A Sex Pistols egykori tagjai közül az emberek többségének elsőként a kerékpárlánccal és törött sörösüveggel verekedő, a pogózás atyjaként is számon tartott Sid Vicious szokott eszébe jutni. A basszusgitározásban kevésbé, a balhék és a nagyüzemben végzett önpusztítás terén pedig széles körben jeleskedő Sid legendája ma is aktívan él a köztudatban. A másik jeles figura pedig az énekes, vagy legalábbis a mikrofont markolászó Johnny Rotten, aki öltözködési stílusával, illetve különféle színpadi gusztustalankodásaival szintén máig tartó kétes hírnévnek örvend. Ha a zenekar ideológusát, a háttérből a szálakat mozgató Malcolm McLarent nem számítjuk, népszerűség terén az illusztris sorban jó esetben is csak a harmadik helyen áll a "zenei agy", a gitáros Steve Jones.
Sidnek és McLarennek ugye nincs lehetőségük leírni a történteket, az énekes pedig a 2008-ban magyarul is megjelent Rotten című könyvében már megtette ezt. A magyar olvasók most az egykori gitáros visszaemlékezését is kezükbe vehetik. A Jaffa Kiadó a CPg sztorija után - melyről a megjelenés idején mi is megemlékeztünk - most a nagytestvér, a Sex Pistols történetét tárja az olvasók elé.
A "Lonely Boy -A Sex Pistols gitárosának története" elsősorban Steve Jones életrajza, de a kötet középpontjában természetesen a mindössze két és fél évet felölelő Sex Pistols időszak áll. Steve Jones már élete első tíz évében többszörösen megjárta a poklot, a gyerekkori traumákat az egész életében cipelte, a könyvben pedig zavarba ejtő nyíltsággal tárja az olvasó elé többek közt ezeket az eseményeket is. A diszlexiás kamasz a kezdeti csínytevésektől fokozatosan, bár időnként néhány lépcsőt átugorva jutott el a gazemberség határait súroló, gyakran azokat is áthágó dolgokig. Az ember csak pislog és kapkodja a fejét néhány, csak úgy mellékesen, zárójelben elejtett sztori láttán.
Az efféle életrajzokban örök hivatkozási alap Én, Ozzy és a The Dirt könyvekkel ellentétben Jones memoárjában nem arról van szó, hogy oldalanként röhögjünk egy jót, a történtek javarészt mellbevágó események. Persze poénokból sincs hiány, de az életrajz vonalvezetése inkább egy érzelmi hullámvasúthoz hasonlítható. A könyv a londoni punk mozgalom krónikája, kezdve onnantól, amikor még sem a punkról, sem a mozgalomról nem volt szó, csupán egy bizarr figura (McLaren) hasonlóan bizarr Sex nevű üzletéről, aki mecénásként, ideológusként támogatta a lecsúszott, zenekarozással próbálkozó tizenéves Jonest.
A könyvből mindent megtudhatunk a többiek hátteréről, a kezdeti koncertekről, a lemezszerződés körüli hercehurcáról, és az utóbb sorsfordítónak bizonyult Bill Grundy-féle interjúról, a turnékról, majd a The Great Rock ’n’ Roll Swindle filmről is. Jones bátran nyújt betekintést a függőségei széles skálájába, melyeknek köszönhetően fénysebességgel haladt a lejtőn lefelé. A zenekar sztorijának vége közismert, a gitáros utóélete talán kevésbé, bár ebből az időszakból is bőven volt mit papírra vetni. A kilátástalan hajléktalan életmódból és a drogfüggőségből végül sikerült kilábalnia, és az ezredforduló után a los angelesi Jonesy’s Jukebox nevű rádióműsorával a tengerentúlon a média más területén is sikereket tudott aratni.
Steve Jones csináljon bármit is, örökre a Sex Pistols gitárosa marad, ezt ő maga is jól tudja, ennek megfelelően életrajzában maximálisan ki is szolgálja a rajongói igényeket. A zenekarról a már említett The Great Rock ’n’ Roll Swindle film és Johnny Rotten életrajz mellett az elmúlt negyven évben számtalan könyv és dokumentumfilm készült, ezek közül a Lonely Boy a legjobbak közé tartozik, olyan hatásfokkal dolgozik, mint a Gary Oldman-féle mozi, a Sid és Nancy. Ha a lemezek mellett az év végén rangsorolnánk az idei magyar nyelvű rockzenei olvasmányokat is, a Lonely Boy nálam az első háromban lenne!
