Az egész úgy indult, hogy Magyarországra sajnos nem jutott el a Testament, Sepultura, Exodus, Death Angel és a Heathen közös turnéja és legközelebb hozzánk Pozsonyban tudtam volna megnézni őket így együtt. Miközben böngésztem a zenekarok turnédátumait, feltűnt az Area 53 fesztivál neve. Area 53? Leoben? Miért kerülte el ez eddig a figyelmemet ? És hol van az a Leoben?
Gyors informálódás után választanom kellett: egynapos kiruccanás a pozsonyi koncertre, vagy három nap Ausztriában a fesztiválon. Utóbbit választottam, igaz messzebb van és kicsit körülményesebb odajutni, de ott nem csak a fent említett kedvenc zenekaraimat nézhetem meg (mínusz Heathen), különben is két éve kényszerűen szögre kellett akasztanom a fesztiválfelszerelésemet a COVID miatt, itt az ideje, hogy ismét élvezzem a fesztiválhangulatot! Az elmúlt években jobbára a Nova Rock, Rockmaraton, Brutal Assault háromszögben fesztiváloztam nyaranként, de mindig érdemes valami újat kipróbálni!
Beindult a tervezés-szervezés, de elsőbálozóként nem tudtam mire készüljek, a neten található fényképek pedig könnyen félrevezethetnek, azok mindig a szebb arcát mutatják egy fesztiválnak. A már bejáratott fesztiválokon tudom mi vár, mire és hogyan készüljek, de itt most a szokottnál is körültekintőbben kellett összeállítanom a "túlélőfelszerelést". 14-én reggel útnak indultam és persze most sem maradtak el a bonyodalmak, az lenne a szokatlan, ha minden simán menne, így jókora késéssel értem Leobenbe, de a fesztivált könnyű volt megtalálni.
A fesztivál területétől kb. 8-10 perc gyalog a kemping és a környezet azonnal kárpótolt az elszenvedett kellemetlenségekért, túlzás nélkül képeslapra kívánkozik! A hegyekkel körülvett terület már jócskán megtelt, nem volt könnyű megfelelő szabad helyet találni, de végül az ilyenkor szokásos teendők után végre elindulhattam a fesztiválozni. Gyorsan és zökkenőmentesen kaptam meg a jegyet és mehettem be, mosolyogva kívántak jó szórakozást, semmi felesleges fontoskodás vagy túlintézkedés. Családias, ez volt az első gondolatom amint beléptem a fesztiválra. A nem túl nagy területen egyetlen színpad van, a többi a szokásos: merch, kajás és sörpultok, sörpadoknál lehet ülni (ha van hely...) és egy kisebb füves terület, semmi felesleges.
Az aznapi műsor már javában ment, a színpadon éppen a svájci Ad Infinitum zenélt, de jóformán már a végére értem oda a koncertjükre. Elég bosszantó, hogy a késés miatt több zenekart is elszalasztottam. Az Ad Infinitum nagyon dinamikusan játszotta a szimfonikus/power metalt, amelyben nagy hangsúlyt kap a frontasszony, Melissa Bonny éneke, amit meg is értek mert nagyon jó, erőteljes hangja van! Könnyedén, erőlködés nélkül énekelt vagy éppen hörgött. Meglepő, hogy a zenekarnak sikerül nagyon szimfonikus hangzást adni élőben, pedig nincs más csak gitár, basszusgitár, ének és dob, ráadásul Melissa éneke remekül együttműködik a hangszerekkel. Azon kevés után amit láttam belőlük azt mondanám, hogy ez egy feltörekvő, ígéretes zenekar koncertje volt és az élő teljesítményük alapján akár be is válthatják ezt az ígéretet. Aki szereti a szimfonikus metalt tegyen velük egy próbát!
Ezután a Finntroll következett, a finn folk metalosok valóban trollnak öltözött férfiak: a zenekar minden egyes tagja nagy, hegyes trollfülekben, harci festékben, a gitáros pedig keménykalapban pompázott. Viszonylag kis létszámú, de lelkes közönségnek játszottak. Ezt a koncertet igazából az tudta értékelni, aki szereti a Finntrollt és/vagy a folk metalt. Nos, én nem tartozom közéjük, és sörözés közben inkább csak távolabbról figyeltem őket. Úgy tűnik, hogy a közönség a zene folk ihletésű részei alatt reagált a legjobban, ami érthető, hiszen a Finntroll zenéje a finn "humppa" népzene és a black metal egyedi keresztezése, a dalszövegeket pedig a finn legendából szedték. A zenekar előadása feszes volt, amit a lendületes ritmusszekció is kiemelt, az összetett "hummpa" ritmusokat a basszusgitáros hozta megfelelően agresszívan, Vreth pedig a lehető leggonoszabb és legagresszívabb módon köpte ki a vokálját. Nem sokat beszéltek a rajongókhoz, mindenesetre a közönség lelkesen csatlakozott, sőt néhányan még felragasztott füleket is viseltek. Érdekes volt... minden bizonnyal a rajongók nem fogják elfelejteni.
Végre a legendás Sepultura következett, és a várakozás elég nagy volt, tekintve, hogy a banda már jó ideje nem koncertezett, bár nem töltötték tétlenül a járvány alatti kényszerű pihenőjüket, az online "koncert" nem ugyanaz mint a valódi fellépés. 16 számos, jól összeválogatott setlisttel az intro után in medias res egyből az Arise-al nyitottak amit a Territory követett. A brutálisan súlyos kezdés felpörgette a közönséget és jó volt látni az elismerését az újabb Sepultura daloknál is. Mondjanak bármit a felállásváltásokról, az ex-tagokról és a régi Sepultura nosztalgiájáról, de az olyan dalok erejét, mint a Kairos vagy az új lemezről az Agony of Defeat egyáltalán nem lehet letagadni! A zenekar agresszióját és dühét helyezve előtérbe, az újabb anyagaik büszkén állhatnak a klasszikus dalok mellett. A szett előrehaladtával néhány régebbi anyag is felbukkant, mint a Troops Of Doom és a Slave New World ami a legjobb módja annak, hogy a régi Sepultura rajongóinak szívét is meglágyítsák. Derrick Green egy toronyként magasodik a színpadon és tökéletes énekhangja van a Sepultura hangzáshoz, de Eloy Casagrande dobost figyeltem leginkább, nyoma sincs rajta a lábtörésnek, teljesen megsemmisítette a dobszerkót és az egyik legjobb dobos teljesítményt nyújtotta, amit jó ideje láttam. Végig tökéletes volt: erő, precizitás, technikai tudás és amit aznap este mutatott, önmagában is egy show volt. A zenekar élőben tagadhatatlanul erőteljes és pontos, de fájdalmasan hiányzott a családi okokból otthon maradó Andreas Kisser, akit nem sikerült maradéktalanul pótolni sem hangzásban sem színpadi jelenlétben.
A koncert vége ismét a régebbi anyagoknak volt fenntartva, mivel az olyan számok, mint a Refuse/Resist és a Ratamahatta ami alatt tetőfokára hágott a hangulat és mindenki ugrált és táncolt-ez volt a koncert csúcspontja. A show záródala az emblematikus Roots Bloody Roots volt és ezzel volt vége a Sepultura gyilkos koncertjének. Ha lehet azt mondani, hogy volt valami pozitív hozadéka a kényszerszünetnek akkor az, hogy a zenekar feltöltődve ilyen kirobbanó formában, tele energiával tért vissza!
Ami ezután következett azelőtt értetlenül állok. Ugyan nem vagyok a Blind Guardian rajongója, de egy fesztiválon azért szívesen megnézem-meghallgatom ezt a power metalt, mert miért is ne? Nem volt semmi elvárásom, legfeljebb annyi, hogy egy kicsit szórakoztasson a zenekar, miközben én sörrel a kezemben nézem őket. Ebből csak az egyik jött össze. Az a teljesítmény, amit nyújtottak egyszerűen méltatlan egy ilyen régi zenekarhoz (alapítva: 1984) és nincs bennem semmi rosszindulat az irányukban! Tudom, hogy sok rajongójuk van és népszerűek, de ezt a teljesítményt egy kezdő punkcsapat sem engedhetné meg magának. Kezdem ott, hogy az énekesnek egyszerűen nincs hangja, nem tudom ez csak azon az estén volt így vagy mindig is ilyen volt, de ez még egy falunapon is kevés lenne, nemhogy egy fesztiválon az évfordulós turnén (Somewhere Far Beyond - 30th Anniversary). Először azt gondoltam, hogy majd csak tekergetik a keverőn a gombokat és helyrejön a dolog, de nem, Hansi Kürsch-nak egyszerűen nincs hangja. Power metalt nem lehet így előadni, André Olbrich és Marcus Siepen vokálozása néha elnyomta az éneket és ez nem a keverőben dolgozók hibája volt. A színpadot sem szántották fel, valahogy enerváltnak tűnt az egész csapat. Távol álljon tőlem, hogy a földbe döngöljek egy patinás zenekart, de ezt a koncertet nem tudom értékelni, Inkább a Sepultura érdemelte volna az időpontot és a nap fő zenekaraként nekik kellett volna fellépniük és ezt nem a rajongás vagy az elfogultság mondatja velem! A két zenekar teljesítményét össze sem lehet mérni, mert ez még rutinból lenyomott koncertnek is kevés volt. Persze a (majdnem) hazai pálya előnye megvolt, a rajongók lelkesedtek, sikert arattak, nem viszont csak a sör jutott.
A koncerteknek 23.00-kor vége volt és elégedetten indultam vissza a sátramhoz, persze a buli folytatódott a kempingben, szóval alvásról nem nagyon lehetett szó mert minden irányból más zene szólt teljes hangerővel a méter magas hordozható hangszórókból. Mert az osztrákok/németek nem akárhogyan fesztiváloznak, de erről majd a következő nap kapcsán.
Fotók: Tamás József
