemezt tesznek le az asztalra ('No One Deserves Happiness'), vagy egy szemét droneos / sludgeos elborulást ('I Shall Die Here'). A zenekar 2016-os anyaga lehetett a vízválasztó, ami még több helyre eljuttatta az addig is közismert nevüket, hiszen rengeteg kortárs nemzetközi zenei fesztiválra kaptak meghívást, ahol egyáltalán nem underground bandákkal osztották meg a színpadot. A lemezeiken komoly témákat boncolgató duó ezen az estén sem teljes létszámban fog játszani, hiszen az egyik eredeti tag Lee Bufford annyira fél a repüléstől, hogy még sosem jött át Európába emiatt. Viszont a legutóbb is Chip Kinggel tartó Zac Jones (Braveyoung) fogja betölteni a dobosi teendőket. Ezúttal élő dobos / gitáros szettet nézhetünk majd meg a világ egyik legjobb zenekarától.

Hazai részről is lesz két banda, aki a keményebb vonalat fogja képviselni. Az Oakent minden bizonnyal nem kell senkinek sem bemutatni, hiszen az egyik legaktívabb itthoni zenekarról beszélünk. A legutóbb kiadott szám is arról tanúskodik, hogy ott a helyük az estén. Ha szereted a post metálba beoltott sludge / doomot, akkor azonnal menj rájuk!

Hazai részről a gyorsabb vonalat a Wasted Struggle fogja képviselni, akik új lemezzel jelentkeznek nemsokára. Ha szereted a metálosabb hardcoret, amiben nem kevés blastbeat van, akkor csekkold le őket is. Egyébként a két banda nemrég tudta le első közös turnéját, amire egy split kazi is készült és ezen az estén is lesz lehetőség beszerezni tőlük.
cover.jpg
Ne hagyd ki a nyár és az év egyik legkeményebb buliját!
A helyszínen is lesznek majd jegyek!
A Facebook-esemény IDE KATTINTVA érhető el.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr7514904148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum