Az örök kérdés, jó-e a Sepultura Max és Igor nélkül, vagy inkább csak Max nélkül? Ez még az a zenekar, ami '96-ban volt? Mikor lesz reunion? Amúgy is Andreas ezt, hogy gondolhatja? Mikor váltanak nevet? Minek kellett megint egy új album, hiszen ez NEM Sepultura. Kétezerhúszat írunk, ezekre a kérdésekre pedig választ ad a Quadra. Ez a Sepultura legújabb lemeze, ha nem tudnád..

Essünk túl a kötelező részeken. Igor Max kiválása után még tíz évig zenélt Andreasékkal. Ez azért sok mindent elárul, szerintem. Derrick Greem énekes már régebb óta van a zenekarban, mint amennyit Max eltöltött a banda élén. Jöhet pár száraz tény is a fanyalgóknak? A Sepulturának jelenleg a Facebookon több, mint 3,7 millió követője van. A Max által vezetett Soulfly-nak 872 ezer, míg a Cavalaera Conspiracynek összesen 521 ezer követője van. Ha a Cavalera bandákat összeadom és kivonom a Sepu rajongóiból, még akkor is torony magasan veri a Sepultura népszerűsége a másik két bandát. Csúnya dolog, de a számok nem hazudnak. Miért lehetséges ez, hogy egy alapítótagok nélkül tovább haladó banda sikeresebb tud lenni, mint a régi tagok bandái? Erre ad választ a Nuclear Blast gondozásában elkészült tizenötödik Sepultura anyag, a Quadra.

Már a  Mediator Between Head and Hands Must Be the Heart albumra is felkaptam a fejem, a Machine Messiah-ról nem is beszélve. Ellenben most a Quadránál éreztem azt, mint anno a Nation lemeznél. A zenekar véglegesen ledobta a Roots által ráagatott béklyókat és olyan albumokat készít, amik kimagaslanak a metal közegben. Mikor meghallottam az Isolationt már tudtam, hogy nem fogok csalódni ebben a lemezben sem. Nem úgy, mint jó néhány Cavalera anyagban. Ne tessék félreérteni, imádom Max munkásságát, de a Soulfly 2010 óta nem rakott le értelmezhető albumot az asztalra. A Conspiracy lmezek más tészták, de ne menjünk ebbe most bele, más miatt vagyunk itt. A 2018-as Barba Negra Music Clubos koncertnél kellett belátnom, hogy a két legjobb dolog, ami történhetett a zenekarral az az, hogy Derrick állta a sarat, illetve, hogy Eloy bekerült a bandába. Hihetetlen, de lassan ő is tíz éve tagja a zenekarnak. Ez a negyedik album, amin az ő játéka hallható, és egyszerűen nem tudsz rá mást mondani, minthogy egy állat. Albumról albumra folyamatosan fejlődik a csávó és úgy dobol, annyira agresszív, .... kemény, gyilkos. Emellett persze pontosan tudja, hogy a dinamikának, a díszítéseknek milyen szerepe van a dalokban, így nem dobolja szénné a dalokat, hanem megtalálja a középutat. Erre tökéletes példa a Means To An End dal is, amiben Andreas olyan gitársoundot produkál, hogy visszaidézi a Sepultura Rootsos korát, aminek azért kicsit örül az ember szíve. Derrick hatalmasat énekel, minden dalban pontosan tudja, hogy mit szabad és mit nem.

A Last Time-ot szintén ismertük már az album megjelenése előtt. Ez volt az a dal, amit folyamatosan újraindítottam a YouTube-on. Amikor azon gondolkodom, hogy mi a különbség a Max és a banda között akkor azt tudom mondani, hogy a Sepu tovább tudott lépni, de úgy, hogy közben végig hű maradt saját magához. Nem ragadt meg a régi mocsokban, nem törődik semmivel csak a saját útját járja, de úgy, hogy közben megőrzi a saját hagyományait. Talán ez a sikerük legfőbb kulcsa. Az egyik kedvenc dalom a lemezről a Capital Enslavement. A törzsi dobokra felhúzott szerzeménynek van egy fogós főriffje, ami nagyon lendületes. Emellett a zenekar nem fél attól, hogy a dal közepén megállítsák ezt a lendületet, és egy mászkálós, tompított riffbe menjenek át, amit vonósok támogatnak meg. Az egész olyan, mintha egy dzsungelben vadásznál egy leopárdra, ami kinyírta a családodat. Tele  van fordulatokkal, blast beattel és meglepetésekkel, és egy olyan szólóval, amitől benedvesedik még a metalt nem szeretők bugyija is. Amúgy az az érdekes, hogy a tizenkét dal meglepően soknak hangzik elsőre, de a lemez mégsem lesz unalmas! Még a Guardians Of Earth című szerzeményt mindenképpen meg kell említeni, ami a legjobban összerakott és a legszebb dal a lemezen. A flamencós alapok, akusztikus gitárral megtámogatva, majd a vonósok, és a teátrális gitár sound  felrepít a magasba, hogy a végén beledöngöljön a földbe. Ki kell emelni, hogy itt is rettenetesen fontos, hogy Eloy az évek alatt az egyik legjobb metal dobossá képezte magát, pontosan tudja mit kell ide pakolni.

Egy szó, mint száz, a Sepultura ku.va jó!  Ezzel a legelvakultabb Max fanok sem tudnak majd vitatkozni, illetve megpróbálhatnak, de totál felesleges. Ha a zenekar ilyen irányba halad tovább, akkor meg fogják csinálni a következő anyaggal a legjobb groove metal lemezt három-négy év múlva.

Béke, Szeretet, Metal