RockStation

Albumsimogató: Metallica - St. Anger (Elektra, 2003)

Te szereted a St. Angert?

2023. június 11. - KoaX

st.jpg

Mindenkinek van egy Metallica élménye. Nincs olyan rock/metal zenét szerető ember a földön, aki ne hallott volna legalább egy dalt a négyestől. Vagy legalább a Master Of Puppets szólójából ne hallott volna egy hangot se (köszi Stranger Things!). Ez a zenekar a történelem során megkerülhetetlenné vált. Így egyértelmű, hogy megemlékezünk a 2003-as, nagy port kavaró albumukról. Te szereted a St. Angert?

Nem akarok belemenni, hogy hogyan és milyen kínok árán született meg ez az album. A zenekar olyan dolgokon ment keresztül, amit senki sem akar átélni. Magánéleti zűrök, drog, alkohol problémák (nem is kicsik) és éppen a világ csúcsáról estek pofára és váltak az egyik leggyűlöltebb zenekarrá pár év alatt. Mit lehet ilyenkor tenni? Új albumot kellene írni, de éppen kilépett a basszusgitáros A VILÁG LEGNAGYOBB zenekarából. Nem kirúgták, ő mondta, hogy lelép mert seggfejek a társai. Ennek a Newsted gyereknek van tartása, van gerince! Azért lássuk be, nem semmi amit betolt. Röviden és tömören, ennyire mélyen soha nem volt a zenekar eddigi története során. Manapság ez nem mondható el, hiszen Hetfield nem is olyan nagyon régen jött ki egy újabb elvonóról, ami nem arra ad tanúbizonyságot, hogy minden teljesen rendben van. De, ha tényleg érdekel, hogy mi volt a helyzet a zenekar háza táján az ezredforduló környékén, akkor a Somekind Of Moster filmet merem ajánlani. Elő a popcornt és készülj arra, hogy meglátod, nem olyan móka mindig a zenekarosdi, a sztárok élete. 

Szerintem, mindenkinek megvan a maga korosztályának való Metallica-lemeze. Unokatestvérem a Loadot élte iszonyatosan, az ismerős gyereke oda van a Hardwired… to Self-Destruct albumért, megint csak más ismerősök azt mondják, hogy az első négy volt az igazi, a többi az szemét. És vagyok én. Én, aki 2003-ban voltam tizenöt éves. Aki ekkor már várta az új Metallica anyagot és kíváncsi volt, hogy mit tud ez a zenekar, akik már hat éve (1997 óta) nem jelentkeztek új lemezzel. Nekem a St.Anger A METALLICA lemez! Hogy mondhatok ilyet miközben Lars kukákat használ pergő helyett? Hogy mondhatok ilyet, mikor nincs is igazi basszusgitáros? Hogy mondhatok ilyet miközben ez az album totál nyersen szól? Na, pontosan ezért érzem azt, hogy ez a legjobb lemeze a zenekarnak. Ez a lemez nyers, őszinte, minden sallangtól mentes. Nincsenek túl csiszolva a gitárok, nincs agyon szólózva, és próbáltak tényleg nyitni valami új felé. Nem, a Reload nem volt nyitás, az egy marketing fogás volt, semmi több, ahogy a testvére a Load is. Az a két lemez, szerintem nem azért nem szerepelt jól annak idején (meg ma sem), mert rossz dalok lettek volna rajta. Nem, vannak rajta tök jó dalok itt-ott. A probléma az volt velük, hogy nem voltak őszinték, nem szívből jöttek, hanem próbáltak a mainstream vízén fennmaradni. Kapálóztak, próbáltak partra vergődni, de csak egy helyben taposták a vizet.

A 2003-as anyagot lehet fikázni. De ledobták azokat a láncokat magukról, amik visszafogták őket és tizenegy olyan dalt szállítottak le, amelyekben mindegyikben van valami kapaszkodó. Nem tudnék olyan dalt mondani lemezről, amiben ne lenne egy olyan téma, ami miatt ne kellene róla beszélni. Nem mellékesen pedig a zenekar, hogy bemutasson a trendeknek, nem egy gigahosszú albumot rakott össze. Noha a játékidő hetvenöt perc, akkor sem tizenhat-hét-nyolc dal állt össze, hanem csak a legjobbak kerültek fel a lemezre. De melyek is ezek a tételek?

Pár éve pörögtek a Metallica Monday-ok, miközben tombolt a covid. Na, ha ott megnéztél pár koncertet, ami az ezredforduló utáni akkor tuti, hogy belefutottál a Frantic-be. Az ikonikus kezdésre ki ne emlékezne? Illetve az a gitárkiállás a dalban....Megvan, ugye? Itt egyből megmutatkozik, hogy Hetfield szakít a régi hagyományokkal és új énekstílust vett fel. Kimondottan imádom, amikor a frantic mondogatása közben megőrül a frontember. Kicsit furcsa lehet elsőre ez a stílus, de nagyon bejövős. Erre az is tökéletes példa, hogy a hosszú évek alatt sem tud kikopni a setlistekről ez a dal. 

A lemez címadó dala és annak klipje volt az az anyag, amit nem tudtam elhinni, hogy ez valós. A négy csávót tényleg beengedték a börtönbe. Johnny Cash óta volt ilyenre példa? Az egyik leghosszab szerzeményről beszélünk a lemezen, ami mégsem válik unalmassá. Remekül van a szerkezete felépítve, így folyamatosan fenntartja az érdeklődést még akkor is, ha Lars pergője itt még az én fülemet is erősen karcolgatja. Az énekes rész előtt azért a zenekar még megvillantja a méregfogát és megmutatja, hogy tudnak olyan durva, gyors thrash témát írni, ami leviszi az ember fejét. Persze, csak akarniuk kell ezt, ami az elmúlt évtizedben annyira nem volt rájuk jellemző. Több Metallica koncerten is részt vettem már, de talán csak egyszer hallottam ezt a dalt élőben, pedig annyira jó. Szépen lassan itt már sejthető lehet, hogy ez a lemez tényleg más lett, mint a korábbi anyagok. Noha ebben a dalban még Hetfield visszanyúl az utolsó két albumos énekstílusához. De egyre jobban rajzolódik ki, hogy az az énektanár mit is művelt a lázadó énekesből. A harmadik dal az én kedvenc Metallica dalom.

A Somekind Of Monsternek már a nyitó témáját első hallgatás után is imádtam, aztán pedig bejön az a mocskos gitár, amire ráépül megint a thrash-ser dobtéma. Még az ének el sem kezdődött, de a zenekar egy életre megvett ezzel a dallal magának. Emiatt van, hogy eltudom nézni az olyan bakikat, mint a 2016-os album. A refrén megint csak magáért beszél és beszippant. Tipikusan az a dal, amit hallgatás után napokig dúdoltam magamban. Egy totálisan egyszerű groove, ami megragad a fejekben.

A Dirty Window az a dal, amit minden zenekarban, ahol játszottam az életem során feldolgoztunk valamilyen formában. Az előző dal után egy marha jó kis tempós dal, ami pont jókor jön, hogy felpörgesse az embert. Nagyon szeretem, hogy van benne az a rész, ami teljesen megtöri a tempót. 

Az Invisible Kid "személyében" egy az egyben egy jövendölést hallhatunk. Ez a dal egy az egyben előrevetíti, hogy a Death Magnetic milyen irányba fog elmenni. James hangja itt számomra, annyira megnyerő, annyira bele tudok feledkezni a dalba, hogy minden mást kizárok ilyenkor. Érezni benne, hogy az öreg, ezeket a sorokat tényleg szívből írta és énekelte fel. Nagyon tetszik, hogy a zenekar egyszerűsített sok gitártémán. Sokkal groove-osabb lett ez a lemez, mint az elődjei, ezáltal a számomra sokkal fogyaszthatóbb a mai napig. 

My World is, számomra tök sok old school stoner elemet tartalmaz, amiket még a Black Sabbath honosított meg. A duplázott énekszólam valami hihetetlen jól szól és PapHet hangjába továbbra is szerelmes tudok lenni. Valami olyan elegyre képes ez a zenekar együtt, amit azóta is nagyon kevesen, vagy éppenséggel senki se volt képes reprodukálni. A Hetfield-Ulrich páros legalább annyira fontos elemei a metal történelemnek, mint Ozzy-Iommi vagy a Darrel fivérek.

A Shoot Me Again tele van pakolva a korábbi évek szarjaival. Tökéletesen mutatja ezt, hogy a lágy ének dallamnak a végén milyen agresszív átkötést/fill-t hallhatunk. Ezzel is hangsúlyozza a zenekar, hogy mennyire hirtelen tudtak változni a dolgok az elmúlt időszakban. Nem tudok mást mondani, de Hetfield megint megőrül, én meg csak ordítom a kocsiban a szöveget, miközben az Alföldet szelem át.

A Sweet Amber egy nagyon összetett dal, az elmúlt évek, sőt a jövő zenéje is ott van benne. A nyitó gitártémánál megijedhet a hallgató, ha eddig még nem tette, hogy visszakanyarodunk a Load érához. De ennek hamar véget vett Hetfield gyors gitárjátéka. Ez a stílus, ahogy penget, amit penget hallható amúgy a Lux Æterna dalban is. Nem is olyan régen egy interjúban mondta el a ritmusgitáros, hogy ebben az időtájban fejlesztette ki az egyedi pengetési stílusát (nem, nem kell hűledezni, nem a folyamatos down pickingről van szó) Lars pedig hozza a kötelező old school témákat némi Black albumos hatással. A dal vége felé a felezet tempóval olyan nyomasztó hatást tud elérni a zenekar, ami még ma is rárakja a mázsás súlyokat a vállunkra. Aztán persze ezt is kivezetik egy olyan témával, amit még a One-os időkben is megirigyeltek volna. Na ugye, hogy van ebben a dalban minden?

Azt írtam feljebb, hogy a Somekind Of Monster a legjobb Metallica dal. Ha ehhez tartom magam, akkor a második kedvencem a The Unnamed Feeling, ami feszültségtől van túlfűtve. Mind gitár hangzásban, mind témákban/riffekben olyat alkot ebben a dalban a zenekar, amire azelőtt és azóta se volt soha képes. Olyan jól fokozzák a hangulatot, feszítik meg azokat a részeket, ahol stresszre van szükség, hogy csak álmodni merek arról, hogy ehhez hasonló dalt írjak valaha az életben. A refrén egyszerűen gyönyörű, ahogy a gitárok belesimulnak James hangjába az tökéletes.

A Purify számomra mindig is egy olyan dal volt, hogy "még megtudjuk mutatni, hogy tudunk zenélni, de senki se mondja meg merre menjünk" A refrén eszméletlen jó, de a közte lévő részeket néha én sem tudom értelmezni. Hangulat függő dal.

Az All Within My Hands az egyetlen dal, amiről nem korabeli felvételt raktam be a cikkbe. Ennek egyszerű oka van. Ez az akusztikus feldolgozásuk sokkal jobb. A dal alapjáraton remek egy szerzemény, de ebben a formában sokkal jobban megállja a helyét. Így valahogy sokkal inkább hozzám szól.

Szeretem a Metallicát, akármennyire is nem divatos ezt most kimondani. Rohadt jó számokat írtak a történelem során és nagyon bízom benne, hogy még azért fognak is. De be kell látni, hogy nem mai srácok már ők sem. Hetfield is idén már hatvan éves. Nézzünk magunkba, az ötvenes évei végefelé járó apám közel sincs ilyen formában, mint ők, de azért nem lehet ezt a végtelenségik tolni. Ha szerencsénk van, akkor még tíz évet kaphatunk ebből a zenekarból. Használjuk ki!

Béke, Szeretet,Metal

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr6218050450

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum