A debreceni Heartkiller zenekar áprilisban új EP-vel jelentkezik. Az EP a Mélyütés címet kapja majd, erről pedig alább az első előzetes dal is meghallgatható Irgalom Nélkül címmel.
"Mindannyiunknak vannak álmai, mindannyiunknak vannak vágyai. A döntés rajtunk áll: ezek megmaradnak csak álmoknak vagy felemeljük a hátsónkat és teszünk azért, hogy ezen vágyak ténylegesen valóra váljanak. Az út során természetesen vannak visszahúzó tényezők, akadályok, kétkedő emberek, akiknek meg kell mutatnunk, hogy elszántak és kitartóak vagyunk. A dal azoknak szól, akik nem hisznek önmagukban kellőképpen. Állj fel és mutasd meg!" - nyilatkozta az új dalról a zenekar.