RockStation

Albumsimogató: Sepultura - Roorback (SPV, 2003)

Hagyd magad mögött a Cavalera-érát!

2023. június 04. - KoaX

se.jpg

A Sepultura körül mindig izzik a levegő. Max vagy Derrick? Az old school dalok vagy az újak a jobbak? Legyen reunion vagy sem? Van-e létjogosultsága a zenekarnak a Cavalera fivérek nélkül? Amúgy is mi a jobb? A Sepu vagy a Soulfly az? Andreas tényleg akkora szemét? Derrick amúgy is mit keres itt? Na, ezeket mi mind félre rakjuk szépen és megemlékezünk a harmadik albumról, ami az "új" frontemberrel készült. Itt a Roorback!

Cavalerán innen és túl vagyunk már jócskán. És ahogy az azóta eltelt huszonhét év is mutatja a Sepultura tovább tudott robogni a metal színtéren. Igaz, hogy azért az első évek nagyon döcögősek voltak. Max egy ikonikus karakter volt, akinek az elvesztése megérződött a zenekaron, illetve ki kellett találniuk, hogy egy gitárral, hogy szólhatnak ugyanolyan erősen, mint régen. Az Against idejében Derricket rengeteget ekéztek. Hol van Max? Visszavárják az igazi énekest stb. Ez az évek múlásával nem igazán változott, noha be kell látni, hogy Mr. Green remekül megállta a helyét. A 2001-es Nationnel hatalmasat bukott a zenekar, a rockzenei sajtó is éppen csak közepes teljesítménynek könyvelte el az anyagot (szerintem, az egyik legjobb Derrickkel készült lemez). Ezek után a Sepulturának villantania kellett, hogy még igenis érdemes velük foglalkozni.

Ez hatványozottan igaz lett, miközben Max a Soulfly élén hatalmas sikereket ért el a semmiből (igen, ekkor még kiemelkedő teljesítménnyel bírt az öreg). Így született meg 2003-ban a Roorback, amivel nem árulok zsákbamacskát. Nem törte meg a jeget a zenekar, azonban megágyazott a következő albumnak. A Roorback-et úgy kell kezelni, hogy az elhagyása mindannak, amit addig képviselt a zenekar, hogy felkészülhessen a következő, 2006-os Dante XXI-re, amivel véglegesen visszatértek a metal zene véráramába. Nem mellékes az sem, hogy ez az album már nem a Roadrunner égisze alatt látott napvilágot, hanem az SPV-nél.

Az SPV kiadó tudta, hogy több van a zenekarban, így egészen 2011-ig a Kairos albumig dolgoztak a Kisserékkel. Annak ellenére, hogy jobb kritikát kapott, mint a Nation és az Against, a rajongók nem pörögtek túlzottan rá az új anyagra, így meglehetősen rosszul fogyott. Az album borítóját Derek Hess tervezte, aki olyan zenekarokkal dolgozott együtt karrierje során, mint a Deftones, Converge, Clutch, Pearl Jam stb. A borítót sokan leszólták, miközben, szerintem az egyszerűsége miatt olyan nagyszerű, illetve nem mellesleg egészen biztosak lehetünk benne, hogy később az In Flames eléggé nagy ihletést merített ebből a képből a Come Clarity albumához. Több korabeli cikket is elolvastam újra és nem egy helyről jött az vissza, hogy Max tényleg mennyire hiányzik, mert ebben nincs semmi törzsi dolog. Az ilyen fanyalgóknak tudom azt mondani, hogy ott a Soulfly, abban minden ilyen megtalálható. És nem mellesleg lássuk be... a törzsi dolgok Max keze munkáját dicsérik, nem mellesleg meg az éppen a hármas Soulfly lemezzel turnézó frontember, egyszerűen hülye lett volna visszamenni. Az olyan hitelrontás lett volna, amit véleményem szerint, nem állt volna ki a karrierje feltétlen.  

Az említett tények miatt a Roorback egy nagyon fontos lemez. Az albumot nyitó Come Back Alive mondhatni tökéletesen meghozza az ember kedvét az albumhoz, noha a közepétől átmegy egy egyszerűbb, szögelős dobolásba, amiben Igor nagyon jó, de egy idő után kicsit sok. Ettől függetlenül a nyitó téma, amit Andreas nyom az arcunkba tökéletes. A refrén pedig a duplázóval megáldva és Green ordításával, hogy Come back aliveeeee egyszerűen zseniális. Egy lendületes dalt kapunk a tizennégy tétel felvezetése képében. A Godless már egy izgalmasabb tétel, noha én csípem az első dalt is. Sokkal összetettebb, bonyolultabb témák bontakoznak ki, mint a korábbi lemezeken. Igor a rá jellemző módon színesít a cintányérok segítségével. Annyira sok minden van ebben a dalban, hogy arról külön tanórát is lehetne nyitni. Andreas átvezetőit imádom a témák között. Van egy olyan hangzás és technika már itt, ami előrevetíti, hogy a későbbiekben a zenekar merre is fog tovább menni.

Nem mellesleg meg kell említeni, hogy azért Andreasnak nem volt könnyű dolga. Egy olyan riffmágust kellett helyettesítenie, akit iszonyatosan nehéz pótolni. Bármennyire értékelhetetlen Cavalera elmúlt tíz éve, be kell látni, hogy a riffgyártáshoz, a fogós dallamokhoz NAGYON ért és mindig is értett. Kissernek ezek után egy száll gitárral, fel kellett kötnie a gatyát. Véleményem szerint, eléggé nehezen is találta meg a saját hangját. Mindez bő tíz évbe tellett Max nélkül, de azóta sokkal minőségibb amiket kiad a keze közül, azóta mondhatjuk, hogy a Sepultura túlszárnyalja a Soulfly-t. Az Apes Of God egyértelműen egy felhívás az old school sepu fanoknak, hogy ne temessétek a bandát! A nyitó téma egyértelműen az Arise érát idézi és Derrick sem varriálja túl benne az énekeket. A dal lüktetését Igor játéka adja, ami testvére távozása óta szerintem igen háttérbe szorult, illetve nem lett megfelelően kiaknázva. A More Of The Same azért tetszik mert előrevetíti a zenekar későbbi stílusát, illetve egy lassabb riffbe/dalba lehet kapszkodni, ami nekem sokkal jobban tetszik, mint a kapkodós darálás. Itt rajzolódik ki a legjobban, hogy mik lesznek Derrick erősségei a későbbi sikeres lemezeken. Remek alapja annak, hogy kiaknázzák a suttogós énekstílusát,  illetve a mély ordításait.

Az Urge olyan témával indul, amit akár más hazai dalában is felfedzhetnénk. Ellenben itt nem igazán találta meg az énekes az aranyközéputat, lehet jobb lett volna a dalt instrumentális verzióban meghagyni a világnak, vagy csak a refrénre koncentrálni. A Corrupted a mocskosan erős basszusgitárja miatt nagy kedvencem, illetve azért is, ahogy a dobokra ismét hatalmas figyelem öszpontosul.  Nagyon szépen felvan vezetve a riff, ami aztán később teljesedik ki teljesen. As It Is-ben hasonlóan viszik tovább a törzsiesebb dob-gitárra kihegyezett vonalat. Ellenben Derricknek ez a középmagas, mondogatós technikája nekem nem tetszik. De élmény nézni, ahogy a stúdióban gitározik a frontember (is).

A maradék dalok változó hatékonysággal dolgoznak. A Leech, szerintem egy tök jó gyors-törzsies téma lehetne, de túl sok mindent próbálnak a dalba belesűríteni. Ezáltal elveszik az éle, nem tudod eléggé kiélvezni. Még két dalt kell megemlítenem. A Bottomed Out annyira jó ott, ahol Derrick kiabál, de a többi rész.... Miért kell túl művészieskedni az egészet? A  másik pedig a legnagyobb meglepetés a U2 feldolgozás, ami az Outro után jön. A Bullet The Blue Sky-ról én marha sokáig azt hittem, hogy saját dal, és a zenekar egyik legjobb szüleményének tekintettem. Aztán pofára estem. De azt el kell ismerni, hogy az egyik, ha nem a legjobb metalzenei átdolgozásról beszélünk.

Mindent összevetve a zenekar elkezdett megalapozni a későbbi sikereinek ezzel az anyaggal és szépen lassan maga mögött hagyta Cavalera érát (teljes egészében Igor távozása után) A zenekar folyamatosan lépked előre és egyre jobb lemezeket produkál, erre tökéletes példa az utolsó pár anyag is. Szeressétek Max-szet és hallgassátok Andreasékat is!

Béke, Szeretet, Metal! 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr9218043428

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nevem senki. 2023.06.04. 18:56:25

" A 2001-es Nationnel hatalmasat bukott a zenekar, a rockzenei sajtó is éppen csak közepes teljesítménynek könyvelte el az anyagot (szerintem, az egyik legjobb Derrickkel készült lemez). "

Szerintem is.

M.Á.G.W. 2023.06.04. 20:02:21

Megvettem a Nationt... láttam őket anno Mezőtúron... Mind lemezem, mind élőben kifejezetten rossz volt, ezért elengedtem ezt a zenekart... De ez csak én véleményem, mindenki másét tisztelem.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum