Nem voltam maradéktalanul elégedett a Destruction legutóbbi albumával, bár az Under Attack összességében jó volt, de csak a kötelezőt hozták vele. Most azonban akkora változások történtek a zenekarnál, hogy bizakodva kezdtem hallgatni az új lemezt, hátha sikerült megújulniuk és talán én is elégedettebb leszek az albummal.
A nagy változás Randy Black és Damir Eskic csatasorba állítása. Különösen Randy “human drum machine" Black dobos játékától csak jobb lehet a lemez és valódi változást hozhat az új ütős a zenekar számára. A változás határozottan előnyös volt az album elkészítésénél, amely két gitárral együtt is tartalmazza a Destruction egyedi hangját és az extra erő új aspektusait. Mióta Schmier és Mike Sifringer az ezredfordulón visszatértek egymáshoz a Destruction egész sor albumot készített változó minőségben, ezek közül a Day Of Reckoning és a Spiritual Genocide volt a kedvencem és ezeket tekintem referencialemezeknek.
Ami a Born to Perish-t illeti, ez a németek tizennegyedik albuma, (ha kizárjuk a két Thrash Anthems lemezt), tíz számmal, amelyek mind a megszokott kíméletlen, old school germán thrash kategóriába tartoznak. Többször hallgattam meg ezt az albumot mielőtt megkezdtem az értékelést és minden alkalommal ugyanazt a fáradtságot éreztem a felétől, de a zene magáért beszél, a lemez nagyon ismétlődő és nincs semmi új a láthatáron. A nyitó és címadó Born To Perish határozza meg a hangot: a lemez hatalmas dobokkal kezdődik, amelyek az album sarokkövévé alakulnak. Randy Black dobos és Damir Eskic gitáros közreműködése már élőben is ígéretes volt, de lemezen erősebb és pontosabb hatást adnak vissza, ugyanakkor Mike Sifringer és Schmier továbbra is a szilárd és romboló hangot biztosítják. Vagyis elég jól kezdődik a lemez a fülbemászó kórusokkal, és mint mindig megvan az a klasszikus pusztító hang, amelyet szeretek, de úgy érzem ez csak a múlt dicsőségének újrafutózása.
Az első három dal, a Born To Perish, az Inspired By Death és a Betrayal, sajnos lélektelenül lép a gázpedálra és nem emlékeztet Mad Butcher vagy a Bestial Invasion klasszikusaira, a dalok egy része ismétlődő és nem tartják fent az érdeklődésemet. Mi az album érdekes pontja? A Butchered for Life kissé meglep, mivel balladának indul, baljós első hangjai után valósággal robban, majd újra megnyugszik egy gitárszólóval, oda-vissza mozog a különböző stílusok között. A Destruction még soha nem írt hétperces dalt és megmutatják, hogy akusztikus gitár, tiszta ének és a bonyolult felépítés mellett tudják ezt megtenni. Míg a Rotten az Overkillre emlékeztet, a Filthy Wealth egy Motorhead típusú tempós szám a lemezen. Igazából nagyon nem lőttek mellé a lemezzel, egyik szám sem volt fárasztó számomra, de nem voltak olyan kivételesek mint a The Antichrist vagy a Spiritual Genocide nótái, de így is színvonalas thrash metal. Az összes dal tisztességes, ha nem is egységesen szórakoztató, a zenekar nem távolodott el túlságosan a kényelmi zónától, sok riff érezteti magáról, hogy újrafogalmazták vagy összerakták egy régebbi anyagból, de így is agresszív, erőteljes lett a lemez.
A hangzás elég nyers, Mike gitárja még mindig úgy hangzik, mint a borotva, Schmier basszusa pedig a megszokott módon mennydörög. Damir Eskic már vendégmuzsikusként debütált a Under Attack lemezen, és nagy kaliberű szólókkal eleget tett a dalokban az elvárásoknak, de a kettős gitár megközelítést nem mindig használják ki jól és mélyebb, jelentősebb változást nem hozott a zenekar dalszerzésében, ugyanakkor levegősebb játéka nagy segítséget nyújtott nekik abban, hogy kissé megújuljanak.
Az igazság kedvéért, el kell ismernem, hogy az új lemezen az összegyűjtött haragot és energiát adják a közönségük számára, a Born to Perish a zenekar klasszikus thrash hangját határozottan megtartja. Akárcsak az előző lemez ez is 3.5/5. Destruction rajongóknak kötelező, a többieknek ajánlott hallgatnivaló.
