RockStation

Parasite Crowd - Trichotomia (Metal Ör Die Records, 2023)

2023. szeptember 01. - rattlehead18

370697148_786249346840429_7745783390461658230_n.jpg

Aki a ’90-es évek elején kapcsolódott be az undergroundot akkoriban uraló death metal mozgalomba, minden bizonnyal emlékszik a Parasite Crowd nevére. A veszprémi ötös a hazai korszellemnek megfelelően néhány évig létezett, és a hőskorszakban mindössze egyetlen demót jelentetett meg. Az 1993-as …dead… kazetta pedig a magyar death metal egyik kiemelkedő darabja.

Rendhagyó, de nemzetközi tekintetben nem példa nélküli, ha egy-egy formáció a megalakulását követően évtizedek múltán jelentkezik első nagylemezével. Elég csak a Sadistic Intentet említenem; bár a Cortez testvérek még a ’80-as évek utolsó harmadában kezdték az ipart, de a folyamatos „aktivitás” ellenére a mai napig nem jelentettek meg egyetlen nagylemezt sem. A veszprémiek esetében árnyaltabb a helyzet, ugyanis a Parasite Crowd története a ’90-es évek közepén megszakadt és csak 2013-ban tértek vissza.

Azóta pedig három demo is készült, melyeket végül 2019 utolsó napjaiban az egri Metal Ör Die kiadó fésülte össze egy közös CD-re. A tagcserékkel senkit sem untatnék, a lényeg, hogy a Parasite Crowd 2023-as felállásában két olyan zenész is muzsikál, akik már az idén harminc éves demón is szerepeltek. Csincsi József basszusgitárosról és a vokálokért felelős Palkó Attiláról van szó. A Trichotomia dalait pedig egy bizonyos John Grind írta, aki a háttérvokálok mellett gitározik és bőgőzik a felvételen, egyébként meg a dobok programozása is az ő asztala volt. A szövegeket pedig Attila jegyzi.

Ha már szövegek; a zenekar a legjelentősebb változtatást épp ezen a területen eszközölte, ugyanis ha nem is teljes egészében, de alapvetően magyarra váltottak. A belek kiontásának tematikáját pedig egy arcba mászó, társadalom- és egyénkritikus szövegvilág váltotta fel. Természetesen a zene is más, mint harminc éve volt. A hőskor death/grind-ja ugyan nem tűnt el nyomtalanul, de beszivárogtak a crossover, vagy ha úgy tetszik, a hardcore és a punk hatások is. Bár az utóbbiak inkább csak a szövegeken érezhetők. Egyes tételekben pedig a Napalm Death mellett ott a S.O.D., a Discharge, sőt talán még a korai Crumbsuckers is…

A kiadói infólap a Brujeria nevét emlegeti, ezzel a megállapítással szintén egyet kell értenem. Az egy-két perces eszeveszett kirohanások szövegeit Attila tehát többnyire egy-egy célcsoportnak címezte, legyen szó a magánéletüket a közösségi médiák felületein élőkről, a mérgező kapcsolatokban tengődőkről, a vakhit követőiről vagy csak úgy általánosságban a „Divatmajmok”-ról. Ezen halmazok tagjain túl pedig szinte mindenki más is megkapja a magáét.

367460976_787821220016575_5619553566980867001_n.jpg

Az egész lemez alulról karcolja a húsz percet. Ezredszer puffogtatott közhely, de ettől még csont nélkül igaz, hogy ebből a fajta muzsikából ennyi épp elég, pontosabban épp ez a mennyiség az ideális belőle. Nem az a fajta feladvány ez, amit különösebben elemezgetni, megfejteni vagy boncolgatni kellene, hiszen az utóbbit jobb esetben maga a zene végzi el a hallgatón. A hangzás a stílus diktálta követelményeknek tökéletesen megfelel, a kritikus pont a dobgép hangzása lehetne, de ez sem ront az összképen, ahogy a gitárfal sem temet mindent maga alá. A zenei rész meg kb. úgy zenei, ahogy a Rotten Sound és a Nasum lemezek alapján megszokhattuk, azaz nem céltalan és koncepciótlan agysejtpusztításról van szó.

A veszprémiek a lehetőségekhez képest dalokban gondolkodtak. A vokálok nem merülnek ki a mély hörgésekben, már a nyitó tételben is felbukkannak hardcore-os üvöltözések, a szövegek pedig a booklet lapozgatása nélkül is érthetők. A Nihil című szerzemény elborult levezetője a Need To Control-korabeli Brutal Truth dolgait is eszembe juttatta. Az igazán ütős dolgok pedig a megszaggatott Kredo, a már emlegetett Divatmajmok és a formabontó vokálokkal is megtámogatott Toxikus kapcsolat környékén keresendők.

A hazai grindereknek a tavalyi Jack album után a Trichotomia a következő betevő, de már itt a kanyarban a friss Krampüs is. A Parasite Crowd CD megjelenésének időpontja az aktuális Budapesti Lemezbörzéhez lett igazítva, szóval szeptember első vasárnapján a Trichotomiát már lehet is keresni a kiadó standjánál, a főbejárattól balra! :-) Ha pedig a már emlegetett demogyűjtemény eddig kimaradt volna, kedvezményes csomagban az új lemezzel és egy felvarróval együtt az is begyűjthető. A kontaktok a következők: www.metalordierex.bandcamp.com, illetve metalordierex@yahoo.com, sőt a Goregrinder youtube csatornán még premier is lesz. Teljes pályán történik a letámadás.

4kop.png

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr4518203331

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum