RockStation

A Tumult demójával folytatódik a Stone Sour-demósor

2020. február 06. - theshattered

ss2018.jpgAhogy telik az év, úgy lesz egyre több része annak a sornak, amit a Stone Sour az év elejével elkezdett, nevezetesen hogy minden héten kiadnak egy demót, vagy ritkaságot a csapat archívumából. Az idővel majd tekintélyes mértéket öltő lista még mindig csak az első lemez előtti/környéki éránál jár, most a Tumult kezdetleges, 1996-os verziója lett elérhető, természetesen Josh Rand ide passzoló visszaemlékezésével. Ahogy az előzményeket, ezt is inkább érdekességként illik kezelni, mint bármi másnak, de annak több, mint pöpec!

Josh Rand: "Amikor Corey és én befejeztük a Project X demók felvételét, tudtuk, hogy össze kell raknunk egy zenekart, akikkel el tudjuk játszani a dalokat. Először Danny Spaint kértük fel (aki a Project X demón dobolt) a csatlakozásra, de akkor a Down The Sun nevű zenekarban volt, így kiesett a képből. Aztán bedobtam Coreynak Joelt, akivel már mindketten jammeltünk kicsit az azt megelőző éven. Corey felhívta, Joel pedig újra ott volt a dobszerkó mögött. Egy nap Shawn átugrott Coreyhoz, meghallgatta a Projekt X demókat és mondta, hogy 'Elég menő lett... Vállalom a basszusgitárt.'. A második gitáros szerepét Josh Brainardnak ajánlottuk ki, az eredeti Slipknot-gitárosnak, aki helyét James vette át. De lemondta a lehetőséget, hogy a saját projektjére koncentráljon. Így négyen kezdtünk el próbálni az első koncertre. Egy héttel a koncert előtt James mondta Shawnnak, hogy be akar szállni, így ő is csatlakozott a zenekarba. Tudtuk, hogy szükség lesz egy jó zárószámra a bulira, így visszanyúltunk a Stone Sour-archívumba és kiválasztottuk a Tumultot. Ez az eredeti felvétel még 1996-ból."

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr1815460710

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum