A nyelvtörővel felérő névhez és az olvashatatlan zenekari logóhoz nehezen kibogozható zene dukál. Az amerikai Sanguisugabogg abban a muzsikában utazik, amit harminc éve mindenféle körmönfont jelző nélkül simán death metalnak neveztünk volna, manapság meg képesek vagyunk azon gondolkodni, hogy milyen egyéb előtaggal illessük ezt a fajta zenét.

A Homicidal Ecstasy technikás, brutális death metalként, akár deathcore-ként is definiálható, ha a nagy dobozon belül mindenáron kisebb fiókokban gondolkodunk. Az ohioi Columbusból elstartolt négyes már a négy évvel ezelőtti demójával is feltűnést okozott a brutal death metal underground mélyrétegeiben. Az a tizenegy perces anyag úgy kifutotta magát, hogy az összes lehetséges formátumban történt megjelenése után a Century Media is bizalmat szavazott a felvételnek, és a Tortured Whole debütöt követően 2021 végén a német kiadó logójával is megjelenhetett a demo felvétel.

Az amerikaiak nem a beleket ontják, nem a szervezett vallásokat ostorozzák, illetve nem is törekednek politikai vagy társadalmi töltetű kinyilatkoztatások megtételére. Ahogy jelzésértékkel (!) a borító is utal rá, embereink jól elvannak a pornográfiával fűszerezett erőszakkal. Könyékig el is merülnek a témában, érintve a patológiát, esetenként kisebb kirándulásokat téve az elmekórtan területére. A témaválasztásban sincs semmi újdonság, hiszen csak a környéken maradva, a kelet-európai undergroundban évtizedek óta nem csak kiadó (Bizarre Leprous), hanem fesztivál (Obscene Extreme) is épül erre, illetve az ehhez közel álló tematikára.

Devin Swank vokalista feltehetően a felnőtteknek szóló filmeken szocializálódott a próbaterem sarkában, a hangszeresek pedig ezalatt az idősebb unokatesóik Gorguts, Suffocation, Cannibal Corpse és Impetigo kazettáit hallgatták rojtosra, illetve éjt nappallá téve gyakoroltak. Az idei végtermék tanúsága szerint mindenki el is sajátította a szükséges furfangokat. A háromnegyed órás mű tucatnyi fejezetben meséli el, hogy mi zajlik a szövegeket jegyző Swank fejében.

Már a nyitó Black Market Vasectomy címe is önmagáért beszél, Stevo (Impetigo) és Chris Barnes (ex-Cannibal Corpse) jó tanítómestereknek bizonyultak, alaposan a szövegíró fejébe verték a leckét. A zenekar ásza azonban a dobos Cody Davidson, aki a lemezen egy technikai bemutatót vezet elő. A zenei oldal és a vokálok szerencsére nem asszisztálnak a papírra vetett eszmefuttatásokhoz, azaz az összkép az Impetigóhoz hasonlóan nem megy át céltalan gusztustalankodásba. A gázpedált csak kivételes esetekben tapossák padlóig, inkább a bólogatós tempókban gondolkodnak.

Ennek ellenére itt vannak a zenészi vénával nem rendelkező mezei hallgató által át nem látható dalszerkezetek, és a mély fekvésű torokkínzások lehetőségekhez képest széles skálája is felvonul. A receptúrát tehát mindenki jól ismeri. Viszont ha a külsőségektől elvonatkoztatva a fülest egy lóhajú, a ’90-es évek elején zenei öntudatára ébredt death metalosnak, vagy egy fültágítós, nyaktetovált deathcore mániákusnak adnám kölcsön, feltehetően mindketten elégedetten bólogatnának a hallottakra.

És ennél a lemeznél szerintem épp ez a lényeg. Ha tízes skálán pontoznánk, a Homicidal Ecstasy nálam a 7,5 pont tipikus esete lenne. Hiszen semmi egyebet nem róhatok a srácok terhére azon kívül, hogy közel negyedszázaddal a stílus alapjait lerakó, vagy az azokra az első építőköveket elhelyező generáció után születtek.

Ez a zenekartól független külső körülmény azonban mégis egy komoly, leküzdhetetlennek bizonyuló hátrány, hiszen emiatt az újdonságfaktor éppen zéró. A zenészek underground death metalban gazdag előéletét is értékelve, mellécsapva egy nagy adag jóindulatot, a végeredmény három és fél pont helyett legyen egy többszörösen aláhúzott négyes!