Fogalmad sincs, hogy a Magor, mint zenekarnév honnan cseng ismerősen, vagy eddig még sosem hallottál róluk? Ne aggódj, ez is csak azt igazolja, hogy ez a jászberényi brigád jóval kevesebb figyelmet kap, mint amennyit megérdemel. Pedig mind a hazai, mind a nemzetközi zenei kínálatban akad jópár agyonmagasztalt csapat akik meg sem közelítik azt a színvonalat amit ezek a fickók képviselnek. Persze az is lehet, hogy pont a folyamatos nehézségek és a “csak azért is” mentalitás adja a banda sava-borsát és azt a hihetetlenül erős és mégis megfoghatatlan érzelmi töltetet ami Őket leginkább jellemzi. 

Küzdelemből jeles

Több mint egy évtizednyi pályafutásuk alatt rendesen megjárták már a hadak útját, ám a folyamatos átalakulás és váratlan akadályok ellenére is igen komoly haza nevekkel turnéztak vagy koncerteztek együtt, sőt (ahogy azt a koncert beharangozó cikkében is írtam) 2015 nyarán  Track színpadán a Sepultura egyik előzenekaraként is megmutatták, mire képesek. Majd bő egy évtizednyi kitartó munka után végre bejelentették első önálló budapesti szabadtéri fellépésüket, de, hogy ne legyen annyira egyszerű az élet, pár nappal az esemény előtt hírül adták gitárosuk Ádám távozását és ezzel a bejelentéssel a zenekar fennmaradását illetően is igen komoly kérdőjelekkel vághattunk neki a sorsfordító eseménynek. 

A vihar előtti csend

Erős túlzás lenne állítani, hogy szerencsésen indult az este. Az ünnepi hétvége utáni első munkanap estéje akár még jó időzítés is lehetett volna egy eleve kisszínpadosra tervezett szabadtéri koncerthez ám, hogy legyen egy kis csavar a mutatványban, estére becsúszott egy váratlan ám igen jelentős szeles lehülés, így érkezésünkkor nem volt annyira őszinte a mosolyom a "márpedig ezt akkor is ki fogom kérni" jéghideg sörrel a kezemben. 

Az estét nyitó "különleges vendég" Phoenix RT még igen csekély és részben hibernálódott nézőszám előtt hozta a slágeres megközelítésű, enyhén Road utóízű Rock n' Rollt. Bár a "különleges" jelző okára nem sikerült rájönnöm, így csak tippelni tudom, hogy a Magorral való baráti viszonyban keresendő a megoldás és ez az összetartás bizony dícséretes. A műsoruk végére már érezhető volt, hogy az este koránt sincs elveszve...

Némi átszerelés és a frissen érkező ismerősök üdvözlése után pedig egy olyan pozitív élménnyel lettem gazdagabb, ami alaposan felülmúlta a várakozásaim. 

Erő merítés fájdalomból

Magor zenéje egyszerűen definiálva: Emberi. Valahogy ösztönösen képesek megragadni a fájdalmat, büszkeséget, szeretetet, vívódást és bár legritkább esetben vidám a megragadott téma, az összkép mégis erőt ad. Annak ellenére is kiemelkednek az átlagból, hogy hasonló stílusú könnyen emészthető eszköztárral operáló dallamos / hörgős metalt rengetegen játszanak jól. Az a bizonyos plusz az érzelmi töltetben keresendő és itt kéretik az "érzelmeket" nem elcsépelt értelemben venni. A dalaik többségének érezhető aurája van és lehet mindez nem lenne meg, ha utoléri Őket a sztárság szele. És, hogy élőben mitől működik mindez? Talán attól, hogy ezek a srácok őszintén hálásak a figyelemért és a buzdításért és nem csupán együtt lélegeznek a közönségükkel, a közönségük lélegezteti Őket, ezáltal valami furcsa szimbiózisban egyesülve beindul egy kölcsönös gerjesztés ami ezen a rohadt hideg augusztusi szerda estén is valami olyan energiát szabadított fel, ami nehezen jellemezhető. Pedig tényleg nem csináltak mást, mint, hogy az tették amit szeretnek.

Adott pár arc, akik a hétköznapokban pontosan úgy élnek, mint a nagy többség: dolgozó apák, akik sikereket és kudarcokat élnek meg, szeretnek, csalódnak, hisznek, kételkednek és a többi... Aztán ha végre felszabadulnak a színpadra, dalokba öntve tör fel mindaz, amit a mindennapos küzdelmek során már mindenki átélt, vagy egyszer átélhet az, aki nem egy jól kipárnázott burokban tengeti mindennapjait.

A Magor gépezete szög egyszerűen és mégis hatékonyan működik. Marci a dobokon adja a stabil alapot, Roland a Heavy Metal adalék, Ádám a technikás fura fazon, elől pedig a két kopasz hozza a showt: Roli a frontot a hörgéseivel uraló "szigorú fickó", Zoli pedig a basszus mellett hozza a dallamos éneket és ezen az estén elsősorban Ő volt a hangulat felelős is. Amit így együtt összehoztak az pedig minden túlzás nélkül példaértékű, mert lehet, hogy sok hasonló eszköztárral dolgozó zenekar létezik, de kevés mutatja meg ennyire leplezetlenül az érem karcosabbik oldalát. És ha már emberi dolgoknál tartunk, igazán jófejség volt a Dorothy leányságából érkező Dodó baráti vendégszereplése. 

Családias, barátságos közösségi hangulatot adott ez az este. Hatalmas köszönet érte!

Jelenleg kétséges a folytatás, de egy ilyen zenekar csak úgy nem múlhat el. Remélem, hogy kiegészült felállással és újult erővel mihamarabb viszontlátjuk Őket.

Fotók: Gémesi Balázs