Ha a vírus nem szólt volna közbe, már egy bő hete túllettünk volna a Pearl Jam budapesti koncertjén, de az ismert okokból ez nem valósult meg. A szervezőknek szerencsére sikerült megoldani, hogy csak visszatérjenek hozzánk az idén új lemezzel, a Gigatonnal jelentkezett rockerek, így 2021. július 14-én mindenki láthatja, hallhatja majd őket. Az eddig megváltott jegyek természetesen automatikusan érvényesek lesznek az új estére is.
Tovább
A Suicide Silence valószínűleg nagyon várta, hogy az előző albumuk utáni zakó után újra leszedhesse az arcokat a Become The Hunter turnéján. Talán mondani sem kell, jött a járvány, mindenki otthon maradt, de az ötösben csak ott volt a vágy, hogy megmutassa, mire képes, így virtuális világ körüli turnéra indult. Erről a Disengage-t már korábban bemutatták, most pedig egy újabb nyaktorna-pozitív sláger, az Unanswered lett a soros, persze szigorúan, csak hogy érezzük a törődést.
Tovább
Érdekes ötlettel állt elő az ukrán O.Torvald, akik néhányak számára a 2017-es Eurovíziós Dalfesztivál ukrán indulóiként lehetnek ismertek. A csapat a járványhelyzetet valamilyen szinten kijátszva egy hotelbe csődítette a rajongóit, aminek az erkélyeiről lehetett élvezni a koncertjüket. A szobákban egyszerre négy ember tartózkodhatott, a piát pedig mindenki maga vitte, szóval elég otthonosnak tűnik, hangzik a dolog. Reméljük, azért nem kell a jövőben ilyen mondatokat megszoknunk, mint "Tapsol a negyedik emelet!", vagy "Melyik a leghangosabb szint?", netán a vertikális hullámzás okozta örömöket.
Tovább
Huszonkét éve nem jelentkezett új lemezzel a Dropdead, ami barátok között sem kevés. Akárhogy is, szeptember 25-én pótolják az elmaradást, ekkor fog megjelenni a saját nevüket viselő album, melyről rögtön két dalt, a Prelude-ot és a Torches-t is leszállították ízelítőnek.
Tovább
Az új korong, a Throes of Joy in the Jaws of Defeatism előrendelésének beindulásával egy friss tételt mutatott a rajongóknak a Napalm Death, ez a Backlash Just Because. A szeptemberben megjelenő büntiadag részletei, így a frankó borító, a dallista és maga a dal az alábbiakban.
Tovább
Where Only Gods May Tread lesz a címe az Ingested új korongjának, ami augusztus 14-én fog megjelenni. Az eddigiek alapján is izmos pakkot egy újabb ásszal, Another Breath-tel mozgatják meg, melyben egy bizonyos Kirk Windstein is megcsillogtatja a tudását. A csapat, ha addig nem jön közbe semmi egyéb, december 13-án Budapesten is be fogja mutatni az új termést, ennek a helyszíne a Dürer Kert lesz.
Tovább
Még egy szűk hónap és jön a (HED) P.E. friss anyaga, a karantén alatt megírt Class Of 2020. A csapat, akiknek első nagylemeze, a Broke éppen húsz éve jelent meg, a lemeznyitó First Bloodot már be is dobta ízelítőnek, lehet csócsálni nagykanállal!
Tovább
Az alapító dobos, Miguel "Mike" Gaspar nélkül áll neki az új nagylemezének rögzítéséhez a Moonspell. A portugálok nem részletezték a szakítás okait. Gaspar helyére Hugo Ribeiro került (nem rokona Fernando Ribeironak!), akivel az új, egyelőre H címre hallgató nagylemezének az anyagát is rögzíteni fogják. Ez várhatóan szeptember-október magasságában fog megtörténni.
Tovább
Ha bejött az Ulver korábban kiadott két száma, a Little Boy és a Russian Doll, akkor a frissen kiadott, videóval is kiegészített dalát, a Nostalgiat is kajálni fogjátok! A sokat látott norvég csapat augusztus 28-ra irányozta be a legújabb albumának, a Flowers Of Evilnek a megjelenését, amellyel egyidőben egy vaskos, a zenekar történetét bemutató könyv is meg fog jelenni. Ez utóbbinak a címe Wolves Evolve.
Tovább
Újabb videóval támogatta meg a márciusban megjelent albumát, a Carnivore-t a Body Count. A csapat a Thee Critical Beatdown című betonozást klipesítette meg, a videót Tommy The Animator készítette, aki a The Ski Mask Wayt is rajzolta annak idején.
Tovább
Újabb dalt mutatott a Bon Jovi. A Do What You Can az október 2-án megjelenő Bon Jovi 2020 deluxe kiadásán lesz elérhető, a témakör a mostanában igen népszerű karanténhelyzet. A dalhoz a teljes kiszolgálás érdekében egy dalszöveges videó is készült!
Tovább
Gotye 2011-es slágerének, a Somebody That I Used To Knownak feldolgozásával lepte meg a rajongóit a Three Days Grace. A választás talán nem egyértelmű és nem is szokványos, de hogy miért is ez a dal lett az átdolgozás tárgya, arra Matt Walst adott választ.
Tovább
Az idei Obscene Extreme Fesztiválon lépett volna fel a perui Smelling Fetid Corpse. Mivel ugye az Oef (is) elmarad, így kénytelenek a bandák "online" koncerteket adni. De ezt már mind tudjátok, valószínűleg kurvára unjátok is...
Tovább
A Sepultura rendszeresen előáll egy karanténban zenélős dallal, melybe igyekeznek a lehető legtöbbször valamilyen vendéget is leakasztani. A legfrissebb hal Devin Townsend lett, akivel a Kairos Mask című dalát szedték elő. Ezután egy kérdezz-felelekre is nyitott volt az őrült zseni, ezeknek a videóit már mutatjuk is!
Tovább
Lemezt váltott a már jól ismert Stone Sour-sorozat, melyben minden héten egy demót mutatnak az eddigi lemezek dalaiból. Az Audio Secrecy korszakát hátrahagyva a kétrészes, történetmesélős House Of Gold And Bones számait kezdi meg a csapat, melyből az első stílusosan a nyitódal, a Gone Sovereign lett.
Tovább
Motörhead-rajongóknak kihagyhatatlan, szinte rogyásig pakolt díszdobozos újrakiadást kap a csapat idén negyven éves klasszikusa, az Ace Of Spades. A természetesen többféle méretű, kiszerelésű, formátumú, árkategóriájú csomagok közül a legdurvább, már-már tonnás súlyú dobozkában nem kevesebb, mint negyvenkét eddig kiadatlan szám lesz, csak győzze kifizetni a gyűjtői vénával rendelkező rocker... Persze a promó mellé egy 1981-es felvétel is jár ízelítőnek, ezt is megmutatjuk!
Tovább
Szeptember 4-én egy minden igény kielégítő újrakiadást kap a The Rolling Stones 1973-as nagylemeze, a Goats Head Soup. A legdurvább kiszerelésben három CD-t és egy Blu-ray korongot tartalmazó anyagon bőven lesznek majd eddig kiadatlan számok is, ilyen a frissen bemutatott Scarlet, melyben a Led Zeppelin gitárosa, Jimmy Page is penget egy jót. Ezt a nemrég kiadott Criss Cross társaságában lentebb találjátok meg.
Tovább
Egy újabb dalt tett elérhetővé az idén negyven éves nagylemezének, a Back In Blacknek a lemezbemutató turnéjának 1981-es, tokiói állomásáról az AC/DC. A horzsolásig feszített What Do You Do for Money Honey mellé most a rocktörténeti alapsláger, a You Shook Me All Night Long társult be, nos... Itt is szikrázik a levegő és akkor még óvatosan fogalmaztunk!
Tovább
Ha már szóba került a Down újraegyesülése és itt a nagybetűs leállás mindenki azon gondolkodik, vajon lesz-e új felvétel a csapattól. Kirk Windstein mindenkit megnyugtatott, nem érdemes semmi ilyenre várni, viszont valami különleges dolog már ott fortyog a boszorkánykonyhában...
Tovább