RockStation

CLUE - White Clown

Dalpremier a decemberben érkező nagylemezhez

2022. november 16. - Árposz

clue_00.jpg

Négy évvel a 2018-as Triptychon EP után még idén napvilágot lát a tizedik születésnapját ünneplő budapesti CLUE új nagylemeze. A decemberben megjelenő Intrinsic című, tíz tételt tartalmazó anyagot a metal.hu teszi majd elérhetővé, amelyhez Havancsák 'Hjules' Gyula készített gyönyörű borítót.

 A közelmúlt

"Decemberben megnyertük a Rockbook rockmagazin első országos online tehetségkutatójának első helyét a Triptychon EP-vel, és 2019-ben el is készült az egész nagylemez anyaga. Azt gondoltuk 2020-ban - ahogy 2012 óta minden páros évben jelentkeztünk valamilyen anyaggal- jöhet a megjelenés, ekkor szólt közbe a Covid.

Jobb híján csiszolgattuk, érlelgettük a lemez dalait... Néhány koncert azért ebben az időszakban is akadt, valamint lement egy közönség nélküli koncertünk a Kulisszák mögött az A38 hajón című műsor keretében a Petőfi TV-n. A stúdió munkálatokat már lassan két éve elkezdtük, úgyhogy semmivel sem kapkodtunk, elengedtünk minden határidőt... Pontosabban újabb határidőt találtunk, méghozzá a 2022-ben épp aktuális tíz éves jubileumát a csapatnak."

clue_intrinsic_1000x1000.jpg

A lemez

"A 2016 SunCult lemezt követően váltunk trióvá, s kezdtünk egy gitárral dolgozni. Az Intrinsic dalai már így íródtak, ennek köszönhetően egy, a korábbiaktól sokkal nyersebb, direktebb, keményebb anyag született. Nagyon gitáros megközelítésű, nagyon riff-központú a lemez, a dalok terén pedig kifejezetten cél volt, hogy rövidebbek legyenek, mert ez motiváló újdonságot jelentett. A szikár alapokra nagyon dallamos énektémák és finom, éteri samplerek kerültek, így egyik szempontból sokkal diverzebb a hangkép, másik oldalról hangulatilag nagyon is homogén.

Semmilyen ötletnek nem szabtunk határt! A prog bandák hangulatiságától, a hard rock dallamosságán vagy a grunge borultságán át a death metálos zúzásig sok minden történik a lemezen, ami korábban nem volt ránk jellemző. Meg akartuk haladni magunkat, s úgy érzem sikerült is kilépni az árnyékunkból."

A dal

"A koncertek utáni visszajelzések alapján a White Clown egy sokat méltatott tétel. Bár a Covid előtt kész volt már, akár a karantén időszakra is rímelhetne a szövege."

"Egy ember soha és sehol nem veszhet el annyira, mint önnön magányos agyának végtelen, bonyolult folyosóin, ahová senki sem nyúlhat utána, ahonnan senki sem szabadíthatja ki." Isaac Asimov

Snopper Kiss Péter - gitár, ének
Nedoluha György - basszusgitár
Erdei Attila - dobok

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr9117977858

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum