Mad Robots - Pareidolia (EDGE Records, 2020)

2020. június 02. - KoaX

4jy4x7nh.jpeg

A robotok csúnyák, gonoszak, önálló életre kelnek és leigázzák az emberiséget. Ezt már marha régóta tudjuk. De vannak hasznos robotok is, akik még nem ébredtek öntudatra, akik még bírják, ha kapnak egy csicskalángost, de azért mégis vissza szólnak, ha úgy van. Itt van most a hazai Mad Robots, akik szórják a nyakleveseket az új Pareidolia címre keresztelt albumukkal.

Ismered a ROTMR-t? Mi van? Mit? Hangzott el nem egyszer a kérdés. Na, hát tököm.... a Room Of The Mad Robots zenekart. Gondolom az ilyen és ehhez hasonló beszélgetések végett döntött úgy a zenekar, hogy marad egyszerűen Mad Robots névnél. Noha, szerintem baromság volt a tizennégy éves zenekarnak nevet váltania, ettől függetlenül tudjuk, hogy kikről van szó a továbbiakban is. Nekem az előző név sokkal jobban tetszett, de nem én vagyok az a kő rajongó, akit le kell nyűgözni. Számomra a Mad Robots mindig is olyan volt, mint anno volt a rozsda elleni reklámja a Hammerite-nak. Rozsdál a dolog, de azért néha lekaparod róla a mocskot, rendbe rakod kicsit és akkor jobb, mint új korában. CD-n, albumon valahogy én sosem tudtam a zenekart hallgatni. Nem fogott igazán meg, mindig csak ilyen háttérzene maradt, aztán valahogy elkeveredek két-három évente egy-egy koncertre, ott meg ledöbbentem, hogy mit is tudnak ezek az arcok. Most is azért pörögtem Pareidolia megjelenésén, mert a tavalyi Heim Pálos jótékonysági koncerten láttam őket, és élőben kib@szott jók voltak! Ennyi.... Alap volt, hogy az év egyik legjobban várt hazai megjelenése az ő lemezük lesz.

mad_robots.jpg

És akkor (noha éssel nem kezdünk mondatot) itt a lemez, de nem tudok vele mit kezdeni. Hallom, hogy jó, érzem, hogy van benne valami, de mégsem tudom magamévá tenni. Ezt a cikket is kétszer próbáltam meg lepasszolni, de nem hagyták az Istenért sem. Most meg itt vagyok, és gondolkodom, hogy az albumot nyitó Peculiar Ways most tetszik-e vagy sem? A nyitó riff, dallam, valahogy nem üt pofán, és ugyanígy voltam, amikor előzetesen, a klip alatt is hallgattam. Noha Julika néni (rém)álma valósul meg vizuálisan a dal valahogy nem visz magával. Pedig az ordibálós rész tetszik. De az utána jövő éneklős dallam, nekem totál nyakoncsapja az egészet. Talán az a bajom, hogy annyi minden van egy dalba pakolva, hogy az sok az én négy akkordos fülemnek. De ez sem kellene, hogy igaz legyen, ha már éppen Tool mániában szenvedek. Az elektronikus részt totál nem tudom hova pakolni, de nem csak ebben a dalban. Kicsit nekem olyan, mintha az Enter Shikari által taposott ösvényen IS szeretne mozogni a zenekar. Amivel nincs is baj, csak nálam ez valahogy most abszolút nem működik.

Ez a problémám a többi dallal is, hogy túl vannak bonyolítva, tömve. Az Illicit Ataraxis egy marha király kis dallamos dal. Talán még ez áll a legközelebb hozzám a lemezen, és ez menti meg számomra a bukástól az anyagot. Csak ebben is van egy "rappelős" betét, ami nekem totál szétcseszi a hangulatot. Külön marha jó, de ezzel a nyugodtabb hangulatú dallamos énekkel egyszerűen ütik egymást. Peti hatalmasakat énekel a lemezen, és külön-külön mindenki nagyot alkot, csak együtt nem lesz az, ami számomra így jó. Ha azt mondtam, hogy a lemez második dala menti meg a lemezt a számomra, akkor azt egy keményebb percemben írtam. Az Aokigahara és az Iris egy abszolút a Deftones szebb napjait idéző szerzemények, amiket szívesen berakok bármikor. Azt hiszem, vezetés közben is ezek a dalok voltak azok, amikre először felfigyeltem. Ha ilyen dalokkal lenne tele pakolva a lemez, akkor a szőrös szívemet egyből leborotválná, és imádnám minden percét. Mondom ezt úgy, hogy nem vagyok egy nagy Chino Moreno fan.

Az igazat megvallva, marhára megizzadtam ezzel a lemezzel még akkor is, ha most nincs negyven fok árnyékban. Nagyon nehezen emészthető, és elmaradt számomra az a katartikus élmény, hogy azt mondjam még egyszer meg akarom hallgatni. Lehet ezért utálni, köpni, de ez most abszolút nem nekem való. Aztán lehet, hogy valahogy elvergődök megint egy koncertre, és ott meg le fog esni az állam, hogy élőben milyen jól szólnak ezek a dalok.

3kop.png

Béke, Szeretet,Metal

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr3115722574

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum