RockStation

Különleges kiadványok az NGC Prod-tól

2021. március 24. - magnetic star

20210309_115414_2.jpg

A hazai underground színtér lelkes támogatójaként ismert NGC Prod ismét különleges bejelentést tett. A kiadó idéntől rááll a különleges tárgyak készítésére, ami a kazetták és a CD-k tokjaként szolgál majd.

Az eddig bevált fatokos kazettakiadványok maradnak, viszont úgynevezett relic boxok is feltűnnek majd a kínálatban. Ezek teljesen egyedi darabokként értendők, vagyis egyenként készülnek, és különbözni is fognak külsőre.

20210203_091251.jpg

"A CD döglött dolog, illetve idejétmúlt lett. Kezdetben, amikor még nem volt otthon mindenkinek PC-je, főleg nem nagy tárhely kapacitással, a tiszta hangzású zenehallgatás eszközeként jó ötletnek tűnt, de minek egy digitális jelet műanyagba égetni 2021-ben, mikor teljesen ugyanazt hallja az ember, ha a wave-et játssza le? A vinyl hordoz egyediséget, a mágnesszalag szintúgy. Ez alatt most azt értem, hogy a bakelitlemez és a kazetta szól „valahogy”, ezeknek a hordozóknak van saját karakterük, míg a CD ugyanazt a hangot adja, mint az eredeti digitális sáv. Ennek ellenére lesznek még CD megjelenések az NGC Prodnál, de kevés, és itt is a körítés lesz a lényeg. A kazetta amúgy is nagyon terjed, és jó lejátszóval nem igaz, hogy rosszul szólna. Nyilván van egy alapzaja, de itt már egyértelműsíteni kellene, mit jelent az: jól szól. A CD-nek tiszta a hangja. Ennyi." - nyilatkozta a kiadó részéről Nagaarum, aki maga is az NGC Prod segítségével jelenteti meg a kiadványait. - "Idén eddig öt megjelenése volt a kiadónak, mind kazettán. A SHUM és a TOMUSZ aktuális anyaga 25 darabban látott napvilágot cardbox case kazettákon, az ÉRTÉKTELEN fatokot kapott 23 darabban, a PHOBOS 25 darabos fatokként jelent meg szintén, és a NAGAARUM Sarjadó és Erjedő dala a debüt a relic boxok felől. Itt nem csinálunk darabszám limitálást, de sorszámozást igen. Nem tudom, hogy volt-e valaha ilyen egy kiadónál, de ha nem, akkor örülök neki, hogy mi nyithatunk a dologgal: ha egy relic box kiadvány elfogyott, lehet jelezni az igényt újabb darabra."

7d.jpg

A fentiekről minden részletre kiterjedő információ a kiadó hivatalos honlapján olvasható: www.ngcprod.com
Bandcamp: www.ngcprod.bandcamp.com

1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr5516474138

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum