RockStation

Bestiális Sziget-warm up Life Of Agony és Static-X bulival

2019. december 13. - sunthatneversets

life_of_agony_2019.jpg

Még véget sem ért a 2019-es Desszert feszt - a záróbál pont egy hét múlva, december 20-án esedékes a Robotban -, de a 2020-ban a huszadik szülinapját ünneplő Cudi Purci Booking már intézett is egy igen konkrét koncertet; éspedig a Life Of Agony és a Static X közös buliját. A két banda 2020. augusztus 4-én érkezik lerombolni a Dürer kertet, a koncert pedig a 2020-as Sziget nem hivatalos bemelegítő bulijának is számít, hiszen a fesztivál a következő nap startol.

Az amerikai, egész pontosan New York-i Life Of Agony már szinte hazajár Magyarországra, hiszen 2007-es újáalakulásuk óta jópárszor megfordultak itthon. A River Runs Red című debütlemezzel 1993-ban berobbanó négyes ráadásul The Sounds Of Scars címmel egy igen bitang új lemezt csapott az asztalra idén, úgyhogy a klasszikus LOA-dalok mellett várhatóan ennek a javát is eltolja Mina Caputo a vazallusaival.

Néhány éve szinte biztosnak tűnt, hogy a Static-X-nek a frontember Wayne Static halálával annyi, ám ha már a Queen is képes volt Freddie Mercury nélkül igazán remek turnékat nyomni, akkor nyilván az amcsi nu metal-kultzenekar sem kivétel. A Static-X a debütáló Wisconsin Death Trip felállásában állt újból össze; Tony Campos, Koichi Fukuda és Ken Jay mellett pedig a már-már testvérzenekarnak nevezhető Dope frontembere, Edsel Dope áll a színpadon. A zenekar nemcsak pár nosztalgiabulira jött újra össze, hiszen jövő májusra várható az új Static X lemez, Project Regeneration címmel. Ezen ráadásul Wayne Static is hallható lesz, mégpedig a nemrégiben szinte a semmiből előkerült, a frontember halála előtt készült felvételeknek köszönhetően.

További infók a koncertekről ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr7615350570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum