RockStation

Armoured Core címen friss dalt mutatott a Hacktivist

2020. november 19. - theshattered

hacktivist2019.jpgÚj nótával állt elő a rapet és a mélyrehangolt metalt keverő, mostanában több tagcserén és ezeknek következtében egy relatív csendes időszakon túlesett Hacktivist. Az Armoured Core című trekkben Kid Bookie is tiszteletét teszi, a végeredmény az alábbiakban látható, hallgatható.

J. Hurley (ének): "Olyan ez, mint egy páncél azok ellen, akik ránk támadnak. Mindenki azt mond, amit akar, de nem törhet át a páncélozott magon! Mondd a szarodat, ha gondolod, de nem lesz hatással ránk. Más rappereket is szoktam hallgatni, tudom, hogy az én szövegeim elég erősek. Senki sem baszakodhat ezzel a ténnyel."

Jot Maxi (ének): "Ez azoknak szól, akik nehéz időszakon mennek át és szükségük van egy kis támogatásra. Motivációs dal. Úgy fogod érezni, hogy senki nem érhet hozzád, meg tudod csinálni egyedül is, de ez az egész téma személyes is a Hacktivistnek. Sok zenekar feloszlott volna azok után, amiken mi átmentünk, de mi itt vagyunk ezzel az új dallal, új dinamikával, amire még én is azt mondom, hogy remek, pedig aztán nekem van önkritikám. Amíg élsz és mozogsz, addig a belsőd is fel lesz vértezve és védeni fog a külső támadások ellen. Ez a dal emlékeztet arra, hogy erősnek kell maradni!"

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr8716290238

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum